KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/március
POSTA
• Gosztonyi Péter: Gallipoli Olvasói levél
• Bajomi Lázár Endre: Cocteau körül Olvasói levél
• Fáber András: Válasz Bajomi Lázár Endrének

• Greskovits Béla: Reform-közvéleményre van szükség Beszélgetés Vitézy Lászlóval
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 2.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 2.
• Ardai Zoltán: Páholylakók Felhőjáték
• Koltai Tamás: Operettvalóság Bástyasétány hetvennégy
• Székely Orsolya: Hamlet a zöld gyepen Inna Csurikovával és Gleb Panfilovval beszélget Zolnay Pál
• Panfilov Gleb: Jeanne d'Arc élete Forgatókönyv-részletek
• Szilágyi Ákos: Az ikrek A Zenekari próba és A karmester
• Koltai Ágnes: A rock kis évtizede Emlékszel Dolly Bellre?
• Hegedűs Zoltán: A filmkritika janzenistája André Bazin
• Lajta Gábor: A szenvedély útja Sindo Kaneto filmjeiről
• N. N.: Sindo Kaneto filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Élethalálharc és melodráma Havanna
LÁTTUK MÉG
• Csantavéri Júlia: Átkozottak, szeretlek benneteket
• Szentistványi Rita: Szerelem receptre
• Barna Imre: Dühöngő bika
• Gáti Péter: Ezermilliárd dollár
• Schubert Gusztáv: Futásod véget ér
• Kovács András Bálint: Vámpír négy keréken
• Gáti Péter: Amit tudni akarsz a szexről (de sosem merted megkérdezni)
• Simándi Júlia: Kisvárosi fojtogató
• Farkas Miklós: Szupermodell
• Ardai Zoltán: Forróvérű kísértet
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kiről van szó? Faustus doktor boldogságos pokoljárása
• Zoltai Dénes: Egy veszedelmes ember Wagner
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Film és cselekmény

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Szmoktunovszkij

A leleplező

Koltai Tamás

A nagy orosz színész méltatlan körülmények között is megőrizte személyiségét. Aki olyan súlyosan önmaga, mint ő volt, azt mindig modernnek fogjuk látni.

Nem a szerepei emlékeztetnek rá; ő emlékeztet a szerepeire. Azon kevés színészek egyike, akiknek nem az „alakításaik” maradnak meg, hanem a személyiségük. A „figura”. Milyen volt a Hamletban? Milyen volt a Félkegyelműben? Benne volt Hamlet; benne volt Miskin herceg. Nehéz ezt megérteni olyan környezetben, ahol a legjobb színésznek is „játékra”, egyénieskedésre, külső technikára van szüksége ahhoz, hogy észrevegyék. Szmoktunovszkijnak nem kellettek látható eszközök ahhoz, hogy legyen. Hogy jelen legyen. Ő egyszerűen volt. Megjelent, és olyankor csak ő volt. Nem lehetett másra figyelni. Ivanovként a budapesti vendégjátékon egy széken ült a színpad előterében; eltűnt körülötte a díszlet, a társulat, még Csehov is. Rezignált, fáradt férfi, akitől „tevékeny szerelmet” várnak, s akinek az ajtóig is nehezére esik elmenni. A tehetetlenség ekkora súllyal, ekkora intellektussal, ekkora vonzerővel még nem jelent meg színpadon.

Valószínűleg azért lett filmszínész, mert egyetlen színtársulatban sem tudott megmaradni. Tehetsége túl kellemetlennek bizonyult, a legtöbb helyen nem tartottak igényt rá. Silány filmek sorában játszott silány figurákat. Eltékozolt tehetség, az ideológiai giccs nem lett igazabb attól, hogy ő játszotta (körülötte is jó színészek játszottak, csakhogy ő zseni volt), ellenkezőleg, mint „oda nem illő tényező” kiemelte a fércmunka abszurditását. Méltatlan körülmények között is megőrizte intakt személyiségét, s ez leleplező volt, anélkül, hogy a legtöbben észrevették volna.

Az orosz színész az angolszász mellett a legjobb a világon; a két típus között talán a belső fűtöttség mértéke a lényeges különbség. Ebben az értelemben Innokentyij Szmoktunovszkij inkább az utóbbihoz húzott. Nem mutatott hajlamot a túlfűtöttségre. Szerepeihez elegendő volt belülről átrendeződnie ahhoz, hogy maga maradhasson. A színészet romlandó. Ha régi filmeket nézek, a legnagyobb művészek többségén mosolygok. Azt hiszem, Szmoktunovszkij színészete tartósabb az átlagnál. Aki olyan súlyosan önmaga, mint ő volt, azt mindig modernnek fogjuk látni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/10 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=746