KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/március
POSTA
• Gosztonyi Péter: Gallipoli Olvasói levél
• Bajomi Lázár Endre: Cocteau körül Olvasói levél
• Fáber András: Válasz Bajomi Lázár Endrének

• Greskovits Béla: Reform-közvéleményre van szükség Beszélgetés Vitézy Lászlóval
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 2.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 2.
• Ardai Zoltán: Páholylakók Felhőjáték
• Koltai Tamás: Operettvalóság Bástyasétány hetvennégy
• Székely Orsolya: Hamlet a zöld gyepen Inna Csurikovával és Gleb Panfilovval beszélget Zolnay Pál
• Panfilov Gleb: Jeanne d'Arc élete Forgatókönyv-részletek
• Szilágyi Ákos: Az ikrek A Zenekari próba és A karmester
• Koltai Ágnes: A rock kis évtizede Emlékszel Dolly Bellre?
• Hegedűs Zoltán: A filmkritika janzenistája André Bazin
• Lajta Gábor: A szenvedély útja Sindo Kaneto filmjeiről
• N. N.: Sindo Kaneto filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Élethalálharc és melodráma Havanna
LÁTTUK MÉG
• Csantavéri Júlia: Átkozottak, szeretlek benneteket
• Szentistványi Rita: Szerelem receptre
• Barna Imre: Dühöngő bika
• Gáti Péter: Ezermilliárd dollár
• Schubert Gusztáv: Futásod véget ér
• Kovács András Bálint: Vámpír négy keréken
• Gáti Péter: Amit tudni akarsz a szexről (de sosem merted megkérdezni)
• Simándi Júlia: Kisvárosi fojtogató
• Farkas Miklós: Szupermodell
• Ardai Zoltán: Forróvérű kísértet
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kiről van szó? Faustus doktor boldogságos pokoljárása
• Zoltai Dénes: Egy veszedelmes ember Wagner
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Film és cselekmény

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A Kozure Okami-képregény

Manga-Kurosawa

Varró Attila

Kojima, a szamuráj-képregény nagymestere a japán manga-rajongókat is elkápráztatja filmszerű stílusával.

 

Katsuhiro Otomo Akirája mellett talán egyetlen mangának sincs olyan kiterjedt és odaadó rajongótábora Nyugaton, mint a Kazuo KoikeGoseki Kojima szerzőpáros korszakalkotó és stílusteremtő művének, a Kozure Okaminak. Az 1970 szeptemberétől 1976 júniusáig a Manga Action című képregény-magazinban leközölt sorozat összterjedelme meghaladta a 8000 oldalt, az önálló kötetek eladási rekordja pedig a 8 millió példányt. Az Egyesült Államokban két alkalommal is kiadták: 1987-től pár éven át a First Comics válogatott a legnépszerűbb epizódokból, 13 esztendővel később pedig az első számú Dark Horse kiadó piacra dobta a teljes gyűjteményt, 28 zsebkönyvméretű (bunko) kötetben. Noha sem a rajongók, sem a lelkes kritikusok nem felejtik el kihangsúlyozni a sorozat írójának, a Crying Freeman, a Sanctuary és más bestseller-mangáiról ismert Koikének érdemeit, az mindenki számára egyértelmű, hogy a képregény valódi rangját sokkal inkább köszönheti egyedülálló vizuális világának, mint hőspárosának és meséinek.

A rajzoló, a 2000 első hetében elhunyt Goseki Kojima a 60-as évek végétől vált a szamuráj-képregények szentháromságának tagjává: a korelnök Sanpei Shiratóhoz és a nagy rivális Hiroshi Hiratához hasonlóan egyrészt szokatlanul naturális (brutalitástól és szexualitástól sem visszariadó) képekkel, másrészt kirobbanó intenzitású ábrázolásmóddal szállt szembe a műfaj korábbi darabjaival. Noha amerikai társaival ellentétben a manga eleve a mozgásábrázolásról szól és az önálló panelek kidolgozása helyett a képkockák kapcsolatára helyezi a hangsúlyt (a japán rajongó nem annyira olvassa, inkább nézi a képregényeket, viharos gyorsasággal falva a telefonkönyvnyi köteteket), Kojima a helyi sztenderdhez szokott befogadót is elkápráztatja filmszerű stílusával. Műveibe merülve az ember hamarosan moziban találja magát, bravúros montázsszekvenciákat követ, miközben folyamatosan váltogatja az objektív kívülálló és a szereplők szubjektív nézőpontját (esetenként egy haldokló utolsó pillantásával tekint fel gyilkosára, vagy egy zuhanórepülést végző vércse válla felett néz le a hősre) – a művész mintha csak erre a pozícióra utalna játékosan, amikor a flashback-képkockák alsó szélére néha odafesti a mesélőt és hallgatóságát is, mintha csak hatalmas vásznon követnék a történetet.

Kojima esetében nem csupán kötelező udvariasság a „Kurosawa filmjei inspiráltak” közhellyé koptatott kijelentése: az egyetlen kollégái közt, aki bravúros ritmusérzékével valóban képes állókép-sorozatokba ültetni a filmrendező-sensei akcióit. A két művész szoros kapcsolatát nemcsak a rajzoló pályájának utolsó szakasza bizonyítja ékesen (amelynek gerincét konkrét Kurosawa-adaptációk képezik), de a Kozure Okami oldalai is. Noha a rendező legismertebb kézjegyét jelentő teleobjektíves fordított perspektívával nemigen kísérletezik, Kojima előszeretettel helyezi a tetőpont összecsapását valamilyen textúrába: a mangák által kedvelt intenzív erővonalak a Magányos Farkas meséiben a kép szerves részeivé válnak, legyenek azok a Hét szamurájból ismert égszakadás cseppjei („Esőre várva”), a Testőr poros szélvihara („Az álnokság nyolc kapuja”), netán kavargó avar vagy hullámzó fűtenger – az egyik történet elején például levegőbe szórt aranytallérok záporában zajlik le a villanásnyi pengeváltás. Szívesen idézi meg a Sanjuro trendteremtő fináléját döntő összecsapásainál, a pár kockás akció eredményét egyetlen vércsík, majd a vesztes elnyújtott összecsuklása jelzi (utóbbinál a „kamera” néha rázoomol az áldozatra). Képregény-rajzolótól szokatlan módon Kojima még a különféle áttűnések eszköztárát is felhasználja (például egy térkép ábrái felhős tájképpé alakulnak az egymást követő kockákon), a Kurosawa szívének ugyancsak kedves gyorsmontázsokról nem is beszélve – néhol az akciójelenet minden kockája közé beilleszt egy-egy reakcióképet az esemény szemtanúiról. Az összhatás lenyűgöző és a maga korában teljesen újszerű – azóta nemcsak a műfaj hazai művészei (mint a Blade-et jegyző Hirokai), de az amerikai comics vezéralakjai is (élen Frank Millerrel) előszeretettel merítenek belőle.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/01 26-27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1740