KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/február
• Szabó B. István: Kultúra és kereskedelem A magyar film külföldön
• Ágh Attila: Ez is operett, az is operett Te rongyos élet
• Bikácsy Gergely: Közelkép fehérben Szeretők
• Trencsényi László: A bizonyítás elmaradt A mi iskolánk
• Schubert Gusztáv: Elfelejtett érzelmek iskolája Beszélgetés Xantus Jánossal
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Papp Zsolt: Fassbinder és az ötvenes évek Lola
• Dés Mihály: Szalonna és banán A halál Antoniója
• Klaniczay Gábor: Rockerek, hippik, macskák Szubkultúra-koreográfiák mozivásznon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Televíziós történelem Nyon
• Zalán Vince: Alkohol és zongora Lipcse

• Bernáth László: Hámori Ottó (1928–1983)
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Tű a szénakazalban
• Csantavéri Júlia: Tintin és a Cápák tava
• Gáti Péter: Az „aranyrablók üldözője”
• Harmat György: Vámhivatal
• Kapecz Zsuzsa: Cicák és titkárnők
• Jakubovits Anna: A kígyó jele
• Kapecz Zsuzsa: Bolond Erdő
• Schubert Gusztáv: Spagetti-ház
• Varga András: Gyilkosság ok nélkül
• Deli Bálint Attila: Cecilia
• Kulcsár Mária: Figyelmeztetés
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Politikusok a képernyőn
• Csepeli György: Éjjeli őrjárat
VIDEÓ
• Zelnik József: Talpalatnyi információ Videó és közművelődés
POSTA
• Prokopp Róbert: Az európai filmfőiskolások harmadik fesztiválja Münchenben
• Komár Klára: Trabant Olvasói levél
• Báron György: Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Robert Aldrich (1918–1983)

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Istenem, emberek vagyunk!

Loránd Gábor

Igazi érdekességszámba menne, ha megtartanák ama brüsszeli szavazás ellentettjét, és összeállítanák a világ tizenkét legrosszabb filmjének listáját. Nem biztos, hogy Petr Schulhoffé bekerülne, de nem lenne teljesen esélytelen.

Mindezt nem ízetlen élcnek szánom, hanem az impressziók alapos megérlelése után írom le. Vannak ugyanis – mint köztudott – ritka pillanatok az életben. Negatív értelemben ilyesféle ez a történet...

Bergner úr, az öregedő színész (ő a nagypapa) Molière Mizantrópjának címszerepét próbálja. Nagyon rossz ember Bergner úr. Udvariatlan, goromba, hisztérikus, alattomos, rágalmazó; sérteget, lökdösődik, kéjes örömet lel a gonoszkodásban. Ám egyszer, tévéfellépéséről hazajövet a vonaton elszundikál, s álmot lát. Egy ősz hajú, hófehér szakállú bácsika – a Jó inkarnációjára gyanakodhatunk benne – megfeddi emberi rútságáért. Valóban, a rémálomban művészünk sorra áldozatul esik ugyanazoknak az alantas csínyeknek, melyeket korábban ő követett el embertársai ellen. Izzadtan, megtörten ébred, és erkölcsileg megtisztulva (katharzisz!) tér meg otthonába, ahol megbocsátó munkatársi-baráti kompánia kebelében ünnepli új emberré válását.

Nem. Nem egy gyenge mesefilmet látunk. Az alkotók a dolgot minden jel szerint komoly átéléssel bonyolítják. A helyzetek többsége nemcsak erőltetett, de képtelen és hihetetlen is (egymásra zsúfolva különösen); nem groteszkül bizsergető, hanem nevetségesen amatőr hatást keltenek. A viccek laposak, a moralizáló szándék ügyefogyott. Az Embergyűlölő koncepcióval felvértezett molière-i figura felvillantása (még ha csak háttérszerűen is) pedig annál is indokolatlanabb, mivel Alceste mégis volt valaki, Bergner úr pedig – képtelenség.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/11 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7665