KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/február
• Szabó B. István: Kultúra és kereskedelem A magyar film külföldön
• Ágh Attila: Ez is operett, az is operett Te rongyos élet
• Bikácsy Gergely: Közelkép fehérben Szeretők
• Trencsényi László: A bizonyítás elmaradt A mi iskolánk
• Schubert Gusztáv: Elfelejtett érzelmek iskolája Beszélgetés Xantus Jánossal
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Papp Zsolt: Fassbinder és az ötvenes évek Lola
• Dés Mihály: Szalonna és banán A halál Antoniója
• Klaniczay Gábor: Rockerek, hippik, macskák Szubkultúra-koreográfiák mozivásznon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Televíziós történelem Nyon
• Zalán Vince: Alkohol és zongora Lipcse

• Bernáth László: Hámori Ottó (1928–1983)
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Tű a szénakazalban
• Csantavéri Júlia: Tintin és a Cápák tava
• Gáti Péter: Az „aranyrablók üldözője”
• Harmat György: Vámhivatal
• Kapecz Zsuzsa: Cicák és titkárnők
• Jakubovits Anna: A kígyó jele
• Kapecz Zsuzsa: Bolond Erdő
• Schubert Gusztáv: Spagetti-ház
• Varga András: Gyilkosság ok nélkül
• Deli Bálint Attila: Cecilia
• Kulcsár Mária: Figyelmeztetés
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Politikusok a képernyőn
• Csepeli György: Éjjeli őrjárat
VIDEÓ
• Zelnik József: Talpalatnyi információ Videó és közművelődés
POSTA
• Prokopp Róbert: Az európai filmfőiskolások harmadik fesztiválja Münchenben
• Komár Klára: Trabant Olvasói levél
• Báron György: Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Robert Aldrich (1918–1983)

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A pillangókisasszony visszatérése

Kapecz Zsuzsa

A szovjet filmgyártásban virágkorát éli a híres művésznők pályafutását bemutató filmek készítése. Nemrég idézték meg Anna Pavlovát és Ljubov Orlovát a filmvásznon, most pedig a neves ukrán énekesnő, Szolomija Kruselnyicka került sorra. Kruselnyicka egy galíciai kis faluból indult el a világot jelentő deszkák felé, első sikereit a lvovi operánál aratta, majd Pétervár, Bécs, Milánó következett, végül a forradalom után a lvovi konzervatórium tanári katedrája. Szerepléseinek fénykorában együtt énekelt Carusóval és Batoccianival; Puccini személyes barátságát élvezte, aki rábízta a Manon Lescaut főszerepét, később pedig az először kifütyült Pillangókisasszony eléneklését, ami a művésznő pályájának csúcsát jelentette.

Mindezt és a fontosnak vélt magánéleti vonatkozásokat a rendező, Oleg Fialko érdekes szerkezetű filmben tudatja a nézővel. A Zűrzavaros út és a Kemény ember című munkái után, amelyek egészen más stílusúak voltak, és más környezetben játszódtak, Fialko megpróbált váltani, témában is, formailag is. A már idős énekesnő maga mesél az életéről, és a különböző idősíkok szeszélyesen, „az emlékezet mechanizmusát követve, nyugtalanul hullámzónak, felbukkannak, eltűnnek... A film magas színvonalú képi és zenei kultúráról tanúskodik...” (Szovjetszkaja Kultura, 1983. szept. 10.) Kétségtelen, hogy az elsőfilmes operatőr, Gennagyij Engsztrem az újonc berendezőkkel együtt bravúros munkát végzett, a századelő gyönyörű szecessziós ruháiban, épületeiben, tárgyaiban tobzódnak a képek. A sajátos szerkezet azonban nem szolgál azzal az újszerűséggel, amellyel eleinte biztat: a cselekmény akadozik, a párbeszédek fülsértően didaktikusak, és a szintén ezzel a filmmel debütáló Jelena Szafonova alakítása elég jellegtelen.

A film legvégén, néhány archív fotó segítségével megjelenik előttünk az igazi Kruselnyicka. Határozott tekintetű, karakteres vonású, dekoratív jelenséget látunk; de annak találgatása, hogy milyen volt valójában – akár a színpadon, akár a kulisszák mögött – továbbra is a képzeletünkre marad: Fialko filmje semmiképp sem róla szól, inkább csak igényes esztétikai kézikönyv a szecesszió barátainak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6024