KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/február
• Szabó B. István: Kultúra és kereskedelem A magyar film külföldön
• Ágh Attila: Ez is operett, az is operett Te rongyos élet
• Bikácsy Gergely: Közelkép fehérben Szeretők
• Trencsényi László: A bizonyítás elmaradt A mi iskolánk
• Schubert Gusztáv: Elfelejtett érzelmek iskolája Beszélgetés Xantus Jánossal
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Papp Zsolt: Fassbinder és az ötvenes évek Lola
• Dés Mihály: Szalonna és banán A halál Antoniója
• Klaniczay Gábor: Rockerek, hippik, macskák Szubkultúra-koreográfiák mozivásznon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Televíziós történelem Nyon
• Zalán Vince: Alkohol és zongora Lipcse

• Bernáth László: Hámori Ottó (1928–1983)
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Tű a szénakazalban
• Csantavéri Júlia: Tintin és a Cápák tava
• Gáti Péter: Az „aranyrablók üldözője”
• Harmat György: Vámhivatal
• Kapecz Zsuzsa: Cicák és titkárnők
• Jakubovits Anna: A kígyó jele
• Kapecz Zsuzsa: Bolond Erdő
• Schubert Gusztáv: Spagetti-ház
• Varga András: Gyilkosság ok nélkül
• Deli Bálint Attila: Cecilia
• Kulcsár Mária: Figyelmeztetés
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Politikusok a képernyőn
• Csepeli György: Éjjeli őrjárat
VIDEÓ
• Zelnik József: Talpalatnyi információ Videó és közművelődés
POSTA
• Prokopp Róbert: Az európai filmfőiskolások harmadik fesztiválja Münchenben
• Komár Klára: Trabant Olvasói levél
• Báron György: Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Robert Aldrich (1918–1983)

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Az átalakulás kiskátéja

Kézdi-Kovács Zsolt

Gondolatok Lányi András cikkéhez (Filmvilág, 1989/11)

 

„Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk”

(Sütő András)

 

1. Miért van szükség az átalakításra?

A gyors politikai változások a struktúrák pluralizmusát hozzák magukkal. Így a reményeink szerint szabad választások után létrejövő egyre szabadabb, polgárosuló társadalom véget fog vetni a kultúra egyközpontú, feudális irányításának is, egyben az erre alapított filmszakmai rendszer is véget ér.

2. Miért most kell átalakítani?

Mert a politikai átalakulás, a társadalom alapvető változásai a jövő év elejétől minden ilyen „másodlagos” kérdést háttérbe szorítanak majd. A választások utáni időszak a tulajdonviszonyok átalakulásának általános kérdéseire összpontosít majd, a szakmai kérdések elhalványulnak. Az új vezetés szükségszerűen tanulatlan és informálatlan lesz, és ez a tény önmagában hónapokig működésképtelenné teheti a filmszakmát. Lépéselőnyt kell szerezni. A régi már nem, az új még nem fog működni.

3. Csupán a politikai helyzet várható változása a mozgatórugó?

Nem. A filmszakmát egyszerre éri a társadalmi változás, a pénzügyi helyzet nehezedése és a világból beszivárgó, nálunk is érzékelhetővé váló audiovizuális robbanás. Több oldalról érkező kihívásra kell válaszolnunk.

4. Mi a garancia arra, hogy a változtatás célja nem a régi hatalom átmentesítési kísérlete?

A garanciát éppen az új helyzetben, a szabad választások után létrejövő Parlamentben, a demokráciában, a szisztéma nyitottságában, többközpontúságában látom. Csak az fél tőle, aki mindezekben nem bízik, aki továbbra is a megszokott kézi vezérléses, patriarchális rendszert sejti az egész társadalom működésében.

5. Mi a biztosíték, a kézi vezérlés ellen?

A filmszakmai fórumok többközpontúsága. A Párt politikáját képviselő „kultúrpolitikai piramis” helyett a működésnek megfelelő egyenrangú döntési központok jönnek létre.

6. Miért van ezekre a központokra szükség? Miért nem hagyunk szabad utat a piaci viszonyok spontán folyamatainak?

Mert a kultúra, a filmművészet nem tehető ki csak piaci hatásoknak. Az értékeket védeni kell; törvényekkel és kemény kézzel kell védeni.

7. Melyek ezek az értékek?

 – a nemzeti filmgyártás;

– a filmértő közönség;

– a meglévő struktúra (filmgyártás, forgalmazó szakemberek, mozik);

– a szellemi kapacitás, alkotóenergia.

8. Érték-e az állami tulajdon?

Nem. A személytelen állami tulajdon működésképtelen; egyik oka annak, hogy idáig jutottunk. Az egyén szerepe ezen a területen is döntő kell, hogy legyen.

9. Meg lehet változtatni a tulajdonviszonyokat a filmszakmában?

Lehet, sőt kell, de fokozatosan. Szükség van az egyéni érdekeltség megteremtésére a filmkészítésben, a forgalmazásban, a mozik működtetésében anélkül, hogy a kultúra szempontjai háttérbe szorulnának. Meg kell találni a hozzáértő, kezdeményező szakembereket; ehhez idő kell.

10. Melyek ennek az átalakulási időszaknak az intézményei?

Filmalapítvány (Filmalap);

– Filmintézet;

– Tévécsatornák;

– Szövetség(ek);

– Szakszervezet(ek);

– Helyhatóságok (városi, községi tanácsok, egyesületek);

– Megyei forgalmazási központok;

– Filminformációs iroda;

– Forgalmazók;

– Filmklub-szövetség;

– Alternatív hálózat Kuratóriuma;

– Filmvásárló bizottság;

– Filmművészeti Tanács (a támogatások elosztására);

– Alapítványi Tanács (a működtetésre).

11. Van ezek fölé rendelt központi szerv?

Nincs. A Parlament ellenőrzése alatt működnek, a Filmalap gazdasági összefogó tevékenysége mellett.

12. Kell-e ennyi szervezet?

A többközpontú működés csak így biztosítható.

13. Ki ad mindezek tevékenységére pénzt?

Az állami költségvetés. A kultúrára szükség van, arra áldozni kell. A nemzeti audiovizuális kultúrát minden európai nemzet támogatja.

14. Nincs az a veszély, hogy a pártállam káderei átmentik magukat az új struktúrába?

De van. A Parlament ellenőrzése, a nyílt működés azonban lehetetlenné teszi az ideológiai szempontok uralmát. És a jelenlegi struktúra is kitermelt számos hozzáértő, lelkes szakembert. Ezek tudására szükség van.

15. Lehet-e külön kezelni a filmet és a televíziót?

Nem. Az audiovizuális kultúra egységes kell, legyen. Az eddigi szétszabdalás, elválasztó politika a hatalom manipulatív eszköze volt.

16. Nem egy szűk filmes csoport akarja hatalmát átmenteni?

Ha volt szűk filmes csoport, amely előnyt húzott a feudális viszonyokból, az ezeket az előnyöket elveszíti. A nyitottság, az átláthatóság, a sokféleség, a verseny uralma kell, jöjjön a baráti viszonyok, a vacsorák, az adok-kapok alkuk, a politikai kompromisszumok helyett.

17. Vajon az elmúlt évtizedekben döntően a pártállam kiszolgálója volt a filmszakma?

Nem. Ebben a szakmában, bár a pártállam megpróbálkozott a befolyásolással – az értéksorrendet nem a hatalom és az ideológia határozták meg, hanem a művek és azok itthoni és külföldi hatása. Ezek a művek azt bizonyították, hogy a magyar filmművészet az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb európai filmművészete.

18. Nem lehetne-e kivárni, hogyan alakulnak a dolgok? Mire ez a sietség?

Nem, nem lehet kivárni. Művekre van szükség, hogy a magunk módján bizonyíthassuk: továbbra is szükség van ránk. Művekkel kell hozzájárulnunk az új, demokratikus Magyarország kialakulásához. Bizonytalan helyzetekben, belső villongásoktól, karrier-harcoktól meggyengülve épp a fő cél, a jó művek létrehozása vész el.

A jó művek nélkül pedig magunk sem létezhetünk.

 

Budapest, 1989. október 15.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/12 25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5531