KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/február
• Szabó B. István: Kultúra és kereskedelem A magyar film külföldön
• Ágh Attila: Ez is operett, az is operett Te rongyos élet
• Bikácsy Gergely: Közelkép fehérben Szeretők
• Trencsényi László: A bizonyítás elmaradt A mi iskolánk
• Schubert Gusztáv: Elfelejtett érzelmek iskolája Beszélgetés Xantus Jánossal
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Papp Zsolt: Fassbinder és az ötvenes évek Lola
• Dés Mihály: Szalonna és banán A halál Antoniója
• Klaniczay Gábor: Rockerek, hippik, macskák Szubkultúra-koreográfiák mozivásznon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Televíziós történelem Nyon
• Zalán Vince: Alkohol és zongora Lipcse

• Bernáth László: Hámori Ottó (1928–1983)
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Tű a szénakazalban
• Csantavéri Júlia: Tintin és a Cápák tava
• Gáti Péter: Az „aranyrablók üldözője”
• Harmat György: Vámhivatal
• Kapecz Zsuzsa: Cicák és titkárnők
• Jakubovits Anna: A kígyó jele
• Kapecz Zsuzsa: Bolond Erdő
• Schubert Gusztáv: Spagetti-ház
• Varga András: Gyilkosság ok nélkül
• Deli Bálint Attila: Cecilia
• Kulcsár Mária: Figyelmeztetés
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Politikusok a képernyőn
• Csepeli György: Éjjeli őrjárat
VIDEÓ
• Zelnik József: Talpalatnyi információ Videó és közművelődés
POSTA
• Prokopp Róbert: Az európai filmfőiskolások harmadik fesztiválja Münchenben
• Komár Klára: Trabant Olvasói levél
• Báron György: Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Robert Aldrich (1918–1983)

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Belphégor

Ádám Péter

 

Az átalakítási munkálatok során a Louvre pincéjéből előkerül egy érintetlennek látszó egyiptomi szarkofág: amikor kinyitják, a múmia szelleme kiszabadul, és megszáll egy fiatal lányt (Sophie Marceau). A lány azután a belé költöző akarat parancsára sorra gyilkolja a Louvre teremőreit, mígnem – rokonszenves villanyszerelő barátja (a Taxiból ismert Frédéric Dieffenthal) segítségével – sikerül megszabadulnia a Mumustól.

A film nem annyira remake-je, mint inkább újrafogalmazása a hatvanas évekbeli híres tévésorozatnak. De azt a hatvanas évekbeli legendás Belphegort, sajna, nem sikerült életre kelteni. A szellem kiszabadulása után – hová is menne? – rögtön belebújik az első konnektorba, és zsinórban csapja ki a biztosítékokat; ennek ellenére a film – amely műfaja szerint afféle misztikus krimi – furcsamód híjával van minden feszültségnek.

Amikor a teremőrök – Belphégor egy-egy éjszakai látogatása után megfogyatkozva – felsorakoznak, az embernek olyan érzése támad, mintha a tajtékzó igazgatót nem is az izgatná legjobban, hogy beosztottjai ezúttal sem kapták el a kísértetet, hanem hogy megint belépőjegy nélkül jutott be valaki a világ leghíresebb múzeumába. Mintha az ijesztő szellemalakban az volna a legbotrányosabb, hogy közönséges potyázó. A film végén rájönnek, hogy a halott azért kísért, mert annak idején nem annak rendje-módja szerint temették el, ezért ott a Louvre-ban pótlólag elvégzik az ősi halotti szertartást, és a szarkofág titokzatos lakója végre visszajut a túlvilágra. De mintha a szertartás ennek a halva született filmnek is temetése volna…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/10 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3481