KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/február
• Szabó B. István: Kultúra és kereskedelem A magyar film külföldön
• Ágh Attila: Ez is operett, az is operett Te rongyos élet
• Bikácsy Gergely: Közelkép fehérben Szeretők
• Trencsényi László: A bizonyítás elmaradt A mi iskolánk
• Schubert Gusztáv: Elfelejtett érzelmek iskolája Beszélgetés Xantus Jánossal
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Papp Zsolt: Fassbinder és az ötvenes évek Lola
• Dés Mihály: Szalonna és banán A halál Antoniója
• Klaniczay Gábor: Rockerek, hippik, macskák Szubkultúra-koreográfiák mozivásznon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Televíziós történelem Nyon
• Zalán Vince: Alkohol és zongora Lipcse

• Bernáth László: Hámori Ottó (1928–1983)
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Tű a szénakazalban
• Csantavéri Júlia: Tintin és a Cápák tava
• Gáti Péter: Az „aranyrablók üldözője”
• Harmat György: Vámhivatal
• Kapecz Zsuzsa: Cicák és titkárnők
• Jakubovits Anna: A kígyó jele
• Kapecz Zsuzsa: Bolond Erdő
• Schubert Gusztáv: Spagetti-ház
• Varga András: Gyilkosság ok nélkül
• Deli Bálint Attila: Cecilia
• Kulcsár Mária: Figyelmeztetés
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Politikusok a képernyőn
• Csepeli György: Éjjeli őrjárat
VIDEÓ
• Zelnik József: Talpalatnyi információ Videó és közművelődés
POSTA
• Prokopp Róbert: Az európai filmfőiskolások harmadik fesztiválja Münchenben
• Komár Klára: Trabant Olvasói levél
• Báron György: Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Robert Aldrich (1918–1983)

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A Hunter Killer-küldetés

Huber Zoltán

Hunter Killer – amerikai, 2018. Rendezte: Donovan Marsh. Írta: Don Keith és George Wallace regényéből Jamie Moss és Arne Schmidt. Kép: Tom Marais. Zene: Trevor Morris. Szereplők: Gerard Butler (Glass), Gary Oldman (Donnegan), Common (Fisk), Michael Nyqvist (Andropov), Ilia Volok (Suterev). Gyártó: Original Film / Millennium Films / G-BASE. Forgalmazó: Big Bang Media. Szinkronizált. 122 perc.

 

A tesztoszteron légköbméterenkénti koncentrációja zárt, nyomás alá helyezett fémcsövekben törvényszerűen növekszik. A tengeralattjáró eszményi macsófilmes helyszín, hisz nemcsak szűk terekbe kényszeríti a szilaj férfihordát, de járműként és fegyverként is látványos. A legfrissebb merülős kaland alkotói ráadásul nem elégedtek meg az egyenruhák, műszerek és halálos veszélyek ikonográfiájával, a reagani hősideál teljes palettáját végigzongorázzák. A világot megmentők nemcsak a víz alatt, a földön és a levegőben is küzdenek, sorra pipálva ki az összes kötelező harci cselekményt a lángcsóvát húzó rakétáktól a kiscsoportos kommandózásig.

A militáns fegyverpornó katonás rajongói a Hunter Killer küldetés láttán gyakorlatilag egy jó kis hidegháborús díszszemlén érezhetik magukat. Mintha újra 1988-at írnánk és a legmenőbb filmeket még mindig a Cannon logója vezetné be. Ha a VICO szellemiségében magyarított, eredetileg is tökéletesen értelmetlen, ám cserébe tényleg gránitkeménységű cím nem orientálna eléggé, az első jelenet határozottan jelöli ki a fő irányokat. Leendő hősünket, az élet iskolájában edződött kapitányt a havas vadonban, íjjal a kézben, szarvasvadászat közben pillantjuk meg és innen nincs megállás. Bár a hajmeresztő sztori nem áll túl erős lábakon és nagyjából a Vadászat a Vörös Októberre, az Atomcsapda és Az utolsó esély fontosabb momentumait ötvözi, a menetrendszerű akciójeleneteket egyben tartja. A szűkebb célközönség megkapja a maga lőporos adagját, a film viszont nem annyira jó és nem annyira rossz, hogy másokat lázba hozzon. Az egyetlen igazán bűnös élvezetet a kortárs mezőny egyik legvalószerűtlenebb figurája, Gerald Butler garantálja. A skót színész úgy tud takarék Nicholas Cage-üzemmódban játszani, hogy közben mintha egészen máshol járna fejben. A nosztalgia mellett a film az ő különös aurája miatt nem merül el teljesen a mélyben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/12 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13924