KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/február
• Szabó B. István: Kultúra és kereskedelem A magyar film külföldön
• Ágh Attila: Ez is operett, az is operett Te rongyos élet
• Bikácsy Gergely: Közelkép fehérben Szeretők
• Trencsényi László: A bizonyítás elmaradt A mi iskolánk
• Schubert Gusztáv: Elfelejtett érzelmek iskolája Beszélgetés Xantus Jánossal
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Papp Zsolt: Fassbinder és az ötvenes évek Lola
• Dés Mihály: Szalonna és banán A halál Antoniója
• Klaniczay Gábor: Rockerek, hippik, macskák Szubkultúra-koreográfiák mozivásznon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Televíziós történelem Nyon
• Zalán Vince: Alkohol és zongora Lipcse

• Bernáth László: Hámori Ottó (1928–1983)
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Tű a szénakazalban
• Csantavéri Júlia: Tintin és a Cápák tava
• Gáti Péter: Az „aranyrablók üldözője”
• Harmat György: Vámhivatal
• Kapecz Zsuzsa: Cicák és titkárnők
• Jakubovits Anna: A kígyó jele
• Kapecz Zsuzsa: Bolond Erdő
• Schubert Gusztáv: Spagetti-ház
• Varga András: Gyilkosság ok nélkül
• Deli Bálint Attila: Cecilia
• Kulcsár Mária: Figyelmeztetés
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Politikusok a képernyőn
• Csepeli György: Éjjeli őrjárat
VIDEÓ
• Zelnik József: Talpalatnyi információ Videó és közművelődés
POSTA
• Prokopp Róbert: Az európai filmfőiskolások harmadik fesztiválja Münchenben
• Komár Klára: Trabant Olvasói levél
• Báron György: Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Robert Aldrich (1918–1983)

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Apáca-show

Békés Pál

 

Szakállas közhely, hogy: „jó színész a telefonkönyvet is sikerre viszi”. De attól még igaz lehet. Íme a bizonyíték, az Apáca-show, melynek egyetlen körömfeketényi (ha van ilyen mértékegység) ötletecskéjét is más filmből merítették: a Kis szemtanúból. Amott egy nyomozó úgy védi meg a koronatanút, hogy visszaviszi övéi, az amish szekta földművesei közé. Emitt ugyanebből az okból egy apácazárdába. Amott a tanú egy kisfiú. Emitt kerekded fekete énekesnő. Amaz jó film. Emez... nagyjából mindegy. A főszereplő ugyanis Whoopi Goldberg, és a sápadt-soványka forgatókönyv, a vézna filmváz csakis arra szolgál, hogy a fekete sztár élettel töltse meg.

Ő pedig nem hagyja ki a ziccert. Felrázza kissé az apácarend szürke és merev szabályokkal körülvett mindennapjait. Életet visz a zárdába.

Sőt, lévén az egyetlen fekete a kolostor falai közt: színt. Az énekesnő avatott kézzel újjászervezi a nővérek katasztrofálisan hangicsáló kórusát, és nyomban vérbő soul és blues árad az oltár felé: adj reményt uram, óh adj, rappapadubappa wappem-búúúúúúúúúm. És az Úr ad, subidubisubidubidú.

Az már az ilyen típusú amerikai filmek megkerülhetetlen kötelme, hogy a soványka történetet tűzön-vízen át sikersztorivá gyúrják. Így tehát a lélekben lassanként a megigazulás útjára lépő (azelőtt igencsak vitatható erkölcsű) Whoopi némi kergetőzés után (el ne feledjük, hogy tulajdonképpen nem turnézik, hanem rejtőzik) a pápa előtt lép fel kórusával, és nemcsak a bíborosok, nemcsak az érsekek, hanem bizony még a Szentatya is subidubi-subidubidú.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/08 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1348