KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/február
• Szabó B. István: Kultúra és kereskedelem A magyar film külföldön
• Ágh Attila: Ez is operett, az is operett Te rongyos élet
• Bikácsy Gergely: Közelkép fehérben Szeretők
• Trencsényi László: A bizonyítás elmaradt A mi iskolánk
• Schubert Gusztáv: Elfelejtett érzelmek iskolája Beszélgetés Xantus Jánossal
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Papp Zsolt: Fassbinder és az ötvenes évek Lola
• Dés Mihály: Szalonna és banán A halál Antoniója
• Klaniczay Gábor: Rockerek, hippik, macskák Szubkultúra-koreográfiák mozivásznon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Televíziós történelem Nyon
• Zalán Vince: Alkohol és zongora Lipcse

• Bernáth László: Hámori Ottó (1928–1983)
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Tű a szénakazalban
• Csantavéri Júlia: Tintin és a Cápák tava
• Gáti Péter: Az „aranyrablók üldözője”
• Harmat György: Vámhivatal
• Kapecz Zsuzsa: Cicák és titkárnők
• Jakubovits Anna: A kígyó jele
• Kapecz Zsuzsa: Bolond Erdő
• Schubert Gusztáv: Spagetti-ház
• Varga András: Gyilkosság ok nélkül
• Deli Bálint Attila: Cecilia
• Kulcsár Mária: Figyelmeztetés
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Politikusok a képernyőn
• Csepeli György: Éjjeli őrjárat
VIDEÓ
• Zelnik József: Talpalatnyi információ Videó és közművelődés
POSTA
• Prokopp Róbert: Az európai filmfőiskolások harmadik fesztiválja Münchenben
• Komár Klára: Trabant Olvasói levél
• Báron György: Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Robert Aldrich (1918–1983)

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Babycall

Sepsi László

Babycall – norvég, 2011. Rendezte és írta: Pål Sletaune. Kép: John Andreas Andersen. Zene: Fernando Vélazquez. Szereplők: Noomi Rapace (Anna), Kristoffer Joner (Helge), Vetle Qvenild Werring (Anders), Stig Amdam (Ole). Gyártó: 4 ½ Film / Pandora Filmproduktion. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 96 perc. 

Hatévnyi hiátus után Pål Sletaune A szomszéd feminin párdarabjával tért vissza: a bűnügyi fekete komédiákkal (Ponyvalevél, Most megfogtál!) indult norvég rendező 2005-ös kamarathrillerében az ízes skandináv szociohumort felváltotta a szürreálba hajló pszichohorror, a Babycall pedig ezt az irányvonalat folytatja, immár a groteszk tébolyspirált is steril szorongáshullámokra cserélve. Szakítás utáni szív- és agybajokkal küszködő fiatalember helyett ezúttal egy erőszakos férj elől rejtőző megviselt családanya és kisfia zárják magukra az ajtót egy Oslo legszélén álló panelházban, ahol a kellőképpen lerobbant asszonynak (A tetovált lányból ismerős Noomi Rapace újabb remek alakítása) elég néhány recsegős hangfoszlány a címbeli babamonitorból, hogy végképp elszakadjon a cérna.

Sletaune a skandináv thrillerek bejáratott stíluselemeivel és motívumaival zsonglőrködik – nők bántalmazása, családon belüli erőszak és egy banálisan bizarr szerelmi szál a jóléti társadalom perifériáján –, miközben A szomszédhoz képest több hangsúlyt fektet a jellegzetes kolorlokál kihasználására, ezáltal visszaköltöztetve hőseit a pályaindító Ponyvalevél panelnyomorának szomszédságába. A Babycall a minimalista skandináv szociodrámák komótos ritmusában vonszolja végig hősnőjét a szorongásból fakadó leépülés stációin (lásd még ugyanezt az ívet a szintén idén mozikba került A folyosóban), de főképp az olcsó csavarra épülő csattanónak köszönhetően Sletaune filmje mégsem lesz több egy sokadik hatás alatt álló nő biztos rutinnal felskiccelt portréjánál. Bár a panelrengetegben felbukkanó szellemgyerekek csak hellyel-közzel kihasznált motívuma izgalmas variációs potenciállal bír, mellyel a Babycall túlléphetett volna az Iszonyat által kijelölt kereteken, ám minden jel szerint Sletaune sem szívesen merészkedik a komfortzóna határain kívülre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11225