KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/február
• Szabó B. István: Kultúra és kereskedelem A magyar film külföldön
• Ágh Attila: Ez is operett, az is operett Te rongyos élet
• Bikácsy Gergely: Közelkép fehérben Szeretők
• Trencsényi László: A bizonyítás elmaradt A mi iskolánk
• Schubert Gusztáv: Elfelejtett érzelmek iskolája Beszélgetés Xantus Jánossal
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Papp Zsolt: Fassbinder és az ötvenes évek Lola
• Dés Mihály: Szalonna és banán A halál Antoniója
• Klaniczay Gábor: Rockerek, hippik, macskák Szubkultúra-koreográfiák mozivásznon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Televíziós történelem Nyon
• Zalán Vince: Alkohol és zongora Lipcse

• Bernáth László: Hámori Ottó (1928–1983)
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Tű a szénakazalban
• Csantavéri Júlia: Tintin és a Cápák tava
• Gáti Péter: Az „aranyrablók üldözője”
• Harmat György: Vámhivatal
• Kapecz Zsuzsa: Cicák és titkárnők
• Jakubovits Anna: A kígyó jele
• Kapecz Zsuzsa: Bolond Erdő
• Schubert Gusztáv: Spagetti-ház
• Varga András: Gyilkosság ok nélkül
• Deli Bálint Attila: Cecilia
• Kulcsár Mária: Figyelmeztetés
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Politikusok a képernyőn
• Csepeli György: Éjjeli őrjárat
VIDEÓ
• Zelnik József: Talpalatnyi információ Videó és közművelődés
POSTA
• Prokopp Róbert: Az európai filmfőiskolások harmadik fesztiválja Münchenben
• Komár Klára: Trabant Olvasói levél
• Báron György: Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Robert Aldrich (1918–1983)

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Hétköznapi pár

Kovács Kata

Perfect Sense – brit, 2011. Rendezte: David Mackenzie. Írta: Kim Fupz Aakeson. Kép: Giles Nutgens. Zene: Max Richter. Szereplők: Ewan McGregor (Michael), Eva Green (Susan), Connie Nielsen (Lucy), Stephen Dillane (Samuel). Gyártó: Sigma Films / Subotica / Zentropa Entertainment. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 90 perc.

Két magának való ember reménytelennek tûnõ románcát egy megállíthatatlan, világméretû fertõzés bonyolítja: az emberek groteszk rohamok kíséretében, lépésrõl lépésre veszítik el összes érzékszervüket. A kallódásra és lelki bénultságra hajlamos hõsöket megéneklõ David MacKenzie másfél évtizede tartó pályájának viszonylag szerényebb, realista történeteihez (Young Adam, Asylum, Hallam Foe) képest az univerzálisabbnak ígérkezõ Hétköznapi pár látszólag jelent csak irányváltást. Csupán lírai narrációval kísért áldokumentarista szekvenciái és néhány utcai nagyjelenet révén rokonítható ugyanis a tágabb perspektívát és teljesebb emberi természetrajzot felmutató apokalipszis-filmekkel, mint amilyen a Vakság.

MacKenzie ismét szûkebb fókuszú, személyes, ezúttal intenzív szubjektivitást is alkalmazó történetet mond el, melynek hõsei nem a hétköznapi életkörülmények széthullásának áldozataivá váló átlagemberek, hanem eleve kisiklásra hajló útkeresõk: a szoknyapecér sztárséf (Ewan McGregor) és a dekadens, nárcisztikus epidemiológus (a megszokott eszköztárával dolgozó Eva Green) találkozása a meghittséget nélkülözõ ön- és egymás-marcangolás felõl vezet a végsõ egymásra találásig. A film nem enged a sci-fi vagy a horror mûfaji csábításának, ahogyan a testi tapasztalás vezérmotívuma jegyében a szereplõk hivatásai közül sem a science fiction irányába terelõ járványkutatást, hanem a textúrák, illatok és ízek élményhármasán alapuló szakácsmûvészetet emeli ki. A melodrámai hangvétel és az ösztön-motivációk révén a Hétköznapi pár szépen belesimul MacKenzie életmûvébe, ugyanakkor az érzelmi túlfûtöttség, valamint az események fokozott kiszámíthatatlanságának és groteszkségének együttese révén hátborzongatóbb is összes eddigi filmjénél. Kár, hogy elmélyültebb gondolatok híján csak egy üresen optimista megoldást tud a nézõ szemébe vágni: az elesettek egyetlen esélye az egymásba kapaszkodás.

Kovács Kata


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/09 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10783