KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/január
POSTA
• Schéry András: A tangó társastánc

• Lukácsy Sándor: Történelmi handabanda Hanyatt-homlok
• Koltai Tamás: Tschikosch film Hosszú vágta
• Koltai Ágnes: Pesti Taigetosz
• Márton László: A Gumimegváltó E. T. (A Földönkívüli)
• Matos Lajos: A valószínűtlen lehetséges A tudományos-fantasztikus filmről
• Ágh Attila: Indiai történelem – kezdőknek Gandhi
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A maiak és Pasolini Mannheim

• Fáber András: Költő kamerával Jean Cocteau és a film
• N. N.: Jean Cocteau filmjei
• Deák Tamás: Álomfejtés Antonioni és Cocteau
• Karcsai Kulcsár István: Színes tintákról álmodott Emlékezés Ranódy Lászlóra
LÁTTUK MÉG
• Zsilka László: A zöld kabát
• Harmat György: Donald kacsa és a többiek
• Kapecz Zsuzsa: Gallipoli
• Varga András: Hé, élet!
• Peredi Ágnes: D. B. Cooper üldözése
• Csantavéri Júlia: Két fiú gitárral
• Ardai Zoltán: Bockerer
• Jakubovits Anna: A barátod akarok lenni
• Lalík Sándor: A matróz, a kozák és a hamiskártyás
• Greskovits Béla: Vabank
• Gáti Péter: Kína-szindróma
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Magyar Általános Szórakoztató
• Szilágyi János: Mondják a másokét Beszélgetések tévébemondókkal
KRÓNIKA
• N. N.: Szijj Miklós (1936–1983)
• N. N.: Fifilina József (1926–1983)
KÖNYV
• Lajta Gábor: A jövő népművészete

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A fiú

Üzlet a sorssal

Fliegauf Benedek

A Dardenne fivérek tovább csiszolják a minimalista lélektani horror műfaját. Trendiség kizárva.

 

Aki a különböző személyiségelméleteket tanulmányozza, könnyen és váratlanul arra a megállapításra juthat, hogy az emberi lélek összetettsége leginkább egy közönséges gázkonvektorra emlékeztet. Ahogy a konvektoron is csak három-négy gomb található, amelyek egymással kapcsolatban állnak, és különböző fokozataik vannak, úgy az ember személyiségét sem irányítja ötnél több alapösztön. Kissé árnyaltabbá válik a képlet, ha számításba vesszük, hogy – a hasonlatnál maradva – sejtelmünk sincs, miért működik ez az egyszerű lélek-konvektor, és azt sem értjük, honnan jön a gáz, amely működteti.

Adott tehát az Ember, akinek néhány könnyen átlátható ösztön irányítja cselekedeteit, és adott az egyetemes kultúrtörténet, amely tucatnyi történetsémát variálva évezredek óta ontja a legkülönfélébb szövevényű, kimenetelű, tanulságú műveket. Persze igaz a közhely: nincs új a nap alatt, mindent láttunk már valahol, valahogy minden olyan ismerős. Néha mégis felsejlik egy újabb variáns az unásig ismert sorsképletekben.

A Dardenne fivérek A fiú című filmje egy Olivier nevű hétköznapi asztalosmester és tanítványának viszonyát tárja elénk. Olivier nem hős, és nem antihős: jedermann, akinek az asztalos szakmunkásképző intézetben végzett munkája minden idejét kitölti. Talán ez a munkaalkoholizmus az egyetlen extrém tulajdonsága ennek a se nem magas, se nem alacsony, se nem kövér, se nem sovány, kissé szófukar, középkorú asztalosnak. Olivier zsíros szemüvege mögül pislogva járkál a műhelyben, szemmel tartja tanítványait, ellenőrzi munkájukat, majd váratlanul izgalomba jön, amikor észreveszi a nemrég érkezett új fiút, Francis-t. Az adminisztráción elintézi, hogy a fiú közvetlenül az ő keze alá kerüljön. Olivier ezután egyre nagyobb érdeklődéssel figyeli Francis-t, viselkedése egyre zavarodottabbá válik. Az amúgy is túlmozgásos Olivier immár futva közlekedik a satupadok és gyalugépek között, valósággal sistereg körülötte a levegő. Az asztalosban óriási energiák kezdenek dolgozni, már-már arra gyanakszunk, hogy egy hirtelen gerjedt pedofil roham kerítette hatalmába. Amikor Olivier-t volt felesége futólag meglátogatja, megtudjuk, hogy kettejüket a tragikus veszteségek egyik legsúlyosabbika érte: meggyilkolták a gyermeküket. Az elkövető Francis, aki mit sem sejt abból, hogy Olivier annak a gyereknek az apja, akit ő öt évvel ezelőtt egy autórádió-lopás közben megölt.

A Dardenne fivérek komoly dokumentumfilmes múltra visszatekintő életműve, és a pár éve Cannesban Arany Pálmát nyerő Rosetta című filmjük ismeretében semmi meglepő nincs abban, hogy a választott stílus ezúttal is az eszköztelen minimalizmus. Az viszont több mint feltűnő, hogy a visszafogottságáról híres rendezőpáros, milyen végletes minimalizmussal készítette el új filmjét. Nem a mesterséges világítás, a zene, és a látványtervezett díszletek hiánya szélsőséges, hiszen ezek a dokumentarista filmnyelvben megengedhetetlenek, mint ahogy a nem hivatásos színészek szerepeltetése, és a zaklatott kézikamera használata, és a kevés dialóg szinte kötelező manír. Ami szembetűnő, az a trendi világ szinte hisztérikus kizárása a filmből. Nyilvánvalóan az a szándék vezérli a Dardenne fivéreket, ami például Mike Leigh-t, Ken Loach-ot: olyan embereket kívánnak ábrázolni, akik a fogyasztói társadalom idoljainak tökéletes ellentétei. Érdekes lenne egyszer egy olyan filmet látni, ahol a mindenkori konzumidióták kerülnek hasonlóan bonyolult lélektani szituációba (Mundruczó Kornél Szép napok című filmje ebbe az irányba mutat, de az ő szereplőit – jó értelemben – heroizálják a trendi stílusjegyek, semmint jellemzik).

Francis már szabadidejét is együtt tölti a továbbra is robbanásra kész Olivier-vel, furcsa módon kettejük mester-tanítvány viszonya egyre szorosabbá válik, annyira, hogy a fiú megkéri az asztalost, legyen ő a szociális pártfogója. Közösen mennek faanyagot válogatni, egy elhagyatott vidéki fűrésztelepre. Tökéletes helyszín egy tökéletes gyilkossághoz, szinte halljuk is a vériszamos szalagfűrész sikítását. A beteljesedett bosszúval be is zárulhatna a kör, de Olivier egy sokkal rafináltabb, és kétesebb üzletet köt a Sorssal. A mesterien kivitelezett zárójelenetben, a gerendák pakolása közben, foghegyről odaveti Francis-nek, hogy ő az áldozat apja. A fiú riadtan futni kezd, de Olivier nem hagyja, hogy elmeneküljön. Elkapja, de nem öli meg. Fiává fogadja, hiszen csak így kaphatja vissza halott gyermekét. Szó sincs megbocsátásról: ez egy patologikus üzlet, szörnyű döntés, amely a későbbiekben csak a pusztuláshoz vezethet.

Egy új, kegyetlen variáns.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/06 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2356