KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/január
POSTA
• Schéry András: A tangó társastánc

• Lukácsy Sándor: Történelmi handabanda Hanyatt-homlok
• Koltai Tamás: Tschikosch film Hosszú vágta
• Koltai Ágnes: Pesti Taigetosz
• Márton László: A Gumimegváltó E. T. (A Földönkívüli)
• Matos Lajos: A valószínűtlen lehetséges A tudományos-fantasztikus filmről
• Ágh Attila: Indiai történelem – kezdőknek Gandhi
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A maiak és Pasolini Mannheim

• Fáber András: Költő kamerával Jean Cocteau és a film
• N. N.: Jean Cocteau filmjei
• Deák Tamás: Álomfejtés Antonioni és Cocteau
• Karcsai Kulcsár István: Színes tintákról álmodott Emlékezés Ranódy Lászlóra
LÁTTUK MÉG
• Zsilka László: A zöld kabát
• Harmat György: Donald kacsa és a többiek
• Kapecz Zsuzsa: Gallipoli
• Varga András: Hé, élet!
• Peredi Ágnes: D. B. Cooper üldözése
• Csantavéri Júlia: Két fiú gitárral
• Ardai Zoltán: Bockerer
• Jakubovits Anna: A barátod akarok lenni
• Lalík Sándor: A matróz, a kozák és a hamiskártyás
• Greskovits Béla: Vabank
• Gáti Péter: Kína-szindróma
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Magyar Általános Szórakoztató
• Szilágyi János: Mondják a másokét Beszélgetések tévébemondókkal
KRÓNIKA
• N. N.: Szijj Miklós (1936–1983)
• N. N.: Fifilina József (1926–1983)
KÖNYV
• Lajta Gábor: A jövő népművészete

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fourbi

Báron György

 

Alain Tanner második játékfilmjében, az 1971-es Szalamandrában két barát – riporter és író – próbál egy régi bűncselekmény nyomára bukkanni. Egyikőjük a tényeket kutatja makacsul, másikuk bezárkózik a szobájába és szabadon ereszti a fantáziáját. Esténként elmesélik egymásnak, mire jutottak. Semmire. Egyik módszer sem bizonyult alkalmasnak arra, hogy általa közel férkőzzenek a valósághoz.

A Szalamandra két kedves, bumfordi szereplője, Jean-Luc Bideau és Jacques Denis (mint Stan és Pan, mondta rájuk nevetve a film hősnője) röpke sétálószerepre felbukkan a klasszikussá öregedett mester legfrissebb művében, a Fourbiban is, mely egy kezes kutyáról nyerte a címét. Amúgy nem kutyáról van benne szó, hanem ebben is nyomozásról, a Szalamandráéhoz hasonló eredménnyel, pontosabban eredménytelenséggel. Fiatal lány évekkel ezelőtt megölt egy rátámadó férfit. Nyolc év elteltével élelmes filmproducer próbál rácsapni a sztorira. Dúsgazdag, kövér kutyaeledel-gyárost nyer meg terve támogatására. Itt lép be a történetbe Fourbi, a szóban forgó lány kutyája. A pincérnőként dolgozó tettes, kit annakidején a bíróság fölmentett, szép summát kap a sztori elmeséléséért, s jókora előleget vesz fel az állástalan regényíró is a forgatókönyvért. Még potya kutyaeledelt is kapnak, ám az nem ízlik Fourbinak, de ez a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy a pincérnő nem képes elbeszélni a történteket a naphosszat a nyakán ülő írónak. Nem azért, mert nem akarja, hanem azért, mert a fontos történetek igazából elmondhatatlanok. Később az író szerelme, a szépséges színésznő próbálkozik, sikere esetén ő játszaná a megfeneklő film főszerepét – de ő sem ér el eredményt. Nem tudjuk meg, mi történt, s ettől lesz igazán izgalmassá a film. Nem azért, mintha így még erősebben furdalná az oldalunkat a bűneset rejtélye, hanem azért, mert lassanként rájövünk, hogy ez egyáltalán nem fontos. Tanner minden komoly filmje e felismeréshez vezet el bennünket. Hogy amit lényegesnek gondolunk – pénz, munka, akció, siker, mindaz, ami látszólag előbbre viszi a világot –, igazából nem érdemes a figyelmünkre. Ő az iparkodó, szabályos Svájc mögött fölfedezte a másik Svájcot: a szabálytalan, bohókás bölcselők, a jólelkű semmirekellők Svájcát. Aztán, ahogy idősödött, s lett egyre keserűbb és ingerültebb, fölfedezte az okkal lázadók, a dühös anarchisták Svájcát is. Az idős, morózus Tanner már kevésbé volt érdemes rokonszenvünkre, még akkor is, ha értettük kedélye elborulásának okát. Utóbbi munkái – köztük a Lady M. naplója, amelyet néhány éve maga hozott el Budapestre, s kommentált fáradtan, nekibúsultan – legalább akkora csalódást okoztak a nézőnek, mint készítőjüknek – okkal – a világ sorsának alakulása. Legfrissebb filmje, a Fourbi nemcsak témájában, hanem szellemiségében is visszakanyarodást jelent a korai remeklésekhez. Könnyed, játékos és filozofikus mű ez, sugárzik belőle a szeretet és a megbocsátás. Az elállatiasodott ezredvégi mozi korában öröm nézni e film keresztbe-kasul egymásba szerelmesedett négy ifjú hősét, amint a záróképen önfeledten sétálnak a folyóparton, tesznek pénzre, producerre, kutyatápszer-gyárosra, s arra, mi lesz a sztorival, mert tudják, hogy ami lényeges, az elmondhatatlan, s ez az igazi történet. A dagadt kutyaeledel-gyáros megesküszik, soha többé nem áll le filmesekkel, ám ezt hőseink nem bánják, s nem bánja a velük sétáló címszereplő sem, mert rühelli a műtápot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1567