KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/január
POSTA
• Schéry András: A tangó társastánc

• Lukácsy Sándor: Történelmi handabanda Hanyatt-homlok
• Koltai Tamás: Tschikosch film Hosszú vágta
• Koltai Ágnes: Pesti Taigetosz
• Márton László: A Gumimegváltó E. T. (A Földönkívüli)
• Matos Lajos: A valószínűtlen lehetséges A tudományos-fantasztikus filmről
• Ágh Attila: Indiai történelem – kezdőknek Gandhi
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A maiak és Pasolini Mannheim

• Fáber András: Költő kamerával Jean Cocteau és a film
• N. N.: Jean Cocteau filmjei
• Deák Tamás: Álomfejtés Antonioni és Cocteau
• Karcsai Kulcsár István: Színes tintákról álmodott Emlékezés Ranódy Lászlóra
LÁTTUK MÉG
• Zsilka László: A zöld kabát
• Harmat György: Donald kacsa és a többiek
• Kapecz Zsuzsa: Gallipoli
• Varga András: Hé, élet!
• Peredi Ágnes: D. B. Cooper üldözése
• Csantavéri Júlia: Két fiú gitárral
• Ardai Zoltán: Bockerer
• Jakubovits Anna: A barátod akarok lenni
• Lalík Sándor: A matróz, a kozák és a hamiskártyás
• Greskovits Béla: Vabank
• Gáti Péter: Kína-szindróma
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Magyar Általános Szórakoztató
• Szilágyi János: Mondják a másokét Beszélgetések tévébemondókkal
KRÓNIKA
• N. N.: Szijj Miklós (1936–1983)
• N. N.: Fifilina József (1926–1983)
KÖNYV
• Lajta Gábor: A jövő népművészete

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Amerikai vérbosszú

Soós Tamás Dénes

The Limey – amerikai, 1999. Rendezte: Steven Soderbergh. Szereplők: Terence Stamp, Peter Fonda, Barry Newman. Forgalmazó: Best Hollywood. 89 perc.

 

Steven Soderbergh csaknem feledésbe süllyedt remeke ez a lélektani bosszúthriller, amiben a rendező humorosra puhított rabló-pandúr játékok (Mint a kámfor, Ocean’s 11) helyett konok retorziók és elszabott apa–lánya-kapcsolatok terepére surran. A lánya gyilkosát hajszoló Wilson (Terence Stamp adja csontvázszerűre aszott arccal) revansmissziója papíron mindössze egy sallangot félresöprő bűnmozi, Soderbergh – és Sarah Flack vágó – kezében viszont formai stílusbravúr. A hol előresiető, hol múltba révedő, időbontásos cselekményfűzés technikájában az érzéseiről sírmélyen hallgató tolvaj minden kósza gondolata, lopakodó mélabúja, felerősödő bűntudata összecsomósodik. Az élete során rárakódott magányt és elszigeteltséget már a dialógusokat elcsúsztató és a beszélő arc helyett a kiüresedő, bosszús tekintetet mutató képalkotási metódus rajzolja meg. A múlt és jelen között cikázó időkezelés az elégtételéért mindenkin keresztülgázoló haramia saját életével való számvetését tükrözi. Az ugróvágások pedig Wilson érthetetlen cockney-szlengben beszélő, különc karakterére, és bosszújának abszurd vonásaira terelik a figyelmet: a brit gengszter a film nagy részén és emberek tucatján úgy törtet végig, hogy mit sem tud lánya halálának körülményeiről.

De nem csak emberek, ideák is elhullanak itt: az Amerikai vérbosszú Soderbergh rezignált számvetése az ellenkultúra és a függetlenség mítoszával. A gyáva, gerinctelen antagonista: a hatvanas évek rock and rollját tömegcikként kiárusító zeneproducer. A hollywoodi renitensek legendás alakja, Peter Fonda játssza, jobbkezét pedig Barry Newman, a Száguldás a semmibe sofőrje. Az ellenkultúra ma már szertefoszlott mítosz, a lázadókra a betagozódás vár. 1999 után Soderbergh is hosszú évekre félreteszi függetlenségét. Ironikus stiklije, hogy ezt a művét még hatvanas/hetvenes évtizedváltás bűnfilmjeiről mintázta: az Amerikai vérbosszú A játéknak vége és az Öld meg Cartert! kései gyermeke, amiben nem Wilson revansvétel feletti elégedettsége, hanem a semmibe fúrt tekintete jelöli ki a végpontot.

Extrák: semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/01 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11577