KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/december
• Létay Vera: Neobarokk Mennyei seregek
• Szilágyi Ákos: Morbiditás és burleszk Kutya éji dala
• Bársony Éva: „Tiszta és balek hittel...” Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Varga F. János: Királygyilkosság Marseille-ben Beszélgetés Bokor Péter új filmjéről
• Deák Tamás: Kései barátság Huszárik Zoltán megidézése
• Takács Ferenc: Egy válság anatómiája? Az új angol filmről
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csantavéri Júlia: Költészet és retorika Santiago Alvarez filmjeiről
• Simor András: A dokumentarista legyen újságíró Budapesti beszélgetés Santiago Alvarezzel
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Sanghajtól Brazíliáig Figueira da Foz
• N. N.: Madeirai dokumentumok Az első nemzetközi filmrendezőtalálkozó
LÁTTUK MÉG
• Farkas András: A hentessegéd
• Harmat György: Riki-Tiki-Tévi
• Ardai Zoltán: Álomvilág
• Gáti Péter: Flór asszony és két férje
• Deli Bálint Attila: Hózuhatag
• Deli Bálint Attila: Klute
• Gáti Péter: Aranygyapjú
• Bikácsy Gergely: A wilkói kisasszonyok
• Szentistványi Rita: Telitalálat
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A néző a képernyőn
• Nemes Nagy Ágnes: A folyt. köv. varázsa Kórház a város szélén
• Macskássy Kati: A rajzos trükkfilm szabadsága Utóhang Az animáció története című tévésorozathoz
KÖNYV
• Veress József: Klasszikusok öröksége Új szovjet filmkönyvekről

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ong-bak

Hiszem, ha látom

Teszár Dávid

Pixel és drót helyett vérvaló és csontzene: trükkök helyett autentikus thai-boksz.

 

Napjainkra a thai filmipar minőségben és mennyiségben szinte észrevétlenül felzárkózott Dél-Korea, Japán és Kína filmgyártásához. Kísértetiesen hasonló a kép a dél-koreai mozi ezredfordulós fellendüléséhez: a berobbanó fiatal tehetségek (Sasanatieng, Ratanaruang, Nimibutr, Weerasethakul) alkotásai, megtörvén a hollywoodi import hegemóniáját, előbb a hazai kasszáknál arattak jelentős sikereket, majd pedig bizonyítva versenyképességüket a nemzetközi piacot is meghódították. A számok mindent elárulnak: míg 2000-ben Thaiföldön még csak hét film készült (ebből öt óriási blockbuster), addig 2003-ra az évi filmtermés negyvenhatra(!) szökött fel, s azóta is tartja e tekintélyt parancsoló nagyságrendet. Mind a zsánerfilmek (Fekete tigris könnyei, Suriyothai legendája, Nang Nak), mind a szerzői filmek (Trópusi betegség, Boldogan tiéd, Utolsó élet az univerzumban) között akadnak egészen kiváló, maradandó munkák; a prosperáló filmgyártás azonban az akciófilm műfajában hozott olyan új elemet, amely egy csapásra az érdeklődés középpontjába emelte a thai filmet.

Thaiföldön úgy készítenek akciófilmet, hogy az a lehető legrealisztikusabb, legélethűbb legyen. Az Ong-bak promóciós szlogenje önmagáért beszél: „dublőr, CGI, és drót nélkül”. Az a trükk, hogy nincs trükk. Az egyetlen, ámde annál impozánsabb speciális effektus neve: Tony Jaa. Az otthonában szupersztár Jaa (született Panom Yeerum) kaszkadőrből lett színész, aki a nemzet harcművészetén, a thai bokszon (muay thai) kívül taekwondóban is jeleskedik, emellett szertornában s egyes atlétikai számokban (magasugrás, gátfutás) is jártas. Már ebből is sejthető, hogy egy agilis, sportos fiatalemberről van szó, amit azonban a filmben művel, nos, az diplomatikusan szólva is döbbenetes. Falra felfutás (épp mint a wuxiákban, csak éppen itt drótos rásegítés nélkül), helyből hátraszaltó spárgába érkezve, laza kétméteres súlypontemelkedés, hogy csak néhányat említsünk, megfejelve a durvább harcművészetek között is a legbrutálisabb thai boksz eszközkészletével: ütés, rúgás, térdes, könyökös. Utóbbi kettőn lesz a hangsúly, megsúgom.

Az Ong-bak azért szép film, mert direkt és egyenes: csak és kizárólag a hihetetlen precizitással és szakmai tudással kivitelezett akciójelenetekre koncentrál. Sallangmentesen dolgoznak odaát: szerelmi szál, melodrámai elem kizárt. Fölösleges itt a végtelenül halovány alibi-sztoriról beszélni (a csúnya-rossz bűnöző bácsi ellopja a falusi templom Buddha-szobrának fejét – egyszerű macguffin –, ezt kell visszaszereznie a falu kiváló harcművészének, hogy helyreálljon a világbéke), miként a papírmasénak is gyenge karakterkezdeményekre, továbbá a gyermeteg dialógokra is kár vesztegetni a betűt. Nálamnál szigorúbb ítészek a filmre mindezek miatt az igényes kaszkadőrshow kifejezést használják, a fanyalgók pedig stílusos thaiboksz-reklámként jellemzik. Ami viszont vitán felül áll, az a valódi, belemenős, csontropogtató, elképesztően koreografált bunyók sodró dinamikája és a pörgős, eszeveszetten látványos akciószekvenciák lehengerlő hatása. Ugyanezen koncepcióra épül az egy évvel későbbi Rittikrai-opus, a Harcra született, továbbá a legújabb várva várt PinkaewJaa-együttműködésben készülő, Thaiföldön és Hongkongban augusztusban bemutatásra kerülő Tom Yum Goong című film is.

Üdvözítő tény, hogy az Ong-bak remake szempontból betonbiztosnak tetszik. A stáb látszólag a kedélyes, barátságos arcát mutatja a jenkiknek (lásd a piaci üldözésnél felbukkanó falfirkát: „Hi Spielberg, let’s do it together”), az igazság azonban jóval szigorúbb ennél. Úgy hiszem, az „ezt raboljátok le, büdösök!” bájos beintése jóval közelebb áll a rögvalóhoz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/09 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8379