KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/december
• Létay Vera: Neobarokk Mennyei seregek
• Szilágyi Ákos: Morbiditás és burleszk Kutya éji dala
• Bársony Éva: „Tiszta és balek hittel...” Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Varga F. János: Királygyilkosság Marseille-ben Beszélgetés Bokor Péter új filmjéről
• Deák Tamás: Kései barátság Huszárik Zoltán megidézése
• Takács Ferenc: Egy válság anatómiája? Az új angol filmről
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csantavéri Júlia: Költészet és retorika Santiago Alvarez filmjeiről
• Simor András: A dokumentarista legyen újságíró Budapesti beszélgetés Santiago Alvarezzel
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Sanghajtól Brazíliáig Figueira da Foz
• N. N.: Madeirai dokumentumok Az első nemzetközi filmrendezőtalálkozó
LÁTTUK MÉG
• Farkas András: A hentessegéd
• Harmat György: Riki-Tiki-Tévi
• Ardai Zoltán: Álomvilág
• Gáti Péter: Flór asszony és két férje
• Deli Bálint Attila: Hózuhatag
• Deli Bálint Attila: Klute
• Gáti Péter: Aranygyapjú
• Bikácsy Gergely: A wilkói kisasszonyok
• Szentistványi Rita: Telitalálat
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A néző a képernyőn
• Nemes Nagy Ágnes: A folyt. köv. varázsa Kórház a város szélén
• Macskássy Kati: A rajzos trükkfilm szabadsága Utóhang Az animáció története című tévésorozathoz
KÖNYV
• Veress József: Klasszikusok öröksége Új szovjet filmkönyvekről

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Rotterdam

Vallások és drogok

Szalkai Réka

Bero Beyer fesztiváligazgató emlékezetes programmal búcsúzott.

 

A rotterdami fesztivál nézői számára a legmaradandóbb élményt alighanem a legjobb ázsiai játékfilmnek járó NETPAC-díjat elnyerő indiai-holland-szingapúri koprodukciós alkotás, a Nasir nyújtotta. A film a dél-indiai Tamil Nadu államban élő muszlimok és hinduk mindennapjairól, súlyos vallási ellentétükről ad drámai körképet. Arun Karthick tamil származású rendező érzékenyen és aprólékosan mutatja be főhőse, a szintén tamil, de a kisebbségi muszlim közösséghez tartozó Nasir családját, otthonát és munkáját. Mintha egy színes kelmét készítene, a rendező egyre több részletet, szálat sző bele a történetbe, mely menthetetlenül halad a végső, néma tragédia felé. A családban élő szellemi fogyatékos gyermek ellátása, vagy a rákbeteg testvér költséges kezelése, Nasir minden erejét igénybe veszi. Hősünk, aki egy méteráruüzletben dolgozik, több órát kénytelen utazni, hogy az előre megrendelt öltönyök kiszállításáért valamennyi fizetés-előleget kapjon: kisember nagy nehézségei ezek. Ráadásul, legutóbbi utazása során, a sok megrendelő közül csak egyetlen megrendelő veszi át a nemes kelmét, az ezért kapott pénz szinte semmire sem elég. A film pár nap története: az elefántfejű hindu istenség, Ganésa ünnepe miatt állandóan hatalmas a forgalmi dugó, a hangosbemondókból folyamatosan és vészt jóslóan harsog az elvakult hindu vallásos szöveg, melynek egyik vezérszólama természetesen arról szól: „vesszen az iszlám”. A történet a Nasir erőszakos halálával ér véget: a sikertelen „öltöny-küldetésből” éppen hazatérő muszlim férfit az ünnepségre nagy elánnal tartó hindu férfiak egyszerűen agyonverik. A tragédiát a rendező a filmtörténet egyik leghosszúbb állóképével emeli csúcspontra: Nasir egyedül fekszik a kihalt utcán, vérbe fagyva, gyilkosai magára hagyták. Egyszerre értjük meg az egyén sorsának katasztrófáját, és a végtelen szomorúságot, melyet a vallási ellentétekből származó gyűlölet és elvakultság mind a mai napig kivált.

A vallásos rituálék és megrögződések hasonló mértékben kaptak szerepet Bertrand Bonello Zombi gyermek című filmjében. A francia rendező, mindig is vonzódott a markáns, a film hangulatát alapvetően meghatározó helyszínek felé (Bordélyház, Eközben Párizsban). Legújabb filmjében a hatvanas évek Haitijét veti össze egy elit lányiskolával a mai Franciaországban. A vallás ebben a filmben is jelentős szerepet játszik, hiszen a haiti résznek alapvető mozgatórugója az ottani ősi vudu-kultusz. Clairvius Narcisse esete valós történet: hirtelen halála után feltámadt, majd zombi-rabszolgaként dolgozott a cukornádültetvényen, míg meg nem szökött. Sok-sok évvel később, idős korára visszatért feleségéhez. Bonello megmutatja a zombi-kultusz mögött megbújó racionális magyarázatot: Haitin a hatvanas-hetvenes években különböző pszichedelikus hatást előidéző növények, drogok segítségével „zombisítottak” olyanokat, akik valakinek - általában befolyásos embernek - útjában álltak, akár anyagi okból, akár szerelemféltés miatt. A halálszerű állapot után „feltámadó” ember a szerek hatására már soha többet nem tér magához: tudattalan test, zombi lesz. Napjaink párizsi internátusában találkozunk Clairvius unokájával, a kamasz Melissával, akinek életét és gondolatait is átjárja a „zombiság”, de Bonello nem foglal egyértelműen állást, abban a kérdésben, vajon ez a nagypapa tragikus sorsának emlékezete, vagy a Haitit átható természetfölötti mágia hatása. Az idő- és cselekménysíkok keverése sohasem állt messze Bonellótól, de e filmjében mindezt igazán mesteri szintre fejleszti, miközben a nagyszerű Yves Cape hipnotikus képeit aláfestő zenét is ő jegyzi. A francia rendező egyben kiváló muzsikus is.

A vallás vigasza helyett a drogokhoz menekülnek Az esti óra (The Evening Hour) főhősei. A napjaink gazdasági válságát megsínylő, noha egykor virágzó nyugat-virginai bányavárosban, Dove Creekben élő Cole (Philip Ettinger) hiába próbál tisztességes életet élni, az öregek otthonában kapott ápolói fizetéséből nem tudja a számláit kifizetni. Így aztán mellékes kereset után néz, a nyugdíjasoknak előírt morfium tartalmú fájdalomcsillapítókkal üzletel, hiszen erre viszont nagy a kereslet ebben a kiábrándító környezetben, ahol a fiataloknak, köztük Cole húgának, legjobb barátjának és barátnőjének (a Lars Von Trier rendezte Nimfomániásból ismert Stacy Martin) csak a szerek nyújthatnak megnyugvást, vagy éppen boldog pillanatokat. Noha Cole amúgy a világ legegyüttérzőbb ápolója, és őszinte szeretettel fordul az idős betegek felé, belebukik a város romlottságába, főleg, amikor a helyi rendőrséggel is szembeszáll legjobb barátja védelmében. A lezüllött, szétrohadt társadalmi környezet a mélybe rántja a legnemesebb lelket is. A rendező, Braden King több évet töltött Dove Creekben, hogy az ott élők mindennapjait minél hitelesebben ábrázolhassa, nagyon sok szerepre amatőröket, helyi lakosokat kért fel.

A filmnek Rotterdamban az úgy nevezett „Big Screen” („Nagy Képernyő”) válogatásban volt a premierje, a holland fesztivál idei egyetlen magyar alkotásának, Kocsis Ágnes Édenének a bemutatójával párhuzamosan: a szelekcióba leginkább olyan tévéfilmek kerülnek be, melyek képi, zenei és dramaturgiai világuk miatt igazából mozivásznas forgalmazásra termettek. Az esti óra néhány órával a holland világpremier után debütált a Sundance Fesztiválon, hogy ott vetélkedjen a Zsűri Nagydíjáért, ami azért is nagy dolog, mert általában fordított a helyzet, és a szinte egy időben levő filmes seregszemlék közül inkább az Egyesült Államokból érkeznek az alkotások Rotterdamba. Idén a hollandok megelőzték a Sundance-t.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14498