KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/november
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Lengyel filmhét
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Vicsorgó Arany Oroszlánok Velence
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Veress József: Az egyensúly keresése Magánélet

• Spiró György: A befejezetlen dráma Nyikita Mihalkov filmjei a televízióban
• Báron György: A „speciális visszaesés” Könnyű testi sértés
• Koltai Tamás: Megérkezett a revizor? Délibábok országa
• Kovács István: Történelmi misztériumjáték Beszélgetés Kardos Ferenccel
• Fábri Zoltán: Emlékezés Nádasdy László (1929–1983)
• Nemes Nagy Ágnes: Lovag-ábránd Excalibur
• Fogarassy Miklós: Utazások egy katonai szükségállapot mélyére Az út
• Barna Imre: Az utolsó t... Az utolsó tangó Párizsban
• Gyárfás Endre: Bölénynyúzók A vadnyugat népköltészete és a westernfilm
LÁTTUK MÉG
• Székely András: Az idő urai
• Koltai Ágnes: Portrék korhű keretben
• Takács Ferenc: A francia hadnagy szeretője
• Kapecz Zsuzsa: Rita asszony menyasszony
• Deli Bálint Attila: Az álarcos lovas legendája
• Zoltán Katalin: Röpke éjszaka
• Greskovits Béla: Csillaghullás
VIDEÓ
• Mihály Éva: Képmagnózgatásaink... Kerekasztal-beszélgetés a videó kulturális felhasználásáról
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Kis magyar lexikonográfia

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Don Quijote köpenyében

Egy legendás filmkritikus

Dániel Ferenc

 

Tóth Klára fontos könyvet adott közre a Filmesek Kiskönyvtára sorozatban, a Novella Könyvkiadó gondozásában, megköszönve tucatnyi tanácsadó, önzetlen oltalmazó segítségét. Amikor hírét vettem, hogy írása hőse nem kisebb ember, mint B. Nagy László, az egykori ÉS hatvanas-hetvenes éveinek filmkritikusa, elszégyelltem magam (részben), mert totálisan s méltatlanul esett ki „bénagylaci’ az emlékezetemből. Kedveltem, sőt, szerettem kolumnás bírálatait. Számomra egyáltalában nem volt legendás. Jól tudott írni filmekről, mozgóképi jelenségekről, romlott vagy minimum problémás társadalmunkról. Terjedelmi korlátok miatt sűrítve, szellemes fordulatokkal kellett dolgoznia, avval pótolta a mélyebb elemzések hiányát. Mondhatni, kiegészítette a mi, Bíró Yvette- szerkesztette Filmkultúránkban lehetséges részletező tanulmányainkat, vitairatainkat.

A „legendás” jelzővel Tóth Klára mintegy sűrítve tiszteleg B. Nagy művelődésszociológiailag megemelt „fényes szellői”, illetve „vert nemzedékbeli” státusza előtt. Egy mai fiatal olvasó vagy filmrajongó számára talán nem kielégítő kormagyarázat, hogy a második világháború utáni egy millió felnőttel csonkább magyar demográfiai életfa s abban a dörzsölt kommunisták, sztálinisták szúrágásai hittel, ideológiával, lázas munkakedvvel, történelemcsinálási küldetéstudattal kínálták meg az akkori ifjoncokat. Szinte erénynek számított, ha valaki jó pillanatokban tizenéves, suhanc, hajadon elvtársnő volt. Történelmet csinálni messze több, izgalmasabb volt, mint politikai feladatoknak megfelelni. Nyílt színen a tehetség távlatai „bemérhetetlenek”. A kivívandó sorsok kockázatosabbak, kanyargósabbak. Tóth Klára a legendás filmítész életdokumentumait előbányászva bizonyította is, hogy hőse részesült a III/III áldásaiból, fegyelmikből, tilalmakból, káder-eltérítésekből, s persze, pártfeladatokból. Kudarcokból is bőségesen. Nem vált íróvá, se filmrendezővé, se dramaturggá. Művelt, elkötelezett, kommunista kritikusként iratkozott fel.

Hosszú távon ennek is tulajdonítható, hogy B. Nagy, mint a többi 1927–1930 közötti születésű lángoló ifjú bolsevik terápiásan nyakalta a szeszt s pszichiátriai kezelésre szorult. Népi származékként az övéihez húzott (Szőts István, Sarkadi Imre, Nagy László, Sára, Kósa, Huszárik, Gaál stb…) s neki is kőkeményen meg kellett tapasztalnia, hogy a magamagát szocializmusként definiáló kísérleti politikai rendszerben nincs hely-idő „holnapra megforgatni az egész világot…”, de még arra sem, hogy az összegányolt valóság elnyerhesse önnön hűséges tükörképét. B. Nagy elég jól látta, hogy az aranykori magyar film sérülékeny – technikai, ipari jellegéből adódóan – politikai nyomás(ok) idején nehezebben alkalmazza a Weöres-kínálta „szeszcsempész”-módszereket, amelyekkel legjobb költőink, íróink bátran él(het)tek. Nem látta azonban eléggé, hogy a BBS képmágusai az audiovizualitás fegyverzetével játszották ki a cenzúra stupid figyelmét – több mint negyedszázadon átívelve, nemzedékről-nemzedékre létrehozván egy kontinuus „magyar filmiskolát”. Jancsótól Tarr Béláig. Tóth Jánostól Gózon Franciskóig. Szabó Istvántól Erdély Miklósig. Mögöttük hatalmas filmes falkával.

Tóth Klára emblematikusan idézi fel Czibor János irodalmár és B. Nagy László „kvázi” egylényegű öngyilkosságát. De megfeledkezik Novák Márk időelőtti haláláról s számolatlan szív és agyhalálról, amelyet a hosszan döglődő „cucilizmus” okozott legtöbbször indirekt módon, az érintettek bizonyosságtudata nélkül. B. Nagy 1973-ban halt meg Balatonszárszón. Negyvenhat éves lett volna. Most éppen 2005-öt írunk. A legendás filmkritikus, ha módja lenne rá, őrjöngve tenné szóvá, hogy még mindig azon a húsz-harminc percen múlik x meg y élete, hogy odaér-e az intenzívre a mentő?

 

 

Tóth Klára: Don Quijote köpenyében. Pályakép és dokumentumok B. Nagy Lászlóról. Novella Könyvkiadó, 2004.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/09 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8374