KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/november
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Lengyel filmhét
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Vicsorgó Arany Oroszlánok Velence
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Veress József: Az egyensúly keresése Magánélet

• Spiró György: A befejezetlen dráma Nyikita Mihalkov filmjei a televízióban
• Báron György: A „speciális visszaesés” Könnyű testi sértés
• Koltai Tamás: Megérkezett a revizor? Délibábok országa
• Kovács István: Történelmi misztériumjáték Beszélgetés Kardos Ferenccel
• Fábri Zoltán: Emlékezés Nádasdy László (1929–1983)
• Nemes Nagy Ágnes: Lovag-ábránd Excalibur
• Fogarassy Miklós: Utazások egy katonai szükségállapot mélyére Az út
• Barna Imre: Az utolsó t... Az utolsó tangó Párizsban
• Gyárfás Endre: Bölénynyúzók A vadnyugat népköltészete és a westernfilm
LÁTTUK MÉG
• Székely András: Az idő urai
• Koltai Ágnes: Portrék korhű keretben
• Takács Ferenc: A francia hadnagy szeretője
• Kapecz Zsuzsa: Rita asszony menyasszony
• Deli Bálint Attila: Az álarcos lovas legendája
• Zoltán Katalin: Röpke éjszaka
• Greskovits Béla: Csillaghullás
VIDEÓ
• Mihály Éva: Képmagnózgatásaink... Kerekasztal-beszélgetés a videó kulturális felhasználásáról
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Kis magyar lexikonográfia

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jézus Krisztus Szupersztár

Barna Imre

 

Már a némi késéssel „begyűrűzött” dalok is gyanúsak voltak annak idején. Gyanúnk utóbb bizonyossággá és tudatossá érett.

Megvásároltak bennünket, zengő Broadway-kórus lett a kiabálásunkból. És ha már akkor – 1973-ban – egy New York-i kiruccanás pótlásaképp ezt a filmet is sikerül látnunk, azt is láthattuk volna, miként koreografálták meg az ugrabugrálásunkat. Látványosra, „dögösre”.

Persze, a Hair is Broadway-siker volt. De jó egynéhány évvel korábban. És akkor még nem dőlt el: ki kit győz le. Akkoriban még jó „poén” volt, hogy hegedűk szólaltak meg egy Beatles-számban. A Hair nem hippimaskarás Broadway-musical volt, hanem rock-opera. Az első és az utolsó. Mert aztán már az lett a poén, hogy Jézus Krisztus hippi („lám, lám, fiúk-lányok, nincs új a nap alatt!”); sőt, hippi-szupersztár! Szupersztár, akiért őrjöng (és fizet) a közönség; és akit, persze, nem értenek meg igazán. Hiszen nem azért szupersztár ő, hogy bárki megérthesse. El is árulják. Mondja is az utolsó vacsorán a tanítványainak, hogy a kenyér, amit esznek, akár az ő teste, a bor, amit isznak, akár az ő vére is lehetne. Nemigen értik a buta tanítványok még ezt a szájbarágósan jelképes beszédet sem.

Mi meg ülünk, tíz évvel később, egy kelet-európai moziban, és mindent, de mindent értünk. Szomorúbbak vagyunk ugyan a film csinálóinál, de okosabbak is. Mind például Miloš Forman, aki ugyancsak tízéves késéssel vitte filmre azt a bizonyos Hairt. Neki, a messziről és késve jött idegennek, sikerült az, ami a Jézus Krisztus Szupersztár szülőinek talán szándékában sem igen volt: felmutatni az ifjúság utópiáját egy pillanatra, a második világháború megtörténte és a harmadik fenyegetése között.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6845