KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/november
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Lengyel filmhét
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Vicsorgó Arany Oroszlánok Velence
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Veress József: Az egyensúly keresése Magánélet

• Spiró György: A befejezetlen dráma Nyikita Mihalkov filmjei a televízióban
• Báron György: A „speciális visszaesés” Könnyű testi sértés
• Koltai Tamás: Megérkezett a revizor? Délibábok országa
• Kovács István: Történelmi misztériumjáték Beszélgetés Kardos Ferenccel
• Fábri Zoltán: Emlékezés Nádasdy László (1929–1983)
• Nemes Nagy Ágnes: Lovag-ábránd Excalibur
• Fogarassy Miklós: Utazások egy katonai szükségállapot mélyére Az út
• Barna Imre: Az utolsó t... Az utolsó tangó Párizsban
• Gyárfás Endre: Bölénynyúzók A vadnyugat népköltészete és a westernfilm
LÁTTUK MÉG
• Székely András: Az idő urai
• Koltai Ágnes: Portrék korhű keretben
• Takács Ferenc: A francia hadnagy szeretője
• Kapecz Zsuzsa: Rita asszony menyasszony
• Deli Bálint Attila: Az álarcos lovas legendája
• Zoltán Katalin: Röpke éjszaka
• Greskovits Béla: Csillaghullás
VIDEÓ
• Mihály Éva: Képmagnózgatásaink... Kerekasztal-beszélgetés a videó kulturális felhasználásáról
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Kis magyar lexikonográfia

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Káosz

Barna Imre

 

Az időből és az időtlenségből egyszerre vizsgálódó, kettős tekintet mindent lát. Mindentudás a huszadik század végén? Aki csak e törekvés felől ítélné meg az újabb Taviani-filmeket, azt mondhatná: micsoda anakronizmus! Epikával kacérkodni (Tolsztojjal a Szent Mihálynak volt egy kakasában, Gavino Leddával az Apámuramban, Goethével és Foscolóval A rétben), történelmet „filmre vinni” (a Szent Lőrinc éjszakájában), és közben mindent tudni, úgy, mint Goethe és Tolsztoj?

Nem, nem úgy. Bár sokáig mintha effajta célra buzdította volna egymást a két Taviani, Paolo és Vittorio. Például az Apámuram is életreceptet adott, igaz, csak kivételes emberek számára: hogyan váltsa meg önmagát az, aki nem bír a világgal. Vagy A rét is mindent magyarázó eszméket illusztrált, igaz, csődjük ürügyén. Csakhogy A rét pillanatában úgy látszott, hogy ezt a csődöt ábrázolni maga is csőd: a filmkészítés csődje, adalék a mozit éltető fikciók groteszk kimúlásához. Hogy a máshonnan, de ugyanabba a zsákutcába jutottakhoz hasonlóan, legközelebb Tavianiék is a filmezés lehetetlenségéről fognak filmet csinálni.

Nem ez történt. A rendezőpáros a szuperreflektáltság helyett a szuperreflektálatlanság, az alkotói lelkiismeretvizsgálat helyett a mítosz, a mese felé fordult.

Nem lustaságból vagy menekülésképpen, mint mostanában annyian, hanem új, nehéz, értelmes munka és érzelmes újrakezdés reményében. Így lett a Szent Lőrinc éjszakájában a háborúból Jó és Rossz mitikus küzdelme, abból pedig, amivel a film végződik, a béke első reggeléből: Olaszország, nulla év.

Az érzelmességnek új divatja van világszerte, így igaz. De szerencsére nemcsak divatja, hanem hagyománya is van. Például maguk az eddigi Taviani-filmek. Vagy Rossellini, akit nem hiába idéztek fel Tavianiék már A rétben. Vagy Pirandello.

Mármint a Novelle per un anno (Novellák egy esztendőre) Pirandellója, aki a nagy drámák előtt, több évtizeden át ontotta magából a századvég verizmusának stílusába, illetve Szicília feudális valóságába ágyazott, de már nagyon is „pirandellós” történeteit.

Vajon miféle káosz az, ami történeteket terem? Bizonyosan nem a századvég zűrzavara, nem a dolgok elromlása utáni állapot, hanem az, ami előbb volt. A kezdet. Mese és valóság ködben derengő, közös emlékképe, tájban, bokrokban, kövekben, tárgyakban máig sejthető, tapintható ősállapot. Amiből minden lehet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5880