KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/október
• Zalán Vince: Történelmi ingajárat Együttélés
• Koltai Tamás: Falusi Siegmund és Sieglinde
• Hegedűs Zoltán: Vektoranalízis Krzysztof Zanussi filmjei
• Kovács István: A létezés harmóniájáért Krzysztof Zanussi
• N. N.: Krzysztof Zanussi filmjei
• Feuer Márta: A halál tartósít, az élet elemészt Gaál István – készülő operafilmjéről
• Zsugán István: Brácsaversenyek, nem pop-slágerek Beszélgetés Maár Gyulával
• Greskovits Béla: Meghasonlott humánum Ólomidő
• N. N.: Eseménynaptár Ólomidő
• Zoltai Dénes: Vadonlakók operamániája, fényben és ellenfényben Fitzcarraldo
• András László: Egy világtörténelmi erkölcsbotrány Eltűntnek nyilvánítva
• Szilágyi Ákos: A fonák tudat meséi Panelsztori
• Fáber András: Színházi jelenetek háborús időben Az utolsó metró
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Észak dél mellett Taormina
• Zsugán István: Új szerzők, fiatal nemzetek Locarno

• Bódy Gábor: A fantom elment – a fantom visszatér Luis Buñuel
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Borsalino
• Lajta Gábor: Anna és a vámpír
• Harmat György: A két rodeós
• Varga András: Kémek a lokálban Őrült nők ketrece II.
• Kapecz Zsuzsa: A repülő szélmalom
• Soós Péter: A szép ismeretlen
• Harmat György: Hüvelyk Panna
• Kapecz Zsuzsa: A Szervezet
• Greskovits Béla: Prof. Kuruzsló
• Varga András: A tagrifti csata
• Zsilka László: Csak egyszer szeretünk
TELEVÍZÓ
• Szilágyi János: Hatvanhat – tizenhatodszor Beszélgetés Bán Jánossal
• Koltai Ágnes: Kísérlet a túlélésre A Fiatal Művészek Stúdiójáról
TÉVÉMOZI
• Hegedűs Zoltán: Egy halálraítélt megszökött
• Bikácsy Gergely: Jeanne d’Arc

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Magányos farkas

Bérczes László

Turgenyevnek van egy rövidke elbeszélése, melyben a „tekintetes urak” enyhe arisztokratizmusával, ártatlan, őszinte, de hányaveti érdeklődésével ír le egy jelentéktelen kis epizódot: az úr viharba kerül, eltéved az erdőben, találkozik az erdésszel, aki a kunyhójába vezeti. Ez az ember Birjuk, a „vadóc”, ő az erdő ura, tőle retteg minden paraszt. „Csak a dolgomat teszem” – mondja, amikor megfogja a rőzsét lopó, ázott muzsikot. Pedig maga is ágrólszakadt, nincs egyebe, mint két éhes gyereke. A tekintetes úr melegszik egy kicsit, aztán elmegy. Talán elmeséli az esetet otthon, de az is lehet, hogy elfelejti, mire hazaér.

Az elbeszélésnek és a belőle készült filmnek eredetileg azonos címe van (Birjuk), de Balajant, a film rendezőjét csak annyira érdekelte Turgenyev, mint az írót az erdész. A találkozást így aztán „letudja” néhány perc alatt (ezzel az írogató tekintetes urat megszemélyesítő nagy név, Oleg Tabakov végleg ki is vonul a filmből), a hátralevő másfél órában pedig megcsinálja saját filmjét. Egy tiszta, szép balladát Birjukról, erről az erős, nehézéletű, gyönyörű emberről.

1848-at írunk – jobbágyfelszabadítás előtti, nyomorúságos idők. A filmbeli erdő szélén gubbasztó kis falu parasztjai fáznak és éheznek. Közvetlen ellenségük tehát a kíméletet nem ismerő erdész, akit egy alkalommal, cseppnyi bátorságát összeszedve véresre is ver néhány muzsik. Balajan szerencsére nem azért készítette filmjét, hogy a múlt század parasztjait és erdészeit öntudatra ébressze. Őt egy méltóságát őrző, a természettel harmóniában élő, elhagyatottan, értelmetlenül elpusztuló ember érdekli. Kaljuta kamerája ráközelít az erdész arcára és kitartóan fürkészi a szenvedés boldog és boldogtalan pillanatait. (Mihail Golubovics játéka pontos, a közelképet tűrő, fegyelmezett alakítás.) A kihalt erdő, a magányos kunyhó, benne az apa és két gyermeke a topár sziget konok csendjét idézi. A természet megszólalásai, a tárgyak, a gesztusok még önmagukat jelentik. Semmi szükség a beszédre. csak azt halljuk, ahogyan a kanál a levesbe merül, a kés a kenyeret szeli, a mákgubóban zörög a mák, suhint a kasza, és a fű oldalra dől.

Bírjuk egy fa tövében szunyókál, tenyeréből madár eszik. Csend van. Hirtelen beszéd hallatszik: orosz urak és hölgyek franciául csevegnek arról, hogy el kellene adni az erdőt. Egyikük megfordul és egy madárra lő. Lovagolnak tovább, eltűnnek a fák között. Ulita, az erdész kislánya boldogan válogat a hátrahagyott piknik csemegéi közt. Lehunyt szemmel kacag, szájából kicsordul az édes nyál. Odébb, egy fa mögül Birjuk tápászkodik fel, hátán véres folt. Meglőtték. Elzuhan, fekszik az avarban. Ellepik a hangyák.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/01 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6227