KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/október
• Zalán Vince: Történelmi ingajárat Együttélés
• Koltai Tamás: Falusi Siegmund és Sieglinde
• Hegedűs Zoltán: Vektoranalízis Krzysztof Zanussi filmjei
• Kovács István: A létezés harmóniájáért Krzysztof Zanussi
• N. N.: Krzysztof Zanussi filmjei
• Feuer Márta: A halál tartósít, az élet elemészt Gaál István – készülő operafilmjéről
• Zsugán István: Brácsaversenyek, nem pop-slágerek Beszélgetés Maár Gyulával
• Greskovits Béla: Meghasonlott humánum Ólomidő
• N. N.: Eseménynaptár Ólomidő
• Zoltai Dénes: Vadonlakók operamániája, fényben és ellenfényben Fitzcarraldo
• András László: Egy világtörténelmi erkölcsbotrány Eltűntnek nyilvánítva
• Szilágyi Ákos: A fonák tudat meséi Panelsztori
• Fáber András: Színházi jelenetek háborús időben Az utolsó metró
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Észak dél mellett Taormina
• Zsugán István: Új szerzők, fiatal nemzetek Locarno

• Bódy Gábor: A fantom elment – a fantom visszatér Luis Buñuel
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Borsalino
• Lajta Gábor: Anna és a vámpír
• Harmat György: A két rodeós
• Varga András: Kémek a lokálban Őrült nők ketrece II.
• Kapecz Zsuzsa: A repülő szélmalom
• Soós Péter: A szép ismeretlen
• Harmat György: Hüvelyk Panna
• Kapecz Zsuzsa: A Szervezet
• Greskovits Béla: Prof. Kuruzsló
• Varga András: A tagrifti csata
• Zsilka László: Csak egyszer szeretünk
TELEVÍZÓ
• Szilágyi János: Hatvanhat – tizenhatodszor Beszélgetés Bán Jánossal
• Koltai Ágnes: Kísérlet a túlélésre A Fiatal Művészek Stúdiójáról
TÉVÉMOZI
• Hegedűs Zoltán: Egy halálraítélt megszökött
• Bikácsy Gergely: Jeanne d’Arc

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Havanna, szeretlek

Forgács Nóra Kinga

7 días en la Habana – francia-spanyol, 2012. Rendezte: Laurent Cantet, Benicio Del Toro, Julio Medem, Gaspar Noé, Elia Suleiman, Juan Carlos Tabío és Pablo Trapero. Kép: Daniel Aranyo. Szereplők: Josh Hutcherson (Teddy), Melissa Rivera (Linda), Othello Rensoli (Remigio), Emir Kusturica, Daniel Bühl. Gyártó: Full House / Morena Films. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 129 perc.

Neves nemzetközi rendezőgárda vállalkozott Gaspar Noétől Elia Suleimanon át Benicio del Toróig arra, hogy a város-szkeccsek sorát gazdagítva bemutassák Kuba titokzatos fővárosát egy-egy rövidfilmen keresztül. A végeredmény rendkívül zavarba ejtő, mivel az egyes szegmensek rendre a vártnál rosszabbak, szinte amatőr-filmeknek hatnak, a stílustalanság és a giccs, a kifejtetlenség és a drámaiság halálát okozó önismétlés veszedelmei között hányódnak-vetődnek. A kisfilmekből összeálló egészestés vallomás pedig jóval hosszabb annál, mint amennyit bárki egy ültő helyében szívesen végignéz.

Azonban szemügyre véve Havanna, szeretlek! erényeit rájöhetünk, hogy valami füzetlapra jegyzetelős őszinteség, a turista-lét felelősségtől való mentessége, a mélyebb, emberszabású felelősségvállalás ethosza képes életre kelteni a jeleneteket. A film gyakran félrevezet, a visszatérő karakterek és motívumok összefésült egészet, egy állítást, egy kerek, Havannáról elmondott mondatot ígérnek, az összefüggések azonban koránt sem olyan rendszerszerűek, hogy ez létrejöjjön. Inkább afféle beszélgetést kezdeményező gesztusok: Neked is feltűnt, hogy a szegénység micsoda kettős életeket szül? A taxisofőr valójában mérnök vagy jazzmuzsikus, a pszichológus doktor pedig a főzésből él. Láttad, hogyan sérül az emberi méltóság? Észrevetted, hogy mit tesz a család, mit az okkult tradíció, mit a furcsa kereszténység? Látod, hogy valahol mégis csak az a legfontosabb, hogy emberként éljük meg a szélsőségeket? Ilyesfélékről társalog ez a szkeccs, és éppen ettől a hozzáállástól csúszik néha közelebb a dokumentumfilmezéshez, mint amennyire tiszteletben tartaná a fikciós filmkészítés hagyományát. És „amatőrizmusa” ellenére is szolgáltat bőven olyan alapanyagot, amiből az ember hazaviheti a saját élet-kérdéseit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11222