KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/szeptember
POSTA
• Veress József: Még egyszer a „kicsi, mérges öregúrról”
• Harmat György: Filmek és mozik
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmföldrajz Moszkva

• Dobai Péter: Oberst Alfred Redl
• Dobai Péter: Redl ezredes Részletek az irodalmi forgatókönyvből
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Trosin Alekszandr: A „hibbantak” dicsérete Tollvonások rezo Gabriadze arcképéhez

• Mezei András: Nemcsak Svájcban vannak Biglerek A csónak megtelt
• Takács Ferenc: Betegek, bolondok, magatehetetlenek Britannia Gyógyintézet
• Lukácsy Sándor: Szalma és csiriz Elcserélt szerelem
• Csantavéri Júlia: Tóparti történetek Vízipók-Csodapók
• Kézdi-Kovács Zsolt: Tiszta tekintet Közelítés Midzogucsi Kendzsihez
• N. N.: Midzogucsi Kendzsi a Magyar Televízióban bemutatott filmjei
• Kovács András Bálint: A gépfallosz és a kisember Párbaj. Változatok egy többértelmű allegóriára
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: Vidéki színészek
• Kulcsár Mária: Tűtorony
• Lalík Sándor: Eltűntek az élők közül
• Farkas Miklós: Gyilkos bolygó
• Lalík Sándor: Oktalan áldozatok
• Soós Péter: A néma front
• Ardai Zoltán: Tengerszem
• Lalík Sándor: Vigyázz, jön a vizit!
• Lajta Gábor: A festő felesége
• Kulcsár Mária: Álmodozás
• Vanicsek Péter: Feketepiac
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: A szegény tévé
• Bársony Éva: A felkiáltójel emberei Beszélgetés Radványi Dezsővel, a Dokumentumfilm Szerkesztőség vezetőjével
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A divatfotótól a filmrendezésig

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ong-bak

Hiszem, ha látom

Teszár Dávid

Pixel és drót helyett vérvaló és csontzene: trükkök helyett autentikus thai-boksz.

 

Napjainkra a thai filmipar minőségben és mennyiségben szinte észrevétlenül felzárkózott Dél-Korea, Japán és Kína filmgyártásához. Kísértetiesen hasonló a kép a dél-koreai mozi ezredfordulós fellendüléséhez: a berobbanó fiatal tehetségek (Sasanatieng, Ratanaruang, Nimibutr, Weerasethakul) alkotásai, megtörvén a hollywoodi import hegemóniáját, előbb a hazai kasszáknál arattak jelentős sikereket, majd pedig bizonyítva versenyképességüket a nemzetközi piacot is meghódították. A számok mindent elárulnak: míg 2000-ben Thaiföldön még csak hét film készült (ebből öt óriási blockbuster), addig 2003-ra az évi filmtermés negyvenhatra(!) szökött fel, s azóta is tartja e tekintélyt parancsoló nagyságrendet. Mind a zsánerfilmek (Fekete tigris könnyei, Suriyothai legendája, Nang Nak), mind a szerzői filmek (Trópusi betegség, Boldogan tiéd, Utolsó élet az univerzumban) között akadnak egészen kiváló, maradandó munkák; a prosperáló filmgyártás azonban az akciófilm műfajában hozott olyan új elemet, amely egy csapásra az érdeklődés középpontjába emelte a thai filmet.

Thaiföldön úgy készítenek akciófilmet, hogy az a lehető legrealisztikusabb, legélethűbb legyen. Az Ong-bak promóciós szlogenje önmagáért beszél: „dublőr, CGI, és drót nélkül”. Az a trükk, hogy nincs trükk. Az egyetlen, ámde annál impozánsabb speciális effektus neve: Tony Jaa. Az otthonában szupersztár Jaa (született Panom Yeerum) kaszkadőrből lett színész, aki a nemzet harcművészetén, a thai bokszon (muay thai) kívül taekwondóban is jeleskedik, emellett szertornában s egyes atlétikai számokban (magasugrás, gátfutás) is jártas. Már ebből is sejthető, hogy egy agilis, sportos fiatalemberről van szó, amit azonban a filmben művel, nos, az diplomatikusan szólva is döbbenetes. Falra felfutás (épp mint a wuxiákban, csak éppen itt drótos rásegítés nélkül), helyből hátraszaltó spárgába érkezve, laza kétméteres súlypontemelkedés, hogy csak néhányat említsünk, megfejelve a durvább harcművészetek között is a legbrutálisabb thai boksz eszközkészletével: ütés, rúgás, térdes, könyökös. Utóbbi kettőn lesz a hangsúly, megsúgom.

Az Ong-bak azért szép film, mert direkt és egyenes: csak és kizárólag a hihetetlen precizitással és szakmai tudással kivitelezett akciójelenetekre koncentrál. Sallangmentesen dolgoznak odaát: szerelmi szál, melodrámai elem kizárt. Fölösleges itt a végtelenül halovány alibi-sztoriról beszélni (a csúnya-rossz bűnöző bácsi ellopja a falusi templom Buddha-szobrának fejét – egyszerű macguffin –, ezt kell visszaszereznie a falu kiváló harcművészének, hogy helyreálljon a világbéke), miként a papírmasénak is gyenge karakterkezdeményekre, továbbá a gyermeteg dialógokra is kár vesztegetni a betűt. Nálamnál szigorúbb ítészek a filmre mindezek miatt az igényes kaszkadőrshow kifejezést használják, a fanyalgók pedig stílusos thaiboksz-reklámként jellemzik. Ami viszont vitán felül áll, az a valódi, belemenős, csontropogtató, elképesztően koreografált bunyók sodró dinamikája és a pörgős, eszeveszetten látványos akciószekvenciák lehengerlő hatása. Ugyanezen koncepcióra épül az egy évvel későbbi Rittikrai-opus, a Harcra született, továbbá a legújabb várva várt PinkaewJaa-együttműködésben készülő, Thaiföldön és Hongkongban augusztusban bemutatásra kerülő Tom Yum Goong című film is.

Üdvözítő tény, hogy az Ong-bak remake szempontból betonbiztosnak tetszik. A stáb látszólag a kedélyes, barátságos arcát mutatja a jenkiknek (lásd a piaci üldözésnél felbukkanó falfirkát: „Hi Spielberg, let’s do it together”), az igazság azonban jóval szigorúbb ennél. Úgy hiszem, az „ezt raboljátok le, büdösök!” bájos beintése jóval közelebb áll a rögvalóhoz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/09 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8379