KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/szeptember
POSTA
• Veress József: Még egyszer a „kicsi, mérges öregúrról”
• Harmat György: Filmek és mozik
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmföldrajz Moszkva

• Dobai Péter: Oberst Alfred Redl
• Dobai Péter: Redl ezredes Részletek az irodalmi forgatókönyvből
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Trosin Alekszandr: A „hibbantak” dicsérete Tollvonások rezo Gabriadze arcképéhez

• Mezei András: Nemcsak Svájcban vannak Biglerek A csónak megtelt
• Takács Ferenc: Betegek, bolondok, magatehetetlenek Britannia Gyógyintézet
• Lukácsy Sándor: Szalma és csiriz Elcserélt szerelem
• Csantavéri Júlia: Tóparti történetek Vízipók-Csodapók
• Kézdi-Kovács Zsolt: Tiszta tekintet Közelítés Midzogucsi Kendzsihez
• N. N.: Midzogucsi Kendzsi a Magyar Televízióban bemutatott filmjei
• Kovács András Bálint: A gépfallosz és a kisember Párbaj. Változatok egy többértelmű allegóriára
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: Vidéki színészek
• Kulcsár Mária: Tűtorony
• Lalík Sándor: Eltűntek az élők közül
• Farkas Miklós: Gyilkos bolygó
• Lalík Sándor: Oktalan áldozatok
• Soós Péter: A néma front
• Ardai Zoltán: Tengerszem
• Lalík Sándor: Vigyázz, jön a vizit!
• Lajta Gábor: A festő felesége
• Kulcsár Mária: Álmodozás
• Vanicsek Péter: Feketepiac
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: A szegény tévé
• Bársony Éva: A felkiáltójel emberei Beszélgetés Radványi Dezsővel, a Dokumentumfilm Szerkesztőség vezetőjével
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A divatfotótól a filmrendezésig

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A játék

Vukotić a gondolatrajzoló

Kaján Tibor

 

Bevallom elfogultságomat: jobban szeretem az álló karikatúrát a mozgó rajzfilmnél, az egyetlen rajzba sűrített gondolatsort a rajzok sorával elmondott ötletnél. Sokszor az az érzésem, hogy a rajzfilm gumizsinór – elnyújtott karikatúra.

Most azonban Dušan Vukotić zágrábi rajzoló-rendező nyolc munkáját láttam egymás után. Ez a sorozatban nézés azért jó, mert összefüggés támad a filmek között, jobban megmutatkozik egy-egy művész alkotómódszere, talán még titka is Vukotić zsinórjai feszesek, és amikor a végén elpattannak, mindig csípősen célba találnak. És ezt a csípést sokáig érezzük.

Az Opera cordis című filmjében Barnard professzor szívátültetési kísérleteinek várható eredményeként szerelmünk is átültethetővé válik. A Piccolóban két szomszéd közül az egyik szájharmonikázni kezd, a másik trombitaszóval felel a zajra. Nagyszerű licitálás kezdődik, egész zenekar szólal meg a szobában, majd válaszul dalárda, katonazenekar, díszlépés, míg végül megrepednek a dobhártyák és a kis ház falai. Itt a fokozás, mint egymásra hulló dominósor halad előre, hogy a felhőben érjen véget. A pajkos robot bűvészinas-történet. A tudós robotot készít, és azzal végezteti munkáját. A robot újabb robotokat készít, és amíg azok dolgoznak, a tudós foteljében lazsál. A kis robotok már-már bajba kerülnek, amikor a hazaérkező tudós megnyomja a segítséget jelentő gombot.

Csak példaként írtam le néhány sztorit, de Vukotić filmjeiben – bár fontos szerepet játszanak – nem a sztori, hanem a módszer a lényeges. A képzettársítások meghökkentő, de rögtön utána magától értetődő egymásba folyása, a formák elegáns átalakulása, az ötletek fáradhatatlan fokozása, a téma teljes körüljárása a végső cél, a kifejezendő gondolat elérése és frappáns összegező lezárása; ezek jellemzik Dušan Vukotić filmjeit. A már-már klasszikusnak számító Surogat (Műanyag), melyre mindenki emlékezik, aki látta, szinte összegezi ezeket az erényeket. Egyetlen dugó kihúzásával a világ minden gondja leereszthető lesz a műanyagok világában. Ezért a filmjéért kapta meg, mint az első nem amerikai rendező, az Oscar-díjat. Kitűnő rajzi átalakulásokat produkál ebben a filmben éppen úgy, mint a később készült Zoo-ban, amelyben az elkényeztetett kutyus libacombot kap, és mint a banánt, meghámozza, hogy a csontot megehesse. Vagy a macska, aki habostortából egeret formál, hogy nagyobb kedve legyen bekapni. Ezt a filmjét is az átváltozások könnyed természetessége emeli fel és teszi emlékezetessé.

Vukotić témái nagyon széles körűek. Csehov novellafeldolgozásától a modern technikai világon át egész az utópiákig terjednek. Ennek megfelelően rajzi világa is széles körű. Embléma-jellegű leegyszerűsítéstől egészen a naturális ábrázolásig, sőt valóságos emberek és tárgyak felhasználásáig nyúlik. Bár több rajzolóval dolgozik, mégsem érzem ezt a vizuális világot eklektikusnak (kevertnek). Valószínűleg azért, mert a kikeresett valóságos szereplők és tárgyak gondosan megválogatott, jellemző, szép példányok (például a Játék című filmben).

Dušan Vukotić, aki az új jugoszláv animációs film legjelentősebb alkotója, 1927-ben Montenegróban született, és építész-hallgató korában karikatúrákat készített a Kerempuh című rajzos hetilapnak. És bár megújította a jugoszláv rajzfilmgyártást, (világsikerű filmeket készített), életrajzának ezen a pontján visszaérkeztünk a forráshoz, elfogultan dédelgetett műfajomhoz, a karikatúrához. Vukotić rajzfilmjei nem lettek hűtlenek a művészetét szülő műfajhoz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8109