KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/szeptember
POSTA
• Veress József: Még egyszer a „kicsi, mérges öregúrról”
• Harmat György: Filmek és mozik
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmföldrajz Moszkva

• Dobai Péter: Oberst Alfred Redl
• Dobai Péter: Redl ezredes Részletek az irodalmi forgatókönyvből
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Trosin Alekszandr: A „hibbantak” dicsérete Tollvonások rezo Gabriadze arcképéhez

• Mezei András: Nemcsak Svájcban vannak Biglerek A csónak megtelt
• Takács Ferenc: Betegek, bolondok, magatehetetlenek Britannia Gyógyintézet
• Lukácsy Sándor: Szalma és csiriz Elcserélt szerelem
• Csantavéri Júlia: Tóparti történetek Vízipók-Csodapók
• Kézdi-Kovács Zsolt: Tiszta tekintet Közelítés Midzogucsi Kendzsihez
• N. N.: Midzogucsi Kendzsi a Magyar Televízióban bemutatott filmjei
• Kovács András Bálint: A gépfallosz és a kisember Párbaj. Változatok egy többértelmű allegóriára
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: Vidéki színészek
• Kulcsár Mária: Tűtorony
• Lalík Sándor: Eltűntek az élők közül
• Farkas Miklós: Gyilkos bolygó
• Lalík Sándor: Oktalan áldozatok
• Soós Péter: A néma front
• Ardai Zoltán: Tengerszem
• Lalík Sándor: Vigyázz, jön a vizit!
• Lajta Gábor: A festő felesége
• Kulcsár Mária: Álmodozás
• Vanicsek Péter: Feketepiac
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: A szegény tévé
• Bársony Éva: A felkiáltójel emberei Beszélgetés Radványi Dezsővel, a Dokumentumfilm Szerkesztőség vezetőjével
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A divatfotótól a filmrendezésig

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ötvenhárom hideg nyara

Fáber András

 

Idén tavasszal, a film előzetes bemutatója alkalmából a rendező Budapesten járt, és több érdekes adalékot mondott el a cselekmény történelmi-társadalmi hátteréről. Egyebek között azt, hogy amikor Sztálin halála után néhány hónappal az addig mindenható Lavrentyij Beriját, az állambiztonsági szervek főnökét leleplezték, a (feltehetőleg erőszakos halála után megejtett) vizsgálat tizenhét ellenséges hatalom javára elkövetett kémkedésben és számos egyéb irtóztató bűnben találta vétkesnek, ami arra mutat, hogy egy politikai fordulat után gyakran tovább élnek az „ancien régime” jellegzetes eszközei. (A filmről, amelynek cselekménye a „bölcs vezér” és teljhatalmú földije dicstelen vége között, egy rövid, zavaros időszakban játszódik valahol Északon, a Szovjetunió egy eldugott zugában, s – jegyezzük meg – hitelesnek ható, „lepusztult” környezetben, e lap részletes elemzést közölt ez év júliusi számában.)

Noha a film alkotói igyekeztek a visszamenőleges jövőbe látás kétes értékű igyekezetétől óvakodni, bizonyos szkeptikus felhangjaikban ott vibrál a cselekmény időpontja óta eltelt harmincöt év jó néhány fanyar tanulsága.

A főszereplő (Valerij Prijomihov kiváló alakítása), akit azért ítéltek kényszermunkára, mert a háborúban mint felderítőtiszt élve tért vissza a bekerítésből, hozzá hasonlóan ártatlanul elítélt fogolytársa (az élete utolsó szerepét játszó nagyszerű Anatolij Papanov) segítségével leszámol ugyan a falucskát megszállva tartó, dúló-fosztogató banditákkal, akiket – sok más bűnözővel egyetemben – Berija egyik utolsó zavart keltő intézkedése, egy részleges amnesztia szabadított rá a társadalomra, de tudjuk, hogy a társadalomba visszavezető út hosszúnak ígérkezik számára.

Ez az „eastern”-nek álcázott, fordulatos cselekményű film súlyos politikai – sőt, etikai – konzekvenciák végiggondolására készteti a nézőt. Változatos formáit mutatja be az önkénnyel szemben tanúsított magatartásoknak – a denunciánstól és a kollaboránstól a szájhősön át a szembeszegülőig –, s nem ígéri az utóbbi könnyű és gyors győzelmét, ami nem csak az adott időszakról nyújt elgondolkodtató látleletet.

„De jó volna emberi módon élni” – sóhajtja egy emlékezetes jelenetben, egy kenyérdarabot rágcsálva mint jogfosztott zek az egykori főmérnök, akinek az volt a „bűne”, hogy nyelveket tudott, s voltak külföldi kapcsolatai. Vajon mennyi időnek kell eltelnie tisztes eseménytelenségben, mire egy olyan társadalomban, melyben egykoron mély gyökereket vert az erőszak, az álnokság és a gyanakvás, az emberek újra nyíltan nézhetnek majd egymás szemébe? Voltaképpen ezt kérdezi ez a film, s jó volna hinni, hogy megérjük rá a választ.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/11 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4907