KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/szeptember
POSTA
• Veress József: Még egyszer a „kicsi, mérges öregúrról”
• Harmat György: Filmek és mozik
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmföldrajz Moszkva

• Dobai Péter: Oberst Alfred Redl
• Dobai Péter: Redl ezredes Részletek az irodalmi forgatókönyvből
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Trosin Alekszandr: A „hibbantak” dicsérete Tollvonások rezo Gabriadze arcképéhez

• Mezei András: Nemcsak Svájcban vannak Biglerek A csónak megtelt
• Takács Ferenc: Betegek, bolondok, magatehetetlenek Britannia Gyógyintézet
• Lukácsy Sándor: Szalma és csiriz Elcserélt szerelem
• Csantavéri Júlia: Tóparti történetek Vízipók-Csodapók
• Kézdi-Kovács Zsolt: Tiszta tekintet Közelítés Midzogucsi Kendzsihez
• N. N.: Midzogucsi Kendzsi a Magyar Televízióban bemutatott filmjei
• Kovács András Bálint: A gépfallosz és a kisember Párbaj. Változatok egy többértelmű allegóriára
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: Vidéki színészek
• Kulcsár Mária: Tűtorony
• Lalík Sándor: Eltűntek az élők közül
• Farkas Miklós: Gyilkos bolygó
• Lalík Sándor: Oktalan áldozatok
• Soós Péter: A néma front
• Ardai Zoltán: Tengerszem
• Lalík Sándor: Vigyázz, jön a vizit!
• Lajta Gábor: A festő felesége
• Kulcsár Mária: Álmodozás
• Vanicsek Péter: Feketepiac
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: A szegény tévé
• Bársony Éva: A felkiáltójel emberei Beszélgetés Radványi Dezsővel, a Dokumentumfilm Szerkesztőség vezetőjével
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A divatfotótól a filmrendezésig

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Szabó Árpád

Ragályi Elemér

Kifakulnak a negatívok az archívumokban, s az operatőrök színes álmai harminc év után egyenfakóvá válnak. Kifakulnak emlékeink és csak jelentéktelennek tűnő pillanatok morzsáit őrzik. Most, amikor a „nagy operatőrök” korát éljük, szálljunk magunkba egy percre és emlékezzünk a „Kis nagy emberre”. Az első pillanat, ami eszembe jut az, hogy: „Szervusz, Árpi bácsi!”, 1958-ban lehetett. Kezdő világosító voltam és először mentem Vele híradóriportra. Udvarias „jóreggelttel” köszöntettem – mire ő azt mondta: „ne szamárkodj! mondd azt, hogy szervusz!” És én meghatódva elrebegtem, hogy: szervusz Árpi bácsi! Este rohantam haza és kirobbanó lelkesedéssel meséltem anyámnak: képzeljétek, van egy operatőr, aki rettentő fürge, kicsi és tegezhetem. Attól fogva sokszor dolgoztam Vele, mint világosító, később mint segédoperatőr. A gép mellett mindig figyeltem az operatőrt is. Mindenki másként néz a kamerába, állapítottam meg. Van, aki vicsorog, mintha kínszenvedés lenne számára a munka, a másiknak idegesen vibrál a szeme. Az ő arcát mindig valami nagy-nagy elégedettség öntötte el, mintha kamerája előtt nem is az ötvenes-hatvanas évek eseményei, hanem az éden szivárványos boldogsága úszott volna el. Isteni dolog filmet forgatni – ez volt az arcára írva, s őt nézve kerített hatalmába először a vágy, hogy előttem is feltáruljon a paradicsom kapuja, és részese lehessek én is ennek a mámornak. A mozimámornak. Ha Szabó Árpád: akkor jókedv, kollegialitás, demokrácia, segítőkészség, hozzáértés.

Egyszer Százhalombattára mentünk forgatni, ott van a legmagasabb gyárkémény Magyarországon. Természetesen a legtetejéről akartunk egy totált készíteni. A felszerelést egyenlően elosztva magunkra akasztottuk, és a külső vaslépcsőn araszoltunk fölfelé. Ő elől, én utána. Legalább egy óráig tartott az út a csúcsra. Közben szép lassan belepett bennünket a korom, és olyanok voltunk, mint Belzebub és a kisöccse. Ahogy teltek a percek, úgy nőtt közöttünk a távolság. Mikor már jó magasan jártunk, fújtatva kértem, hogy ne siessen olyan nagyon, mert sosem fogom utolérni. Visszakiáltott, hogy odafönn úgyis találkozunk. Hát én próbálok nem sietni, meg-megállok, néha kifújom magam; dehát nem kétséges: előbb-utóbb odafent találkozunk.

Addig is sok szeretettel emlékezik Rá egykori munkatársa,

Ragályi Elemér

segédoperatőr


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/04 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=448