KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Tennessee Williams
• N. N.: Aleksander ¦cibor-Rylski
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A múlttal várandós jövő Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai

• Benedek Miklós: Kisfilmek mérlegen Jegyzetek a 23. miskolci filmfesztiválról
• Koltai Ágnes: Költői filmek alkonya Beszélgetés Simó Sándorral a miskolci filmfesztiválról
• N. N.: A 23. miskolci fesztivál díjai
• Vargha János: Holtponton Új népszerű-tudományos filmek
• Ágh Attila: Történelmi tudatzavar – másodfokon Titkos birodalmi ügyek
• Báron György: Otthontalan világ Szállást kérek
• Gábor Pál: Féllábbal Európában, féllábbal Ázsiában A nyáj
• Molnár Gál Péter: Humor-partizánok és gerilla-szatirikusok Csehszlovák vígjáték a televízióban
• Bárkány Katalin: A „Ló-opera” filmrendezője Prágai beszélgetés Oldřich Lipskývel
LÁTTUK MÉG
• Szentistványi Rita: Fényjel a hídnál
• Csantavéri Júlia: Szerelem nélkül
• Ardai Zoltán: Öld meg a sogunt!
• Farkas András: Kvartett
• Gáti Péter: A repülő
• Vanicsek Péter: Egy kényelmetlen tanú
• Vanicsek Péter: Gyanútlan gyakornok
• Harmat György: Ha a Föld nem lenne gömbölyű
• Gáti Péter: Ez igen!
• Kovács András Bálint: Georgia barátai
• Ardai Zoltán: A feleség
• Peredi Ágnes: Várkastély a Kárpátokban
TELEVÍZÓ
• Bikácsy Gergely: A Tyl-színház árnyékában Arany Prága
• Lengyel Balázs: Alábecsült gyerekek Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Lajta Gábor: Színtelen portrék

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A vadon szava

Takács Ferenc

 

E filmet nézve az ember érzései – enyhén szólva – felemásak. Egyrészt egyszerű üzleti vállalkozásról van szó: itt van Jack London izgalmas állatregénye, kutyákról és aranyásókról, amelyből nem túl nagy pénzen igazi családi filmélmény kerekíthető ki; és itt van az új köztestechnika, a moziban is játszható tévéfilm, a tévén is játszható mozifilm, amely egyben videókazettán is terjeszthető. Ez utóbbi jótékony hatással van a producer pénztárcájára, hiszen az új technika a beállítások intimitását igényli, nincs is szükség tehát a rengeteg pénzt felemésztő nagykiállításra, s jól jön a papáknak, mamáknak is, akik elvihetik a gyerekeket a kutyafilmre, s közben maguk is jól szórakoznak. (Sőt, el sem kell vinni őket: ott a házivideó.)

Ezt a receptet használja, a hozzávalók arányainak igen gondos betartásával az angol film. A külső felvételek a távoli (és költséges) Amerika helyett Spanyolországban ( = Kalifornia) és Norvégiában ( = Alaszka) készültek; a belsők természetesen műteremben, ezen belül tévéjátékok módjára stitilizáltak és kifestőkönyv-jelleggel műviek. Szükség volt még egy méltányos áron kapható sztárra is. Őt a rendező Charlton Heston személyében találta meg; nyilván felrémlett neki valami a Ben Hur kocsiverseny-jelenetéből, úgyhogy most az öregedő színész kutyaszán talpára állva rímelhet rá ifjúkora sztárszerepére.

Ezért nem is csodálkozunk, hogy Jack London regényének példázat-eleméből csupán jelzések maradtak meg a filmen. A vadon szava ugyanis – eredetileg – szociáldarwinista-nietzscheánus tanmese: arról szól, hogy a kényelmes, következésképp gyenge illetve a keményen harcos, következésképp korrupt civilizációból hogyan vezet el az út a természetesek és erősek utópiájába, a vadság állapotába. Jack London elkényeztetett szobakutyája megtanul harcolni és ölni, szolgálni és uralkodni, hogy végül – az emberi világot mindenestül elutasítva – visszatérjen a farkasok közé, a szabadok vezéreként. A filmváltozat készítőit ezek az érdekes eszmei összefüggések viszont a jelek szerint hidegen hagyták.

Másrészt... Másrészt ki ne szeretné, ha gyermekkora könyvemlékét valamilyen formában viszontláthatja a filmvásznon? És ki nem szeret kutyákat nézni a moziban, akár vakulásig? Különösen áll ez arra a filmre, amelynek a főszerepét ily kitűnően alakítják. Egyik-másik epizodista ugyan ugatja csupán a színművészetet, de a főszereplő Buck illetve az őt játszó német juhászkutya alakításáról csupán felső fokon beszélhetünk. Nem tudhatni persze, hogy a rendező fogta-e rövid pórázon, vagy veleszületett színészi képességekkel rendelkezik; tény viszont, hogy játékának letisztult eszköztelenségével tűnik ki a filmben, nyeri meg a nézői szíveket.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/11 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6279