KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Tennessee Williams
• N. N.: Aleksander ¦cibor-Rylski
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A múlttal várandós jövő Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai

• Benedek Miklós: Kisfilmek mérlegen Jegyzetek a 23. miskolci filmfesztiválról
• Koltai Ágnes: Költői filmek alkonya Beszélgetés Simó Sándorral a miskolci filmfesztiválról
• N. N.: A 23. miskolci fesztivál díjai
• Vargha János: Holtponton Új népszerű-tudományos filmek
• Ágh Attila: Történelmi tudatzavar – másodfokon Titkos birodalmi ügyek
• Báron György: Otthontalan világ Szállást kérek
• Gábor Pál: Féllábbal Európában, féllábbal Ázsiában A nyáj
• Molnár Gál Péter: Humor-partizánok és gerilla-szatirikusok Csehszlovák vígjáték a televízióban
• Bárkány Katalin: A „Ló-opera” filmrendezője Prágai beszélgetés Oldřich Lipskývel
LÁTTUK MÉG
• Szentistványi Rita: Fényjel a hídnál
• Csantavéri Júlia: Szerelem nélkül
• Ardai Zoltán: Öld meg a sogunt!
• Farkas András: Kvartett
• Gáti Péter: A repülő
• Vanicsek Péter: Egy kényelmetlen tanú
• Vanicsek Péter: Gyanútlan gyakornok
• Harmat György: Ha a Föld nem lenne gömbölyű
• Gáti Péter: Ez igen!
• Kovács András Bálint: Georgia barátai
• Ardai Zoltán: A feleség
• Peredi Ágnes: Várkastély a Kárpátokban
TELEVÍZÓ
• Bikácsy Gergely: A Tyl-színház árnyékában Arany Prága
• Lengyel Balázs: Alábecsült gyerekek Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Lajta Gábor: Színtelen portrék

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Egy néma kiáltás

Pápai Zsolt

Un homme qui crie – csádi-francia-belga, 2010. Rendezte és írta: Mahamat-Saleh Haroun. Kép: Laurent Brunet. Zene: Wasis Diop. Szereplők: Youssouf Djaoro (Adam), Dioucounda Koma (Abdel), Hadje Fatime N'Goua (Mariam), Marius Yelolo (David). Gyártó: TV5 Monde / Canal+. Forgalmazó: Mokép. Feliratos. 92 perc.

A Csád Köztársaságban – a legszegényebb kontinens egyik legszegényebb országában – nem létezik filmipar, és ami még rosszabb: filmek is alig vannak. A csádi mozgókép-történet lényegében az ezredfordulón (!) kezdődött, amikor hosszú franciaországi tartózkodás után hazatért Mahamat-Saleh Haroun rendező, és leforgatta Bye Bye Africa című munkáját. A Velencében díjazott Bye Bye Africa utáni műveivel Haroun a csádi filmművészet doyenje lett.

Legfrissebb, francia–belga koprodukcióban készült opusza a polgárháború dúlta ország és egy család zűrös belviszonyai közé vezet. Adam és Abdel, apa és fia, egymás mellett dolgoznak egy ötcsillagos szálloda úszómestereiként. Amikor előbbit portássá fokozza le, utóbbit pedig a helyére emeli a hotel új vezetése, kapcsolatuk megromlik, és az apa szörnyű elhatározásra jut.

Mahamat-Saleh Haroun bonyolult lélektani helyzeteket elemez, olyan módon, hogy a hősök privát életének eseményeit az ország zavaros viszonyaival rímelteti, a személyes és a társadalmi konfliktusokat egymásra vetíti. Azt mutatja meg, hogy mennyire lehetetlen a személyes problémák megoldása kívülről hozott – és ezért kontrollálhatatlan – eszközökkel. A rendező a mégoly traumatikus eseményekről visszafogottan, mégis izgalmasan mesél: nagy adag feszültséggel tölti meg az alapvetően lelki folyamatokat feltérképező filmet, sőt némi humort is csepegtet a jelenetekbe.

Mivel a direktorok gyakran Európában tanulják ki a mesterségüket, a fekete-afrikai filmek esetében sokszor nehéz eldönteni, hogy mely motívumok helyi, és melyek külső eredetűek. Az Egy néma kiáltás kapcsán kiváltképpen problémás ennek megítélése. Európából nézve úgy fest, hogy Mahamat-Saleh Haroun olyan archetipikus történeteket idéz meg, mint Dávid és Góliát harca, továbbá Ábrahám és Izsák, sőt Faust és Mephisto esete, de egy afrikai nézőnek bizonyosan más mítoszok és mesék jutnak eszébe a film láttán. Az Egy néma kiáltás végeredményben egyszerre európai ízlésű és afrikai mozi, magyarán virtigli kortárs fesztiváldarab. Dramaturgiája és mitológiája ismerős, miliője és egyes cselekményelemei egzotikusak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/01 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10484