KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/július
• Deák Tamás: A csellengő múzsa nyomában
• Zsugán István: Az emberi agyak „karbantartása” Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Hegyi Lóránd: film/művészet Kiállítás a magyar kísérleti film történetéről
• Szilágyi Ákos: A felszabadulás melankóliája Erde ballada
• Kovács András Bálint: A megrendült bizonyosság Szűzforrás
• Bikácsy Gergely: Cassavetes, a túlélő Férjek
• Fáber András: Fantômas, avagy egy mítosz elemzése
• N. N.: Fantômas-filmográfia
LÁTTUK MÉG
• Molnár Gál Péter: Egy szoknya, egy nadrág
• Ardai Zoltán: Johohoho
• Koltai Ágnes: Éjszaka az éterben
• Ardai Zoltán: Gyerekek a Kék-tó hegyéről
• Zoltán Katalin: Őrizetbevétel
• Hollós László: Zsákutca
• Harmat György: Jöttmentek
• Szentistványi Rita: Nem akarok felnőni
• Barna Imre: Jézus Krisztus Szupersztár
• Simándi Júlia: Bűnös életem
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: A versenyképes ember
• Faragó Vilmos: A dilettantizmus anatómiája Foltýn zeneszerző élete és munkássága
• Kerényi Mária: Muzsika és képernyő Beszélgetés Czigány Györggyel
KÖNYV
• Antal István: Anger és a fehér elefántok
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egyéniség

Máté J. György

 

A csehszlovák film rendezője valószínűleg válaszút elé került. Hogyan ábrázolja a társadalmi visszásságokat, a protekció világát és mindazt, ami ebből következik? Tragikusan, tragikus iróniával? Vagy csináljon kabarétréfát, burleszkelemekkel? Otakar Fuka, a rendező egyik irányba sem tudott határozott lépéseket tenni, bizonytalankodásával azt érte el, hogy filmjét nem lehet komolyan venni. Ezért is lett az Egyéniség felemás, kissé erőltetett átlagalkotás, amelyben mindenből túl sok van. Túl sok az egyetemi felvételi panama, és a magát becsületesnek tudó főhős (aki sejthetően filozófiát ad elő a bölcsészkaron) túl sokat moralizál a katedrán. Frázisos etikai példáit a saját életéből veszi (túl sok „életszag”). Az elvált szülők közt ingázó egyetemista lány, amikor a rádióban meghallja a legújabb cseh slágert, túl nagy hévvel csapkodja a térdét. Barátnője túlságosan szerelmes a moralizálgató főszereplőbe (túl sok kacsintás, túl sok olvatag mosoly). És így tovább.

Az egyenletesen közepes színvonalú Egyéniség végül is azt sugallja: ne vegyük komolyan az embert mélyen érintő problémákat, a „társadalmi csapdákat”, a végén úgyis mindig minden rendbe jön. Nem dőlünk be neki.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5836