KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/július
• Deák Tamás: A csellengő múzsa nyomában
• Zsugán István: Az emberi agyak „karbantartása” Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Hegyi Lóránd: film/művészet Kiállítás a magyar kísérleti film történetéről
• Szilágyi Ákos: A felszabadulás melankóliája Erde ballada
• Kovács András Bálint: A megrendült bizonyosság Szűzforrás
• Bikácsy Gergely: Cassavetes, a túlélő Férjek
• Fáber András: Fantômas, avagy egy mítosz elemzése
• N. N.: Fantômas-filmográfia
LÁTTUK MÉG
• Molnár Gál Péter: Egy szoknya, egy nadrág
• Ardai Zoltán: Johohoho
• Koltai Ágnes: Éjszaka az éterben
• Ardai Zoltán: Gyerekek a Kék-tó hegyéről
• Zoltán Katalin: Őrizetbevétel
• Hollós László: Zsákutca
• Harmat György: Jöttmentek
• Szentistványi Rita: Nem akarok felnőni
• Barna Imre: Jézus Krisztus Szupersztár
• Simándi Júlia: Bűnös életem
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: A versenyképes ember
• Faragó Vilmos: A dilettantizmus anatómiája Foltýn zeneszerző élete és munkássága
• Kerényi Mária: Muzsika és képernyő Beszélgetés Czigány Györggyel
KÖNYV
• Antal István: Anger és a fehér elefántok
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A filmmúzeumok bemutatói

Drogosztag

Vidovszky György

 

Jelentem, elkészült a drogfilmek matinéverziója! Három fiatal – Benetton-plakátra emlékeztető demokratikus sokszínűségben – börtönbüntetésük letöltése helyett jó szolgálatot tehet a rendőrségnek. Olyan diszkókban kell elvegyülniük, ahol kábítószer-kereskedelem folyik, ugyanis ki kell deríteni, hogy hová lett a rendőrségről eltűnt ládányi drog. Főhőseink mintha egész életükben erre a feladatra vártak volna, apró álellenállás után belevetik magukat a Los Angeles-i éjszakába. Kitűnően játsszák a szerepüket, kisebb tévedéseik, zöldfülű izgágaságuk még a profiknál sem ritka. „Meglepő” fordulattal kiderül, hogy már megint a korrupt, amerikai rendőrség áll a bűn hátterében. Ifjú titánjaink csapdába kerülnek: a rablópandúr játék szerepei végérvényesen felcserélődnek. De sebaj, kisebb lelki tusa és néhány kijózanító esemény után ismét összeáll a csapat, és a film utolsó negyed órájában lefülelik a kokós kopókat. Jó látni, hogy vannak még filmkészítők, akik nem untak bele a hollywoodi moralizálás ódon sémáiba. Így legalább a felnövekvő generációk sem maradnak hamisan leegyszerűsített, rossz filmek nélkül. A Drogosztag ráadásul divatmozinak készült: figurái külsőleg napjaink „cool” lovagjai (rapes járás, kinőtt ruhák); a képek videoklipekből ellesett rángatásokkal, életlenségekkel készültek; zenéje DJ-keverék. A rendező láthatóan sokkal többet foglalkozott ezekkel a külsőségekkel, mint a dramaturgiával, a színészvezetéssel vagy a témával. Még a szappanoperákban is rafináltabban derülnek ki a hazugságok, nem kínálnak minden információt tálcán a főhősöknek, mint ahogy ebben a filmben teszik. Kideríthetetlen, hogy a rendező mit akar sugallni a film végén rendőr-angyalokká nemesült jómadarakkal, ha csak nem azt, hogy egy kis börtön hatásosabb a száraz pályaválasztási tanácsadóknál. Nekik megtetszett, hát döntöttek, most már rajtunk a sor!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/09 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4578