KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/július
• Deák Tamás: A csellengő múzsa nyomában
• Zsugán István: Az emberi agyak „karbantartása” Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Hegyi Lóránd: film/művészet Kiállítás a magyar kísérleti film történetéről
• Szilágyi Ákos: A felszabadulás melankóliája Erde ballada
• Kovács András Bálint: A megrendült bizonyosság Szűzforrás
• Bikácsy Gergely: Cassavetes, a túlélő Férjek
• Fáber András: Fantômas, avagy egy mítosz elemzése
• N. N.: Fantômas-filmográfia
LÁTTUK MÉG
• Molnár Gál Péter: Egy szoknya, egy nadrág
• Ardai Zoltán: Johohoho
• Koltai Ágnes: Éjszaka az éterben
• Ardai Zoltán: Gyerekek a Kék-tó hegyéről
• Zoltán Katalin: Őrizetbevétel
• Hollós László: Zsákutca
• Harmat György: Jöttmentek
• Szentistványi Rita: Nem akarok felnőni
• Barna Imre: Jézus Krisztus Szupersztár
• Simándi Júlia: Bűnös életem
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: A versenyképes ember
• Faragó Vilmos: A dilettantizmus anatómiája Foltýn zeneszerző élete és munkássága
• Kerényi Mária: Muzsika és képernyő Beszélgetés Czigány Györggyel
KÖNYV
• Antal István: Anger és a fehér elefántok
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Senki bolondja

Tamás Amaryllis

A fészekmeleg történet rendezője Robert Benton, újságíróként, filmíróként kezdte (ő volt a forgatókönyvírója például a Bonnie és Clyde-nak). Az érzelmes film Thornton Wilder finoman megrajzolt karaktereit idézi (elsősorban a Paul Newman-i figura révén) A mi kis városunkból.

Donald Sullivan lassan érő, „halogató technikával” élő, peches ember. A fájdalmas konfliktusok, az összezilált kapcsolatok elől a magányba menekül, ezzel együtt elbűvölő egyéniség. Önsorsszorításának oka nem az önbizalomhiány, inkább a felismert szükségszerűség: legalább másoknak nem okozni további poklokat, ha már a mintacsaládfő szerepét nem számára találták ki. Némi szarkazmussal, öniróniával szemléli saját céltalannak tűnő tengődését, egy öreg hölgy albérlőjeként, örökös pereskedésben állván munkaadójával (az alkalmi munkákat kénye-kedve szerint osztogató, szélhámos Bruce Willisszel). Ezek a „meddő” és évődő kapcsolatok – szállásadónőjével vagy kártérítési perének évek óta ismert bírájával, meg egy amnéziában szenvedő szomszéd öregasszonnyal – Sullivan önmaga előtt is letagadott újfajta közeledései az emberekhez. Ennek a kis körnek ő a derűs és határozott középpontja.

Valamikor életre szóló sebeket ejtett a hozzá legközelebb állókon, de hiába hadakozott, azok sorsát az ő sorsába szőtte a lét dramaturgiája. Sullivan akkor nyeri meg a csatát, amikor ezeket a titkos, mély összefüggéseket hagyja egoizmusa fölé kerekedni. Lesz már, akinek ő az áldozatkész gyöngédség, a példa. Igaz, vénségére, – de ennek, úgy látszik, most jött el az ideje.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/09 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=349