KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/július
• Deák Tamás: A csellengő múzsa nyomában
• Zsugán István: Az emberi agyak „karbantartása” Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Hegyi Lóránd: film/művészet Kiállítás a magyar kísérleti film történetéről
• Szilágyi Ákos: A felszabadulás melankóliája Erde ballada
• Kovács András Bálint: A megrendült bizonyosság Szűzforrás
• Bikácsy Gergely: Cassavetes, a túlélő Férjek
• Fáber András: Fantômas, avagy egy mítosz elemzése
• N. N.: Fantômas-filmográfia
LÁTTUK MÉG
• Molnár Gál Péter: Egy szoknya, egy nadrág
• Ardai Zoltán: Johohoho
• Koltai Ágnes: Éjszaka az éterben
• Ardai Zoltán: Gyerekek a Kék-tó hegyéről
• Zoltán Katalin: Őrizetbevétel
• Hollós László: Zsákutca
• Harmat György: Jöttmentek
• Szentistványi Rita: Nem akarok felnőni
• Barna Imre: Jézus Krisztus Szupersztár
• Simándi Júlia: Bűnös életem
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: A versenyképes ember
• Faragó Vilmos: A dilettantizmus anatómiája Foltýn zeneszerző élete és munkássága
• Kerényi Mária: Muzsika és képernyő Beszélgetés Czigány Györggyel
KÖNYV
• Antal István: Anger és a fehér elefántok
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Alice és Martin

Gervai András

 

Ha valaha megrendeznék a leggiccsesebb, leghazugabb filmek versenyét – pedig igazán nagy a kínálat –, André Téchiné opusa biztos bejutna az első tíz közé. A néző egy ideig bosszankodik, aztán inkább csak nevet a nyálas-nyúlós történeten, amit Courths-Mahler, Kosáryné Réz Lola vagy akármelyik jeles lektűr-szerző megirigyelhetne.

Martint – a Négyszáz csapás kis hősének távoli „rokonát” – tízéves korában ismerjük meg, amikor apjához kerül. Igazából nem derül ki, hogy anyja miért engedi-kényszeríti őt egykori szerelméhez, a gyerekről eddig hallani sem akaró férfihoz. Tíz év múlva, egy veszekedést követően a négy testvér egyike öngyilkos lesz. Martin végleg elmegy otthonról, de előtte, a vita hevében megöli az apját. Tettének oka az apa brutális személyisége – csakhogy a film erről nem győz meg minket; a „tényt” – mint a sztoriban annyi minden mást – bemondásra el kell hinnünk. Martin néhány hétig látványosan űzött vadat játszik, majd bátyjához utazik Párizsba, ahol egy tehetségkutató felfedezi, s egycsapásra ismert fotómodell lesz. Gyengéd erőszakkal sikerül magára beszélnie a nála jó tízessel idősebb Alice-t, homoszexuális féltestvére barátját-lakótársnőjét. Fene tudja, mit eszik a szelíd és vonzó lány Martinon, mit talál benne olyan izgalmasnak, amiért mindent elnéz neki: ürességét, hisztériáját, apagyilkosságát, sőt még segíti is őt – kérésére – börtönbe juttatni.

Téchiné úgy csinál, mintha izgalmas, modern lélektani drámát adna elő, ami kimerül abban, hogy szereplői nagyokat mondanak, sokat lelkiznek, látványosan szenvednek. Ebben a filmben nincs egyetlen alaposan motivált fordulat, egyetlen hiteles pillanat, egyetlen őszinte gesztus sem. A szituációkat, a szereplők magatartását, reakcióit a giccs logikája, dramaturgiája mozgatja. Minden a „modern” giccs-ember igényét, gyors üdvözülését, könnyed katarzisát szolgálja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2905