KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/július
• Deák Tamás: A csellengő múzsa nyomában
• Zsugán István: Az emberi agyak „karbantartása” Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Hegyi Lóránd: film/művészet Kiállítás a magyar kísérleti film történetéről
• Szilágyi Ákos: A felszabadulás melankóliája Erde ballada
• Kovács András Bálint: A megrendült bizonyosság Szűzforrás
• Bikácsy Gergely: Cassavetes, a túlélő Férjek
• Fáber András: Fantômas, avagy egy mítosz elemzése
• N. N.: Fantômas-filmográfia
LÁTTUK MÉG
• Molnár Gál Péter: Egy szoknya, egy nadrág
• Ardai Zoltán: Johohoho
• Koltai Ágnes: Éjszaka az éterben
• Ardai Zoltán: Gyerekek a Kék-tó hegyéről
• Zoltán Katalin: Őrizetbevétel
• Hollós László: Zsákutca
• Harmat György: Jöttmentek
• Szentistványi Rita: Nem akarok felnőni
• Barna Imre: Jézus Krisztus Szupersztár
• Simándi Júlia: Bűnös életem
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: A versenyképes ember
• Faragó Vilmos: A dilettantizmus anatómiája Foltýn zeneszerző élete és munkássága
• Kerényi Mária: Muzsika és képernyő Beszélgetés Czigány Györggyel
KÖNYV
• Antal István: Anger és a fehér elefántok
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lebegés

Köves Gábor

 

Szemrevaló film a Lebegés, ritka szépen bevilágított mozi. Szépek a kültelki éjszakában őrt álló utcalámpák, a fénykörükben aláereszkedő hópelyhek, a félig megvilágított, félig sötétségbe vesző arcok, a távoli fények és az ablaküvegek visszatükröződései. Minden nyomorúsága dacára igen jó lenne belépni ebbe a világba, jó érzéssel lehetne részt vállalni a börtönből frissen szabadult, bűnéért vezeklő Manuel történetében, csakhogy nem lehet. Nem lehet, mert példázat van csupán, melynek képei, a maguk becsapós esztétikumával megtévesztők. Ez itt a megváltást keresők skanzenje, egy szépen rendben tartott kiállítás emberforma makettekkel. Manuel egy kamaszkori rablás alkalmával embert ölt, huszonhárom évet húzott le büntetésként, s ha rajta múlna, még huszonhármat letöltene, de jó magaviseletéért kiengedik. Manuel a börtönben megismerte a megváltás öt fokozatát – narrátorként nem is egyszer elsorolja mind az ötöt –, s bár tudja, ő legfeljebb csak az első kettőig juthat, mégis visszatér az egykori bűntett helyszínére. A sűrű hóesésben és térdig erő latyakban mindenki ugyanarra hajt, mint Manuel: egy csapat megbocsátásra érdemes elveszett lélek verődik össze a történet előrehaladtával, hogy a film végére mindenki rátalálhasson arra, akivel jót cselekedhet. Manuel a film elején még szembemegy a metróból kiáramló embertömeggel, a végére azonban már együtt, egy irányba sodródik embertársaival, s mielőtt végleg kimetrózna a kamera látószögéből, búcsút inthet bűnös múltjának is. Látszik, a készítők tudták, hogyan rendezzenek be egy lakást, és milyen szögből fényképezzenek egy utcarészletet ahhoz, hogy elvigyenek a kívánt miliőbe, de arról fogalmuk sem volt, kikkel, hogyan népesítsék be az így teremtett tereket. A Lebegés szobabelsői és városképei eljutnak az igazságig, élettörténetei azonban elvesznek a hangulatos hóesésben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/03 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1844