KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/július
• Deák Tamás: A csellengő múzsa nyomában
• Zsugán István: Az emberi agyak „karbantartása” Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Hegyi Lóránd: film/művészet Kiállítás a magyar kísérleti film történetéről
• Szilágyi Ákos: A felszabadulás melankóliája Erde ballada
• Kovács András Bálint: A megrendült bizonyosság Szűzforrás
• Bikácsy Gergely: Cassavetes, a túlélő Férjek
• Fáber András: Fantômas, avagy egy mítosz elemzése
• N. N.: Fantômas-filmográfia
LÁTTUK MÉG
• Molnár Gál Péter: Egy szoknya, egy nadrág
• Ardai Zoltán: Johohoho
• Koltai Ágnes: Éjszaka az éterben
• Ardai Zoltán: Gyerekek a Kék-tó hegyéről
• Zoltán Katalin: Őrizetbevétel
• Hollós László: Zsákutca
• Harmat György: Jöttmentek
• Szentistványi Rita: Nem akarok felnőni
• Barna Imre: Jézus Krisztus Szupersztár
• Simándi Júlia: Bűnös életem
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: A versenyképes ember
• Faragó Vilmos: A dilettantizmus anatómiája Foltýn zeneszerző élete és munkássága
• Kerényi Mária: Muzsika és képernyő Beszélgetés Czigány Györggyel
KÖNYV
• Antal István: Anger és a fehér elefántok
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Bo Widerberg 1930–1997

Báron György

 

„Nem készíthetünk többé olyan filmeket, melyeknek kezdetük, közepük és végük van. A hagyományos film, még a legjobb formájában is, hazugság. Teljes és törésmentes világról beszél, s csak egyféleképpen értelmezhető. Hol van ma ez a világ?... A művész többé nem boldogul a kirakósjáték darabkáival, mert nincs módszer az összeillesztésükre. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy egymásra tesszük a darabkákat és a fénybe tartjuk őket…” E mondatok nem művészeti kiáltványból valók, hanem forró szerelmi vallomásból, mely egy erősen erotikus atmoszférájú ágyjelenetben hangzik el, Bo Widerberg Szerelem ’65 című filmjében. Hasonló ideák olvashatók a rendező 1962-ben kiadott Látomás a svéd filmművészetről című manifesztumában, amelyről a pályatárs, Stig Björkman joggal írta, hogy ez indította el az új svéd filmművészetet.

Szex, politika, lázadás, művészet, filozófia. A hatvanas évek derekán járunk. Magasra tarajlik a nouvelle vague, forrpontján a free cinema, a filmínyencek Amerikában a New York-i iskolára vetik vigyázó szemüket. A Szerelem ‘65 filmrendező hőse Godard-t citálja, aki szerint a film másodpercenként huszonnégyszeres igazság, Antonionit, aki azt mondta, minden beállítás morális kérdés, majd feltűnik a vásznon Ben Carruthers a New York árnyaiból. Widerberg, akárcsak filoszkritikusból filmessé lett francia fegyvertársai, nem a levegőbe beszélt. Már első filmje, az 1962-es Gyerekkocsi világsiker. Megszületik a svéd új hullám, amely – Widerberg vezetésével – nagy lendülettel ront neki nem csak a „papa mozijának”, hanem a svéd mester, Ingmar Bergman nyomasztó szellemalakjának is. Bergman lelkizik, holott a művésznek a valósággal kell foglalkoznia – kiáltják Widerbergék. Vérbeli apakomplexus ez, melytől e nemzedék – Widerberg, Sjöman, Troell, Grede – egész pályáján nem tud megszabadulni. Bergman, aki az isten- és apakomplexusról szóló Trilógiájával akkortájt lesz épp naggyá, maga is fenyegető atyává válik, akivel meg kell küzdeni.

Múlnak az évek, s – ahogy az lenni szokott – tekintélyes mesterekké idősödnek Widerbergék is. Az új hullámok lecsillapulnak, változtattak talán valamit a világ és a filmezés folyásán, s ebben Widerbergnek volt némi szerepe, majd ő is szelídebb, hagyományosabb filmeket forgat. Ami a korai, érdes mozidarabok és a késői epikus filmjeiben közös, az a szelíd líra, az árnyalatok impresszionisztikus kidolgozottsága, a fények költészete. „Egész életükben a fényt keresték” – mondja Adalen ’31 című filmjének hőse az impresszionista festőkről. A fényt kereste ő is, makacsul, különböző módokon és eredménnyel. Fénybe tartani a valóság darabkáit – Bo Widerberg mindvégig hű maradt korai filmjének hitvallásához. A Gyerekkocsi záró képsorában a hősnő a malmöi utcán tolja kisbabáját, az ablaküvegekről szikrázó napsugár verődik a szemébe és a kamerába. Az erős fénytől a film kiég, elsötétül a kép…

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1548