KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/június
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Norvég és NDK filmhét Budapesten

• Greskovits Béla: Esélylatolgatás Filmgyártásunk koprudukciós vállalkozásairól
• Koltai Tamás: Kacsafilozófia – háziszárnyassal Szegény Dzsoni és Árnika
• Kovács András Bálint: Ipari rituálé és nyelvi mítosz Beszélgetés Bódy Gáborral
• Barna Imre: Werther a kórházban A rét
• Ardai Zoltán: Kis nagy ábránd Atlantic City
• Zalán Vince: A gondolkodás menedéke Lindsay Anderson filmjeiről
• N. N.: Lindsay Anderson filmjei
• Wisinger István: „Egy kissé mindannyian bolondok vagyunk...” Budapesti beszélgetés Lindsay Andersonnal
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Az érettség kora Az új görög film
• Molnár Gál Péter: A Zorbátlanított Hellász Jegyzetek Angelopuloszról
• N. N.: Theodorosz Angelopulosz filmjei

• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 2.
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A telhetetlen méhecske
• Gáti Péter: Egy festő tragédiája
• Varga András: A profi
• Zoltán Katalin: Tamás bátya kunyhója
• Greskovits Béla: A szénbányász lánya
• Peredi Ágnes: Gyilkosság a tajgán
• Kapecz Zsuzsa: A bojánai mester
• Hollós László: Flep, a róka
• Vanicsek Péter: Harc a vízen
• Greskovits Béla: Vámpírok bálja
• Simándi Júlia: Bölcs Jaroszlav
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Három szólamban Áprilisi műsorokról
• Báron György: Realizmus és dekadencia Luchino Visconti portréjához
KÖNYV
• Gaál István: Itáliai csoda némán Könyv az olasz némafilmről

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Apaszerepben

Simándi Júlia

 

A szovjet irodalom és filmművészet nem először fejezi ki aggodalmát azokért az emberekért, akik az elmúlt évtizedek nagy társadalmi mozgásai, az össztársadalmi léptékkel mérve pozitív iparosodási és városiasodási folyamat során elszakadtak gyökereiktől, a paraszti életformától, gondolkodásmódtól, erkölcstől, attól a közösségtől, amelynek számadással tartoztak, s magukra maradva nem könnyen és nem mindig találják meg környezetükben azokat a pontokat, amelyekhez belső mércéjüket igazíthatnák.

Az Apaszerepben főhőse, a tizenöt év után szülőfalujába látogató Pável megtudja, hogy hajdan hűtlennek hitt menyasszonya meghalt, három árvát hagyott maga után, s a legidősebbnek ő maga az apja. Ezt az önmagában is megdöbbentő tényt megemészteni sincs ideje, mert rá kell jönnie, hogy családja, a falu közössége tőle várja az árvák sorsának megoldását. Csakhogy Pável régen elszakadt a hagyományos paraszti közösségtől, értékrendjének alakítója a városias légkörű északi bányatelep, tetteit többnyire egyéni szempontok határozzák meg. A film az ő vívódásának, belső küzdelmének története, melyben végül is a család, a közösség nyomása bizonyul erősebbnek: mindhárom gyereket örökbe fogadja. Fél happy end: a gyerekek miatt élete addigi társa elhagyja.

Úgy látszik, a film rendezőnője, Iszkra Babics – a társíró Valentyin Mihajlovval együtt – hisz abban, hogy kritikus helyzetben újra felébred a mások sorsáért érzett felelősség, az ember rátalál a helyes döntésre, és hogy az emberséges magatartás a környezetből is hasonlót vált ki. S az alkotóknak ez a hite olyan erős, hogy Pável elé csupán egyetlen akadályt állítottak: saját gondolkodásmódját. A környezet a faluban is, a bányatelepen is türelmes, segítőkész és jóindulatú vele szemben, még a gyámügyi rendeletek csapdái közt vergődő hivatalnoknő is meghatódik és megoldást keres, és igazán minden jóra fordul. Még a némának hitt kisfiú is megszólal. Ez a sok jó és szép a valósággal szembesítve kétségeket ébreszt a nézőben – mentségére szolgáljon a filmnek, hogy vannak kétségei a főhősnek is, legalábbis a dolgok folytatását illetően. Igazán jó lett volna az elismerés hangján írni erről a filmről, amelynek alapötlete szerencsésen elegyíteni látszott a lényeges gondolati tartalmat az érzelmeket megragadó cselekménnyel. De az ötlet ötlet maradt – a bátortalan valóságábrázolás, a túlzott optimizmus élő emberek helyett sztereotípiákat teremtett. Mintha vastag ecsettel hordták volna fel az alakokat a vászonra. A megíratlanság, elnagyoltság és talán a rendezői bizonytalanság – hiteltelen alakításokat eredményezett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/08 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7010