KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/június
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Norvég és NDK filmhét Budapesten

• Greskovits Béla: Esélylatolgatás Filmgyártásunk koprudukciós vállalkozásairól
• Koltai Tamás: Kacsafilozófia – háziszárnyassal Szegény Dzsoni és Árnika
• Kovács András Bálint: Ipari rituálé és nyelvi mítosz Beszélgetés Bódy Gáborral
• Barna Imre: Werther a kórházban A rét
• Ardai Zoltán: Kis nagy ábránd Atlantic City
• Zalán Vince: A gondolkodás menedéke Lindsay Anderson filmjeiről
• N. N.: Lindsay Anderson filmjei
• Wisinger István: „Egy kissé mindannyian bolondok vagyunk...” Budapesti beszélgetés Lindsay Andersonnal
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Az érettség kora Az új görög film
• Molnár Gál Péter: A Zorbátlanított Hellász Jegyzetek Angelopuloszról
• N. N.: Theodorosz Angelopulosz filmjei

• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 2.
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A telhetetlen méhecske
• Gáti Péter: Egy festő tragédiája
• Varga András: A profi
• Zoltán Katalin: Tamás bátya kunyhója
• Greskovits Béla: A szénbányász lánya
• Peredi Ágnes: Gyilkosság a tajgán
• Kapecz Zsuzsa: A bojánai mester
• Hollós László: Flep, a róka
• Vanicsek Péter: Harc a vízen
• Greskovits Béla: Vámpírok bálja
• Simándi Júlia: Bölcs Jaroszlav
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Három szólamban Áprilisi műsorokról
• Báron György: Realizmus és dekadencia Luchino Visconti portréjához
KÖNYV
• Gaál István: Itáliai csoda némán Könyv az olasz némafilmről

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jó reggelt, Vietnam!

Báron György

 

Olyan ez a furcsa nevű, még furcsább külsejű disc-jockey, ez az Adrian Cronauer, mintha Tom Wolfe lendületes riportázsából, a Kandírozott mandarinzselészínű áramvonalból lépett volna elő. „Guuuud móórning, Vietnááám!” – üvölti-énekli a mikrofonba, majd hörög-sípol-fütyül-zümmög-dudorászik, be nem áll a szája, miközben a legvadabb rock and rollt nyomja. Mindenki a Cronauer-show-t hallgatja: zöldsapkás tengerészgyalogosok, repülők, haditengerészek, szárazföldiek, még a frontvonalak mögött, a városban lebzselő puhányok is.

1965-öt írunk. A vietnami eszkaláció éve ez. A helyszín: Saigon. Háború és rock and roll. Öldöklés és military-vígjáték. Nehéz a kettőt összehozni, de nem lehetetlen. A súlyos ellenpéldák közül idekívánkozik Kubrick Dr. Strangeloveja és Altman MASHe; az utóbbi a Jó reggelt, Vietnam! alighanem közvetlen ihletője. A rendező, Barry Levinson azonban rossz, képzelőerő nélküli tanítványnak bizonyul. Altman vagy Kubrick filmje lidérces abszurd komédia volt, a Jó reggelt, Vietnam! ezzel szemben szelíd, tisztelettudó vígjáték, mégha időnként merésznek és vadnak is próbál látszani. Vannak benne, akárcsak a rossz emlékmű Szakaszban, jó és rossz amerikaiak. A jók szeretik a vietnamiakat és a kemény rockot. A rosszak nem veszik emberszámba a sárgákat és lassú szalonzenével ámítanák a katonákat. Hősünknek a rock iránti rokonszenve szorosan összefüggni látszik azzal, hogy épp egy Vietkong-partizán hugába lesz szerelmes, míg a Perry Como Bandet hallgatók, úgy tetszik, ennél súlyosabb háborús bűnökre is képesek. Nohiszen.

Mégis, egyedül a főszerepet alakító Robin Williamsért érdemes megnézni a filmet. Williams káprázatos komédiás – a képességeit már Altman Popeye-ében is megcsodálhattuk –, s Levinson legnagyobb rendezői érdeme, hogy hagyja őt kedvére játszani. Ha egyedül néz szembe a kamerával és darálja a zsongító szöveget – elfelejtődik a sematikus sztori, a kimódolt epizódok, a jellegtelen fényképezés és a film élni kezd. Szerencsére a kétórás filmidőnek csaknem a fele Williams jutalomjátéka: a filmtől független one man show, távol Vietnamtól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/11 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5515