KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/június
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Norvég és NDK filmhét Budapesten

• Greskovits Béla: Esélylatolgatás Filmgyártásunk koprudukciós vállalkozásairól
• Koltai Tamás: Kacsafilozófia – háziszárnyassal Szegény Dzsoni és Árnika
• Kovács András Bálint: Ipari rituálé és nyelvi mítosz Beszélgetés Bódy Gáborral
• Barna Imre: Werther a kórházban A rét
• Ardai Zoltán: Kis nagy ábránd Atlantic City
• Zalán Vince: A gondolkodás menedéke Lindsay Anderson filmjeiről
• N. N.: Lindsay Anderson filmjei
• Wisinger István: „Egy kissé mindannyian bolondok vagyunk...” Budapesti beszélgetés Lindsay Andersonnal
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Az érettség kora Az új görög film
• Molnár Gál Péter: A Zorbátlanított Hellász Jegyzetek Angelopuloszról
• N. N.: Theodorosz Angelopulosz filmjei

• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 2.
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A telhetetlen méhecske
• Gáti Péter: Egy festő tragédiája
• Varga András: A profi
• Zoltán Katalin: Tamás bátya kunyhója
• Greskovits Béla: A szénbányász lánya
• Peredi Ágnes: Gyilkosság a tajgán
• Kapecz Zsuzsa: A bojánai mester
• Hollós László: Flep, a róka
• Vanicsek Péter: Harc a vízen
• Greskovits Béla: Vámpírok bálja
• Simándi Júlia: Bölcs Jaroszlav
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Három szólamban Áprilisi műsorokról
• Báron György: Realizmus és dekadencia Luchino Visconti portréjához
KÖNYV
• Gaál István: Itáliai csoda némán Könyv az olasz némafilmről

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Quasimodo 2000

Tóth András György

 

Az idei nyár francia közönségsikere amerikai recept alapján forgatja ki igen szabadon Victor Hugo regényét. A már sok adaptációt megért mű legújabb filmváltozata főleg a Csupasz pisztolyhoz fordul ihletért az újraírásban, amellett, hogy a jelenbe helyezi a sztorit. Az alapvetően tragikus történetben úgy próbálnak minden lehetséges elemből nevetést csiholni, hogy a hollywoodi filmipar kliséivel túlozzák el őket, és humorosnak szánt párbeszédeket körítenek melléjük.

A franciákat a komédia nagymestereinek tartják, ripacskodó, kiabálós humoruk azonban nagyon sokszor idegtépően gyerekes hülyéskedésbe csaphat át a második vonalbeli vígjátékokban. Még nemzeti méregzsákjuk, Louis de Funes is rosszabb pillanataiban kötéltáncot járt a két kategóriát elválasztó vonalon; Patrick Timsit és gárdája viszont csak szánalmasan ugrándozik a minőségi humor katedrája előtt, de nem éri fel. Hiába minden trükkfelvétel és látványtechnika, hiába a portugál monostorban forgatott Tarzan-ugrások, a jelenetek többségét agyoncsapják a párizsi kabarék poros zugaiból előcibált, kifakult poénok: a humor laposságát heveskedve leplezni próbáló színészeken a grandiózus díszletek ellenére is végig ott sejlik a sárgás reflektorfény, mögöttük pedig a sötét, üres színpad.

Bár a forgatókönyv némileg túldimenzionálja, Frollo, a pap (Richard Berry) karizmatikusan gonosz figurája magasan lekörözi a többi színész játékát, még a Quasimodót alakító rendezőt is háttérbe szorítja páros jelenéseiknél. A nintendozó púpos egy fejlettebb tamagocsi érzelemvilágával és kifejezőeszközeivel rendelkezik, Esmeralda kamaszkori válságát élő szőke csitri (kubai és nem cigány). Ilyen körülmények között az eredeti történet megmaradt szilánkjai több-kevesebb sikerrel próbálnak visszautalni a nagy ősre, többnyire azonban elsikkadnak (kalodás nagyjelenet – gyors pohár víz elhebehugyálás után), vagy harmatgyenge kísérletet tesznek kifordításukra (Esmeralda borzasztóan táncol).

A Beverly Hills-i ninja randevúzik a Saint-Tropez-i csendőrrel Victor Hugo sírjánál. Az elegy végsősoron gyomorforgató, halvány mosolynál többet aligha gerjeszt. Nagyon részegen, kellően felspannolt társaságban talán még lehetne szórakozni rajta. Egyértelműen nem ajánlott viszont XIX. századi irodalom vizsgára készülő francia szakos diákoknak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4605