KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/június
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Norvég és NDK filmhét Budapesten

• Greskovits Béla: Esélylatolgatás Filmgyártásunk koprudukciós vállalkozásairól
• Koltai Tamás: Kacsafilozófia – háziszárnyassal Szegény Dzsoni és Árnika
• Kovács András Bálint: Ipari rituálé és nyelvi mítosz Beszélgetés Bódy Gáborral
• Barna Imre: Werther a kórházban A rét
• Ardai Zoltán: Kis nagy ábránd Atlantic City
• Zalán Vince: A gondolkodás menedéke Lindsay Anderson filmjeiről
• N. N.: Lindsay Anderson filmjei
• Wisinger István: „Egy kissé mindannyian bolondok vagyunk...” Budapesti beszélgetés Lindsay Andersonnal
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Az érettség kora Az új görög film
• Molnár Gál Péter: A Zorbátlanított Hellász Jegyzetek Angelopuloszról
• N. N.: Theodorosz Angelopulosz filmjei

• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 2.
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A telhetetlen méhecske
• Gáti Péter: Egy festő tragédiája
• Varga András: A profi
• Zoltán Katalin: Tamás bátya kunyhója
• Greskovits Béla: A szénbányász lánya
• Peredi Ágnes: Gyilkosság a tajgán
• Kapecz Zsuzsa: A bojánai mester
• Hollós László: Flep, a róka
• Vanicsek Péter: Harc a vízen
• Greskovits Béla: Vámpírok bálja
• Simándi Júlia: Bölcs Jaroszlav
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Három szólamban Áprilisi műsorokról
• Báron György: Realizmus és dekadencia Luchino Visconti portréjához
KÖNYV
• Gaál István: Itáliai csoda némán Könyv az olasz némafilmről

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Casablanca

Casablanca: Max Steiner

Utak Casablancába

Hubai Gergely

Max Steiner zeneszerző 1937-ben írt alá hosszútávú szerződést a Warnerrel, innentől fogba a stúdió szinte minden fontos filmje az ő asztalán landolt. A King Kong és az Elfújta a szél mellett közel 300 filmen dolgozó komponista húsz Oscar-jelöléséből összesen hármat váltott szobrocskára: 1943-ban az Utazás a múltból, 1945-ben pedig a Mióta távol vagy aláfestését tüntette ki az Amerikai Filmakadémia. A két győztes között készült Casablanca valamiért kimaradt a díjazottak sorából, ám az utókor azóta kult-státuszba emelte a soundtracket.

Steiner stílusának fontos jellemzője a zenei utalások tömkelege, a főcím során mindjárt saját magától idéz: a stúdiót jelképező, úgynevezett Tovarich-fanfár után az Afrika térképére vetített stáblista alatt az Elveszett őrjárat (1934) főtémája hallható, mivel mindkét történet a fekete kontinensen játszódik. Az aláfestésben hasonló utalásokat találunk, a zene az ellenállókat jelképező La Marseillaise és a német elnyomókat megjelenítő Die Wacht am Rhein összecsapására épül. (Steiner eredetileg a Horst Wessel-féle náci pártindulót akarta használni, ám az még néhány országban szerzői jogi védelem alatt állt).

A film legismertebb motívuma viszont nem Steiner nevéhez fűződik: az As Time Goes By című betétdalt Herman Hupfeld eredetileg az Üdvözlünk mindenkit! (1932) című Broadway-revühöz írta. Bár Steiner szeretett volna saját slágert írni Rick és Ilsa románcához, ezt prózai okokból nem tehette meg. A forgatás után Ingrid Bergman rögtön levágatta a haját, így a dalt tartalmazó jeleneteket már nem lehetett újraforgatni – Hupfeld dalát végül Steiner jobb híján szerelmi témaként beépítette az aláfestésbe.

Steiner művészetében a wagneri leitmotívumokra épülő romantika szépen elegyedik a kor legnépszerűbb slágereivel, a kettő között húzódó határvonalat szinte lehetetlen meghúzni. Az eredetileg Ginger és Fred-musicaleken edződött mester olyan dalokat adaptált a Casablanca számára, mint a The Very Thought of You vagy a Heaven Can Wait – sajnos a film számára írt egyetlen eredeti dal (Knock on Wood) egyben a legjellegtelenebb is. Ilyen slágerparádé mellett a közönség akár úgy is érezhette, hogy egy musicalre váltott jegyet.

Steiner tehetségét bizonyítja, hogy a Broadway-n megbukott cinikus háborús drámából zenéje segítségével örökérvényű romantikus klasszikust faragott. A sors furcsa fintora, hogy az eredeti témák talán elhomályosulnak a dalok és az emlékezetes himnusz-csata árnyékában, ám a mester szerepét nem szabad alábecsülni: ezekből az alapanyagokból csak ő keverhetett ki egy ilyen emlékezetes zenei koktélt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 09-09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11206