KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/május
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Premier Plan
• Kézdi-Kovács Zsolt: Két barátját vesztette el...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A józanság reménye Nyugat-Berlin

• Szilágyi Ákos: A félreértés fokozatai Vérszerződés
• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 1.
• Lajta Gábor: Célpont: az ember 1982 animációs filmjei
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Közönyös felnőttek, tévelygő fiatalok Sanremo

• Trosin Alekszandr: A montázzsal megsemmisített montázs Pelesjan mozija
• Györffy Miklós: Elektromantikus melodráma Az oberwaldi titok
• Bereményi Géza: A legutolsó snitt Villanás a víz felett
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csantavéri Júlia: Képek egy halott világból Stanley Kubrick
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Ciment Michel: Anti-Rousseau Beszélgetések Stanley Kubrickkal

• Hegedűs Zoltán: Renoir-filmek – papíron
LÁTTUK MÉG
• Szentistványi Rita: Szerelmi gondok
• Zsilka László: Keresztapa II.
• Zsilka László: A nagy kitüntetés
• Deli Bálint Attila: Bolond pénz
• Ardai Zoltán: Viadal
• Deli Bálint Attila: Dutyi dili
• Harmat György: Az a perc, az a pillanat
• Barna Imre: Kaszálás a Kánya-réten
• Kovács András Bálint: A hatodik halálraítélt
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Ez a pici mind megette A márciusi műsorokról
• Csepeli György: Az ellentmondás és a konfliktus A televízió valóságlátásáról
• Lukácsy Sándor: Képeskönyv és tört varázs Mint oldott kéve
KÖNYV
• Bíró Gyula: Esztétika és jel-elmélet Lengyel tanulmánykötet a filmszemiotikáról
• Csala Károly: Házi színháztól a tévéjátékig A szovjet „televíziós előadás”

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

James Bond, a magányos ügynök

Szemadám György

 

Fergeteges tempójú kezdés, gyors vágások, egyszerre legalább három szálon végigrángó izgalom (melynek következtében az ember még a film tizedik percében sem ért semmit az összefüggésekből), félelmetesen kemény férfiak, szadizmus, gyilkosságok, és persze: hajsza földön, levegőben, vagy a víz alatt. És ekkor még éppenhogy csak elkezdődnek kirajzolódni a legújabb James Bond-film cselekményének erővonalai. Aztán: száguldó autók, repülőgépek, helikopterek, aeroplánok, hajók és tengeralattjáró, állandó lövöldözés és robbanások, körítésként pedig tropikus tájak, tenger, gyönyörű nők, elegancia, csillogás, gazdagság. Ennyi! Profi technikával, profi operatőrökkel, profi trükkmesterekkel és látványtervezőkkel készített krimi-szadi-szexi. Az egész film mintha a szupertechnika apoteózisa volna. Itt a jól bevált kommersz akciófilm-fordulatok éppoly gépies tökéletességgel működnek, mint a lépten-nyomon előkerülő járművek és fegyverek arzenálja. Igaz, hogy éppen emiatt a profi „pontosság” miatt minden fordulatot jóelőre sejteni lehet, de ez csak megkönnyíti az ilyenfajta filmek nézőközönségének a dolgát. Ennél zavaróbb, hogy maga a 007-es ügynök is csupán egy gépiesen működő, elnyűhetetlen műanyag-embernek hat a filmvásznon. A James Bond-sorozat tizenhatodik darabjának főszereplőjéből – a tagadhatatlanul jóképű Timothy Daltonból – teljességgel hiányzik a személyiség varázsa. Elődjeihez – a fanyar és zord Sean Conneryhez, és az elegánsan ironikus Roger Moore-hoz – képest ő bizony nem más, mint egy elnyűhetetlen pofozóbábu, akit öt nindzsa ver félholtra, majd rádől egy egész ház, s másnap mégis kipihenten, sebhelyek nélkül kezd újra munkához. Nála bizony még a kábítószercsempész-banda tagjai – különösen Sanchez, a sötétpillantású főnök – is árnyaltabban megformált figurák. A film legélvezetesebb pillanatai azok, ahol készítői szemlátomást beleuntak a profizmus taposómalmába, és egy-egy öncélúan bornírt geget engedtek meg maguknak. Ilyen például az, amikor James Bond egyik segítőtársa egy cirokseprűnek álcázott adó-vevőbe beszél, majd unottan eldobja azt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/10 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5500