KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Média

Amikor a farok csóválja...

Hahner Péter

 

Nem lehet nagyon rossz az a film, amelyben Robert DeNiro szerepel Dustin Hoffmannal, gondoltam, amikor beültem a moziba. Azt azonban nem sejtettem, hogy ennyire jó lesz, ennyire egyenletesen magas színvonalú, kiváló filmszatíra – és ennyire aktuális. A filmben „az elnök embere” (DeNiro) egy hollywoodi producer (Dustin Hoffman) segítségével azon dolgozik, hogy egy gyors és sikeres, csak a televíziók képernyőjén látható háborúval elvonja az amerikaiak figyelmét a választások előtt az Egyesült Államok főtisztviselőjének legújabb szexbotrányáról. Melyik ország legyen az áldozat? Természetesen Albánia, hiszen erről az országról a film szereplői szerint senki sem tud semmit. A modern filmtrükkök előállítói nem ismernek lehetetlent, s a választók hamarosan saját szemükkel láthatják a (természetesen stúdiókban előállított) megrázó jeleneteket, albán anyák hálálkodnak népviseletbe öltözve az elnöknek, s ha az ellenjelöltnek dolgozó hatóságok túlságosan hamar jelentik be a háború lezárását, az sem baj, még mindig elő lehet rángatni a frontvonalak mögött hátrahagyott, magányos harcos legendáját. Hőseinket nem érheti meglepetés, a váratlan fordulatok közepette hidegvérrel rántják elő az újabb és újabb ötleteket, háborús hősöket teremtenek a semmiből, általuk elkészíttetett „régi dalokat” fedeznek fel a Kongresszusi Könyvtár lemeztárában, s ha kell, társadalmi mozgalmat indítanak a nem létező „mártírok” kiszabadítására. Barry Levinson komolyan vette a szatíra játékszabályait: a szereplők egy pillanatig sem próbálnak „mulatságosak lenni”, mindvégig a legnagyobb komolysággal tárgyalnak irracionálisan abszurd és tökéletesen cinikus terveikről, amelyek minél nevetségesebbek, annál nagyobb sikerre tarthatnak számot. Nincs megnyugtató befejezés sem: hőseinket legfeljebb saját elbizakodottságuk sodorhatja bajba, az igazság azonban akkor sem derülhet ki, hiszen köztudott, hogy mindig az az igazság, amit a televízió képernyőjén látunk. A film egyszerre szórakoztató és hátborzongató, hiszen arra a közismert, de kellően ki nem hangsúlyozott tényre hívja fel a figyelmet, hogy a tömegtájékoztatási manipuláció lehetőségeinek megnövekedésével egyenes arányban nő a vezető politikusok szabadsága is, hiszen a filmtrükkök modern eszközeinek segítségével mindent el lehet hitetni az emberekkel, látszat és valóság kibogozhatatlanul összebonyolítható, és immár a saját szemünknek sem hihetünk.

Az amerikai történelem legújabb fordulatai, Clinton megszégyenülése, majd az ezt követő rakétatámadások riasztóan aktuálissá tették ezt a filmet. A néző azon is elgondolkozhat, hogy vajon ¡gazuk van-e az amerikaiaknak, akik nagy jelentőséget tulajdonítanak vezető tisztviselőik magánéleti hazugságainak, és nem vagyunk-e mi, európaiak túlságosan is engedékenyek politikusainkkal. Egy bizonyos: még egyetlen európai ország sem készített ilyen gyilkos szatírát a kormányzat élén álló főtisztviselőről annak hivatali ideje alatt. Nem valószínű, hogy ez a tény politikusaink megbízhatóságával magyarázható.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/10 20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3808