KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Robert Wise: A ház hideg szíve

Rossz szellem a házban

Pápai Zsolt

Klasszikus pszicho-horror, a kísértő lelkiismeret filmje.

 

Robert Wise az istenek kegyeltjeként Orson Welles mellett kezdte inaséveit, ráadásul épp Az aranypolgár és Az Ambersonok tündöklése születésekor, így testközelből tapasztalhatta meg, micsoda nyereséggel (és veszteséggel) járhat a megcementesedett ábrázolásmódbeli konvenciók elhagyása, majd közvetlenül ezután Val Lewton producer filléres rémfilmek gyártására szakosodott műhelyében tűnt fel, ahol nem csak azt tanulta meg, hogy a szűkös költségvetés szükségéből miképp kovácsolható erény, de a feszültségkeltés technikáit is elsajátította. Wise Az aranypolgárban és az Ambersonokban vágó volt, A macskaemberek átka című Lewton-produkciót pedig már maga rendezte, hogy a nevezetes Amikor a Föld megállt című sci-fi és néhány felejthető mozidarab után alig egy évtizeddel a hollywoodi sztárrendezők elitklubjába is bebocsátást nyerjen a West Side Story vagy A muzsika hangja megasikereivel.

Karrierje csúcspontján, épp utóbbi két film között forgatta legbecsesebb művét, minden pszicho-horrorok egyik legeltaláltabb darabját. Wise a forgatás idején, a hatvanas évek elején Hollywood egyik legmegbízhatóbb iparosának számított, ám hogy több volt ennél, azt épp nosztalgikus-vallomásos kísértetház-horrorja (!) mutatja. A Shirley Jackson regénye alapján készült film meséje meglehetőst egyszerű. Egy rossz hírű New England-i udvarházban kis csapat gyűlik össze a kísértetek iránt erősen érdeklődő antropológus vezetésével, hogy bizonyítékokat gyűjtsön a szellemalakok létezésére. A négy jövevény közül is az anyja halála miatt lelkében masszív önvádat növesztő fiatal nő áll leginkább a középpontban – A ház hideg szíve a rossz lelkiismeret filmje.

A sztori kapóra jött Wise számára, hogy kifejezze hódolatát mesterei előtt, emellett alkalmasnak látszott arra is, hogy segítségével a rendező artikulálja és levezesse a Wellesszel szembeni lelkiismeret-furdalása szülte fóbiáit, melyek még Az Ambersonok tündöklése (át)vágása alatt-után születtek. Az aranypolgárt idézik a hosszú áttűnések, az extrém kameraállások, a térmélységgel játszó jelenetek, az Ambersonokat a bravúros díszletezés, a Lewton-filmek hatása pedig elsősorban abban érhető tetten, hogy a rendező hanyagolja a fantasztikus lények szerepeltetését, pontosabban kerüli azok megmutatását, és csak érzékelteti a jelenlétüket. A Lewton-iskola eredményeiből épp a kísértetház-filmek profitáltak leginkább, azonban olyan filmnyelvi arzenált korábban nemigen vetett be senki a néző megdolgozása érdekében, mint amilyet Wise alkalmazott itt. A lewtoni rémületkeltési technikák enciklopédiája ez a film, a feszültség forrásai nem holmi sokktrükkök, hanem a felettébb invenciózusan használt vizuális- és hangeffektusok. A direktor a DVD-lemezen található (az extrák közül egyedül értékelhető) audiokommentárban kitér rá, hogy a gyakran bevetett nagylátószögű, egyes esetekben hiperkicsiny gyújtótávolságú objektívek alkalmazása már a kezdetektől a művészi koncepció szerves részét képezte. A nagylátószögű objektívekkel maximálisan kitágítja a teret a rendező, ugyanakkor eltorzítja azt, ám nem elégszik meg az ábrázolt világ ilyenforma stilizálásával. A kameravezetést is extrém megoldások jellemzik, jószerivel egyetlen stabil plán nincs a filmben, a szélsőségesen magas vagy éppen alacsony gépállásból vett jelenetek, a rendre beköszönő villámfahrtok – párban az alkalmasint erőteljes montázstechnikával tagolt jelenetekkel – mind a lidércálom-hangulat elmélyítését célozzák.

Noha egyes szekvenciák kapcsán a formalizmus vádja is megállna a művel szemben, a különböző filmnyelvi eszközök parádés alkalmazása végül is azt eredményezi, hogy az egyébként remekül eltalált karakterek mellett maga az elfojtásoktól mérgezett lélek metaforájaként is értelmezhető kísértetház emelkedik főszereplővé. Élő, lélegző organizmussá, amelynek mély értelmű szimbólumokkal (a könyvtár végtelen magas, ám instabil csigalépcsője; az illetéktelenek elől elzárt gyerekszoba) zsúfolt világa kínálja magát egy feminista vagy pszichoanalitikus szempontú elemzéshez.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/02 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1775