KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Vágyak szigete

Baski Sándor

Fantasy Island – amerikai, 2020. Rendezte: Jeff Wadlow. Írta: Jillian Jacobs és Christopher Roach. Kép: Toby Oliver. Zene: Bear McCreary. Szereplők: Michael Pena (Roarke), Maggie Q (Gwen), Lucy Hale (Melanie), Austin Stowell (Patrick), Jimmy O. Yang (Brax), Ryan Hansen (Weaver), Michael Rooker (Damon). Gyártó: Blumhouse Production / Columbia Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 109 perc.

 

A gyártó a kreatív horrorokra és thrillerekre (Széttörve; Tűnj el!; Boldog halálnapot) specializálódott Blumhouse stúdió, az alapanyag a 70-es és 80-as évek egyik legnagyobb sorozatsikere. A címbéli szigeten zajló eseményeknél is nagyobb rejtély, hogy az erősen limitált (mindössze hétmilliós) büdzsé és a high concept történet találkozásából ezúttal miért nem született izgalmas és friss műfaji gyakorlat.

Az egyik lehetséges magyarázat a sorozateredeti világos alaphelyzetének felesleges túlbonyolítása. Míg az 1977-ben indult, 154 epizódot megért Fantasy Island főszereplője, Mr. Roarke a valóság talaján maradva, kézműves eszközökkel keltette életre a csendes-óceáni szigetre érkező vendégek (rém)álmait, addig az új verzió beemeli a természetfelettit is a film világába. Jeff Wadlow rendezésében a sziget – a Solaris bolygójához vagy A gömb idegen entitásához hasonlóan –, szó szerint megjeleníti a tudatalattiba száműzött traumákat. A különbség látszólag elhanyagolható, hiszen a régi és a felújított változat tanulsága is az, hogy a vágyfantáziákkal nem lehet a múltat újraírni, de Wadlow és írótársai képtelenek az önkontrollra – első közös munkájuk, a Felelsz vagy mersz hasonlóan zavaros produkció volt. Miután a realitás szabályai nem kötik őket, a film világába beemelik a Lost misztikumát, a Westworld rejtélydramaturgiáját, és – többek közt – a zombihorrorok esztétikáját, miközben a hangvétel hol melodrámai, hol az infantilis havervígjátékok humorát idézi.

A vágyak szigetét az teszi különösen megterhelő élményé, hogy már a legelején világossá válik: a készítőknek se átgondolt koncepciójuk nincs, se elég tehetségük ahhoz, hogy összehangolják az eltérő műfaji elemeket. A remake jóvoltából ugyanakkor végre választ kapunk arra a kérdésre, hogy milyen lehet az a film, amelynek a főszerepét még Nicolas Cage is visszadobta.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14513