KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Úriember revolverrel

Pápai Zsolt

The Old Man and the Gun – amerikai, 2018. Rendezte: David Lowery. Szereplők: Robert Redford, Casey Affleck, Sissy Spacek. Forgalmazó: SPI. 94 perc.

 

2010-ben a The New Yorker publicistája, David Grann megjelentette tizenkét oknyomozó riportját tartalmazó kötetét, The Devil and Sherlock Holmes címmel. Az írások egy-egy különös bűnténynek vagy bűnelkövetőnek eredtek a nyomába, és a kötet annyira sikeres lett, hogy a filmstúdiók is felfigyeltek rá. Mindeddig négy írás jogait vásárolták meg, közülük három adaptációja mostanra el is készült: Edward Zwick a Trial by Fire, Alexandros Avranas a True Crime című riportot dolgozta fel (filmje címe Dark Crime lett), a The Old Man and the Gunt pedig David Lowery vitte azonos címmel filmre.

Lowery filmjének eredeti – a magyar forgalmazásban kasztrált – címe Örkény István-i képzettársításokat enged meg (lásd Az öregember és az autó című gyöngyszemet), ami egyfelől nyilvánvalóan véletlen, másfelől sokat sejtető. A film, legalábbis részleteiben, örkényi módon groteszk tónusú, és ugyan nem jól centrírozott a szerkezete, mert botladozó a tempója, már ezekért a pillanatokért érdemes megnézni.

De nem csupán ezekért. Ha egy filmről csak annyit tudunk, hogy minden idők egyik legjelentősebb színészét élete utolsó főszerepében látni benne, az már önmagában érdekes lehet. Még inkább csigázza a kíváncsiságot, ha azt is tudjuk, hogy rendhagyó, a műfaji kódokkal zsonglőrködő cops-and-robbers-moziról van szó, melyből épp a hasonló filmek egyik legfontosabb összetevője, a suspense hiányzik.

A film cselekménye a nyolcvanas évekbe vezet, amikor végtelennek tetsző bankrablás-sorozat borzolja a kedélyeket az Államokban. Az akciózó banda tagjai kivétel nélkül nyugdíjas-korúak, ráadásul a klasszikus terroreszközöktől (a lőfegyverek használatától, a fizikai kényszerítéstől) tartózkodnak a rablások során, a rendőrség – és persze a bankalkalmazottak – mégis tehetetlenek velük szemben. A kompánia agya a hetvenen túli Forrest Tucker, a kamaszkora óta börtönöket járó, notórius visszaeső és veterán szabadulóművész, aki ekkorra már vagy tucatnyi sikeres szökést hajtott végre különböző fegyintézetekből. Utóbbi figurát alakítja – nyolcvankét évesen – Robert Redford, az egyetemes mozitörténet egyik legkarakteresebb – nemhogy a gesztusairól, de már pusztán az árnyékáról felismerhető – színésze. Az asszisztensei igazi „all star movie”-t kanyarintanak a filmből, a mellékszereplők között Keith Carradine-t, Tom Waitset, Danny Glovert találni, valamint – elsősorban – a csodálatos Sissy Spaceket, Forrest szerelme szerepében. A mellékalakok nemcsak szuggesztív jelenlétükkel, de szavaikkal is emelik az előadás fényét. A filmet erősítik a néhol – igaz, talán nem elégszer – felhangzó innovatív dialógusok („Az úszógumim felfogta a golyót…”; „A nehezén túl vagyunk. Már csak le kell csapni rájuk…”).

Jóllehet az idézett mondatok akciónarratívát sejtetnek, David Lowery munkájából a cops-and-robbers-filmektől, továbbá a szőrmentén megidézett criminal couple-moziktól elvárható akciózás hiányzik. A kevésbé lendületes cselekményvezetés – sőt: a slow cinema – iránti szimpátiáját korábban nagy erővel demonstráló Lowery (lásd a Kísértettörténet című munkájáról szóló kritikát a tavaly júniusi dvd-rovatban) meglehetőst öregurasan vezeti elő a történéseket, mintha csak a főszereplő élettempóját kívánná rekonstruálni a film ritmusával. A nyomozásnarratíva legkevésbé sem érdekli, inkább karakterközpontú mozit forgat, ami üdvözlendő erény napjaink felgyorsult (mozgóképes) világában, gondot jelent viszont, hogy egy efféle vállalás maximálisan izgalmas alakokat kíván, márpedig itt a két központi szereplő közül a Casey Affleck játszotta zsarufigura kevéssé érdekes: egyetlen jó jelenete van csupán, ráadásul az is inkább a Redford-figura miatt, semmint miatta működik.

Lowery számára a minta feltehetően a hetvenes évek Hollywoodi Reneszánszának a modernizmus által megérintett, és a cselekményvezérelt filmek egyeduralmát megkérdőjelező csúcsdarabjai lehettek, azok, amelyek szerepeiben Redford (Ilyenek voltunk, Az elnök emberei), Sissy Spacek (Sivár vidék, Carrie), sőt Keith Carradine (Nashville) pályájuk talán legfontosabb alakításait nyújtották. Gyönyörű jelenet a zárlatban, amikor Redford és Spacek Monte Hellman Kétsávos országútját (1971), minden idők egyik legjobb hollywoodi – egyúttal minden ízében antihollywoodi – filmjét nézik a moziban. Áhítattal bámulják a vásznat, mint két gyerek, amikor először lát mozgóképet. Vagy mint két idős ember, aki múltjának hőstettein mereng, a szája szegletébe rejtett mosollyal.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14284