KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A védelmező 2.

Huber Zoltán

The Equalizer 2 – amerikai, 2018. Rendezte: Antoine Fuqua. Írta: Richard Wenk. Kép: Oliver Wood. Zene: Harry Gregson-Williams. Szereplők: Denzel Washington (McCall), Pedro Pascal (Dave), Ashton Sanders (Miles), Bill Pullman (Plummer). Gyártó: Columbia Pictures / Escape Artists. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 121 perc.

 

Tony Soprano egy valamiben biztosan tévedett. Az „erős, csendes hőstípus” korántsem tűnt el az amerikai tömegkultúrából, mostanában a hallgatag, bölcs tekintetű Denzel Washington az ügyeletes sheriff a városban. A fajsúlyosabb bűndrámák és a feledhető egynyári akciófilmek között ingázó Antoine Fuqua (Kiképzés, Brooklyn mélyén) a Kurosawa-stílus és a komor színek mellett frekventáltan épít Washington átható jelenlétére. Bár a konzervatív maszkulinitást bálványozó rendezői életműben a hősök alapállása nem nagyon változik, a páros most először tényleges folytatást készített.

Igaz, a nyolcvanas évek tévésorozatából átemelt önzetlen igazságosztó már korántsem az a gépszerű megszállott, akit négy éve láthattunk. Az étteremben magányosan olvasgató, a gonoszt a lassított esőben pokolra küldő McCall ezúttal kimondottan érdeklődik az embertársai iránt, sőt, néha egyenesen csacsog velük. A sofőrként dolgozó férfi afféle szociális szuperhősként hallgatja az utasai panaszait. Két fuvar között rendre segít a rászorulóknak, legyen az prostituált, idős holokauszttúlélő, művészi hajlamú gettólakó vagy a saját meggyilkolt ismerőse. A hurrikánba álmodott finálét leszámítva Fuqua lentebb csavarja a Tony Scott-féle esztétikát és a véres akciókat is a takarékos minimumon tartja. A könnyen kisakkozható, néhol kissé következetlen és széttartó történet tempója ráérős, a hangsúly a súlyos nézésekre és a nagyívű életbölcsességekre kerül. A rendező minden korábbinál többet bíz Washingtonra, aki láthatóan élvezi a nagyvárosi bosszúállóként reinkarnálódott zen ronin szerepét. Fuqua a köpenyes-gumimaszkos slágerekre adna hagyománytisztelően férfias választ, kísérlete mégsem mutat túl a megbízható középszeren. Elsősorban fétisszínésze vibráló tehetségén múlik, hogy az efféle keménykedésekre fogékony célközönség úgy érezheti, megkapta jegye ellenértékét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/09 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13818