KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Kegyetlen tánc

Vérvörös cipellők

Csiger Ádám

Nem csak a balett, de a sorozatok világa is kegyetlen.

 

Dívnak a mozifilm alapján készült sorozatok, és noha a Kegyetlen tánc hivatalosan eredeti forgatókönyvre épül, megvannak a maga ősei a nagyjátékfilmek közt, legyen az a tündérmesei Vörös cipellők, a Vegas kulisszái mögé bepillantó Showgirls, a pszichothrillerbe forduló Fekete hattyú vagy akár a Sóhajok rémoperája. A kortárs mozitermésből pedig a Whiplash a legközelebbi rokona ennek a rögrealista és brutális karriertörténetnek. A balett világának színfalai mögött játszódó nyolcrészes minisorozatban egy fiatal pittsburghi táncos érkezik New Yorkba, az American Ballet Company meghallgatására. Ismeretlen újonc, reménytelenül provinciális, szakmai tapasztalata legfeljebb tinédzserkorából van, ráadásul nem tud elszámolni azzal, mit csinált az elmúlt néhány évben. Kiharcol magának egy esélyt, hogy megmutassa, mit tud, és a társaság igazgatója meglátja benne a következő primáját, mivel a jelenleginek már nincs sok hátra a visszavonulásig, és a cégnek vérfrissítésre van szüksége a fennmaradáshoz.

A pilot a felvételit, a sorozatfinálé pedig a táncévad nyitóelőadását fedi le. A széria egyik erőssége, hogy már az első rész is magában foglal egy kerek, lezáruló, a saját lábán is megálló hőstörténetet, mivel a semmiből érkező protagonista bekerül álmai tánctársulatába, köszönhetően annak, hogy érzelmi sebeiből, lelki problémáiból képes ihletet nyerni a baletthez. A hősnő túl gyorsan történő felfedezése csak több bonyodalmat teremt, mint amennyit megold: visszaesés visszaesést követ, újdonsült kollégái ellene fordulnak, és napvilágra kerül a lány labilis személyisége és hátrányos helyzete. Sötét múltja visszahúzza. Messziről jött underdogként tökéletes hős, aki fejlődéstörténeten, felnőtté váláson, szexuális és szellemi ébredésen megy keresztül. Lerí, hogy a sorozat kitalálója Moira Walley-Beckett, a Breaking Bad egyik neves és díjnyertes írója, a hősnő ugyanis majdnem akkora utat jár be, mint a családos kémiatanárból drogbáróvá avanzsáló Walter White. Mesébe illő, ami a lánnyal történik, szó szerint: elég arra gondolni, amikor egy zavart hajléktalan régimódi lovagként védi a szende hősnőt annak poszt-traumás stressztől szenvedő, ex-katona bátyjától. De ennél a balett narratívái sem feltétlenül komplexebbek, a karakterek által idézett vagy eltáncolt archetipikus darabok ráadásul reflektálnak a főhős sorsára is.

A mesei cselekménnyel éles ellentétben áll a sorozat demoralizáló, kompromisszummentes, tabusértő stílusa, amit az eredeti cím is kifejez (Flesh and Bone, hús és csont). Az is sokatmondó, hogy minden epizód címe egy-egy katonai manővert jelentő szakkifejezés. A balett ebben a sorozatban valóban soha véget nem érő háború, mivel súlyos testi-lelki áldozatokkal jár. A táncosokat ráadásul bajtársiasság helyett csak széthúzza a törtetés. Ahogy a Whiplashben, az álomkarrier és a művészi tökéletesség ezúttal is elérhető, csak éppen ájulásig kell szenvedni érte. A karrierfilmek ráadásul önreflexívebbek, személyesebbek, mint gondolnánk, értelmezhetőek „így jöttem” történetként is az alkotók részéről, mivel aki épp tető alá hozott egy mozit vagy főműsoridőben sugárzott tévésorozatot, az a pályája csúcsán van, oda pedig el kellett jutni valahogy. Walley-Beckett ráadásul maga is táncosként kezdte művészi pályafutását.

A rendezői közt David Michôdot is felvonultató széria másik fő erőssége, hogy a főbb szerepekben profi táncosokat vonultat fel, a balett hiteles ábrázolására tehát nem lehet panasz. A szereplőválogatás és a színészgárda pedig ugyancsak telitalálat, és nem csak azért, mert a táncosok önmagukhoz nagyon közel álló figurákat alakítanak. Hátulütője viszont a sorozatnak, hogy túlságosan sokszereplős: nem egy, hanem számos karakter szemén keresztül mutatja be a balett világát, ami széttartó cselekményt eredményez. A finálé ugyan több szálat elvarr, mégsem kínál igazi végső katarzist, befejezetlenül, elkaszáltnak hat. Így nem csoda, hogy egyévados minisorozatként végezte a Kegyetlen tánc. A folytatásos szériák formátuma kiváló lehetőséget teremtett volna a táncművészet életszerű ábrázolására, ehelyett ez a sorozat véget ért, mielőtt beteljesíthette volna, amit ígért. Nem csak a balett, de a tévé színterében is farkastörvények uralkodnak: ahogy a balerináknak, egy sorozat alkotóinak is kitartónak, ambiciózusnak és bevállalósnak kell lenniük, és még ez is csak a rövid távú sikerre garancia.

 

KEGYETLEN TÁNC (Flesh and Bone) – amerikai tévésorozat, 2015. Rendezte: David Michôd. Írta: Moira Walley-Beckett. Kép: Terry Stacey. Zene: Dave Porter. Szereplők: Sarah Hay (Claire Robbins), Josh Helman (Bryan Robbins), Ben Daniels (Paul). Gyártó: Starz. Az HBO bemutatója . 8 x 60 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/02 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12593