KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Truman

Teszár Dávid

Truman – argentín-spanyol, 2015. Rendezte: Cesc Gay. Írta: Tomás Aragay. Kép: Andreu Rebés. Zene: Nico Cota. Szereplők: Ricardo Darín (Julian), Javier Cámara (Tomás), Dolores Fonzi (Paula). Gyártó: Trumanfilm. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 108 perc.

 

Cesc Gay a szerelem katalán krónikása, szóljon az bár vakációzó kamaszfiúkról (Őrültségek nyara), nagyvárosi harmincasokról (A városban) vagy házas emberek plátói románcáról (Fikció). Gay idei alkotása importálja Javier Cámarát és Ricardo Darínt a legutóbbi nagyjátékfilmjéből (Péntek Barcelonában) és csak látszólag vált témát: ezúttal egy olyan madridi színész utolsó napjait veszi szemügyre, aki a szenzualizmus jegyében töltötte el a rá kiszabott időt mind az élet, mind pedig a színház színpadán.

A Darín által elsőrangúan megformált, magányosan élő művész, Julián alakján keresztül kísérhetjük figyelemmel azt, miképpen megy az ars moriendi a létszomj roppant bilincsében élő romantikus hősszerelmeseknek. Egy Kanadába költözött, rég nem látott gyermekkori barát, Tomás (Cámara érzékeny alakításában) látogatja meg a halálos betegségben szenvedő, elvált férfit: a film cselekményét kettőjük kapcsolata strukturálja, amint hétköznapi életképeket kapunk az elbúcsúzás stációiról (például a színész Amszerdamban élő fiának meglátogatása, a címszereplő kutya elhelyezése, temetkezési ügyintézés). A Truman komoly érdeme, hogy a halmozottan melodrámabarát téma ellenére (rosszindulatú, áttétes rákbetegség hatása egy búsuló kutyával a háttérben) Gay egyaránt tartózkodik a szentimentalizmustól és az erőlködő bölcselkedéstől. Visszafogott, finomra hangolt mozija nem a grandiózus felismerésekről és bombasztikus vallomásokról, inkább a megbékélésről és az elengedésről szól egy bensőséges barátság történetébe ágyazva. Az elmúlt harmincöt évre visszatekintve úgy tűnik, hogy Ricardo Darín nemcsak a kortárs argentin, hanem az egész spanyolajkú filmművészet legkiválóbb élő színészegyénisége – már csak miatta is figyelemre érdemes a Truman emberközeli, intim jellemrajza.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/01 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12570