KERESÉS

ARCHÍVUM/TARTALOM

LAPOZÓ

Év

1983/április

POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez

DVD

A másik csaj

Kránicz Bence

The Pretty One – amerikai, 2013. Rendezte: Jenée LaMarque. Szereplők: Zoe Kazan, Jake Johnson, John Carroll Lynch. Forgalmazó: SPHE. 91 perc.

Jenée LaMarque író-rendező első nagyjátékfilmjében van egy jelenet, ahol a hősnő a Mona Lisáról igyekszik másolatot készíteni, de képtelen pontosan reprodukálni Leonardo hölgyének talányos mosolyát – egy tétova ecsetvonás elég, hogy túl szomorú, vagy épp túl vidám legyen az összhatás. Fájdalom és nevetés kényes egyensúlya jelenti az utóbbi években divatos dramedy-k lényegét is: változó, hogy a vígjátéki alaphelyzetet árnyékolják be (melo)drámai elemek, vagy a komornak induló sztorik hangvétele válik könnyedebbé, de ha jól csinálják, a végeredmény hollywoodi mércével mérve szokatlanul életszagú lesz. LaMarque javára írhatjuk, hogy felismerte és a Mona Lisa-metaforával frappánsan meg is fogalmazta a problémát, az ütős dramedy elkészítésében azonban nem járt sikerrel.

Laurel otthonülő, visszahúzódó lány, szöges ellentéte ikertestvérének, a sikeres és magabiztos Audrey-nak. Ám ő autóbalesetben meghal, az ütközést túlélő Laurel pedig részben a sokkhatásra, részben a saját életével való elégedetlenség okán felveszi a rá megszólalásig hasonlító Audrey személyazonosságát.

Az ígéretes alapötletből a gyász és az elengedés szép története éppúgy kibontható lett volna, mint a kialakulatlan személyiség énkeresésének kalandja, LaMarque-ot viszont mindez nem érdekli, és a konfliktus tisztázása után merőben konvencionális romkom-klisékkel operál. Eközben a mellékkarakterek halálesetre adott reakciója is furcsán enervált és hűvös, mintha mindenki csak azért lenne itt, hogy Laurel mihamarabb meglelje a boldogságot a szimpatikus szomszéd oldalán. A tetszetős képek sem leplezhetik, hogy a szerzőnek nincs szándékában valódinak ható érzelmeket vászonra vinni – ahelyett, hogy saját Mona Lisát festene, ő is a milliószor látott reprót próbálja újszerűként eladni.

Extrák: werkfilm.