KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Karate kölyök

Vajda Judit

 

The Karate Kid – amerikai-kínai, 2010. Rendezte: Harald Zwart. Írta: Robert Mark Kamen történetéből Christopher Murphey. Kép: Roger Pratt. Zene: James Horner. Szereplők: Jaden Smith (Dre Parker), Jackie Chan (Mr. Han), Taraji P. Henson (anya). Gyártó: Columbia Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 140 perc.

 

Úgy tűnik, a közönségnek rendszeresen szüksége van az olyan dicsőséges felemelkedés-történetekre, melyekben a legkisebb fiú vagy legyőzi a sárkányt, vagy nem (általában az előbbi) – de legalább mindenképpen megpróbálja. Az 1984-es Karate kölyök újabb remake-jében (hiszen a hasonló cselekmény miatt az 1994-es Új karate kölyök is inkább tekinthető újrának, mint a trilógia folytatásának) szintén erre esik a hangsúly, nem a tulajdonképpeni győzelemre vagy elbukásra, mivel az út, az átváltozás adott esetben ugyanolyan dicsőséges lehet, mint az esetleges diadal a végén. Így lesz a többféle értelemben is elnyomott Daniel-szanból magabiztos fiatalember, a Hilary Swank hozta zűrös kamaszlányból igazi hölgy, a legújabb verzióban pedig a Jaden Smith alakította szemtelen, zárkózott kis pocokból barátságos, a világra nyitott kisfiú.

A 2010-es junior kiadásban ugyan egészen Kínáig kell menni, hogy indokolt legyen, miért piszkálná kortársai közül bárki a már 12 évesen is igazi cool arc, fonott hajú fekete srácot, ezt leszámítva azonban az alkotók egyszer sem játsszák ki hangsúlyosan az idegengyűlölet-kártyát, ahogy kimarad az eredetiben még lényeges társadalmi érzékenység is. Ehelyett kapunk néhány turisztikai nagyágyút (Kínai Nagy Fal, Wudang-hegység), helyi ízeket (sültskorpió, Qi Xi Fesztivál), Pat Morita Miyagija után szerencsére a drámai szerepben sem kínos Jackie Chant és egy, a korábbinál értelemszerűen visszafogottabb, bájos gyerekszerelmet. Elképesztő viszont az a leplezetlen, kegyetlenül élethű, már-már szadista brutalitás, amivel a harcjeleneteket megoldották. Roppannak a gyermekbordák, csattan a kis fej a betonon, harcművész-sztárunk karaktere pedig könyörtelenül fiatalkorúakat bántalmaz. Mindez főleg azért megdöbbentő, mert Harald Zwart filmjét egyébként minden más arra predesztinálná, hogy igazi, szívmelengető családi mozi legyen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/09 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10378