KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Ellenfény

Katharina Blum meg a tisztesség

Koltai Ágnes

 

Ólomidő, Kés a fejben, Harmadik nemzedék – (nyugat)német filmek német emberekről. Nem német terroristákról, dehogy, német férfiakról és nőkről, akik félik és szolgálják az erőszakot; akik, rabjaként egy ideológiának, ölnek és öletnek; akik a negédes nyárspolgárság elől egyenesen a világforradalom ragadozó karmaiba menekülnek. Férfiak és nők, akiknek – úgymond – elegük van a német történelemből és a német bűnökből, akiket nem kábított el a német gazdasági csoda, s akiknek a lefegyverzett Németország demokráciája kevés.

Margarethe von Trotta (Ólomidő), Reinhard Hauff (Kés a fejben), Rainer Werner Fassbinder (Harmadik nemzedék) a maga módján dolgozta fel a német városi gerillák különös forradalmi romantikáját, zavaros hősiességét és durva politikai krakélerségét. Az Ólomidő, a Kés a fejben és a Harmadik nemzedék a filmművészet, az új (nyugatnémet film fontos alkotásai – nem a választott téma, hanem a jellem- és helyzetábrázolás miatt. A filmtörténet részei, de milyen érzésekkel néznénk ma újra, s milyen érzésekkel nézik majd a jövendő generációk? Eltűnt a forradalmi (ál)pátosz: s egyébként is: a főbelövések, az emberrablások, a robbantgatások nem rázták fel a „tespedt nyárspolgárokat”.

A naiv kispolgár, Katharina Blum tisztességét a vadra éhes sajtó hiénái lopták el, de vajon ki akart Margarethe von Trotta, Reinhard Hauff és Rainer Werner Fassbinder művészi becsületével csúfolód-ni? Hiábavaló volt az erőszak-forradalom provokálása.

Trotta, Hauff és Fassbinder továbbment azon az úton, amit a terroristavadászat csúcspontján egy, a lelkiismeretére és a politikai érdekektől független jogrendre kényes úr jelölt ki...Kegyelmet akar-e Ulrike Meinhof vagy törvényes eljárást?” – tette fel a kérdést 1972-ben a Der Spiegefoen írt cikkében Heinrich Böll. Semmi sem igazolta jobban Böll erkölcsi és jogi posztulátumát, mint az írás nyomán támadt vihar, szitok- és névtelenlevél-hullám. Egy pillanatra újra fellángolt a hisztéria, a féktelen gyűlölet, ami vért akart, akár a jogrend árán is. „Kegyelmet akar-e Ulrike Meinhof vagy törvényes eljárást? Még ha egyiket sem akarja, valaki akkor is fel kell, hogy ajánlja neki. Ennek a pernek le kell zajlania, mégpedig az eleven Ulrike Meinhoffal szemben, a világ közvéleményének színe előtt. Különben nemcsak ő és maradék csoportja vész oda, hanem tovább bűzlik a német publicisztika is, tovább bűzlik a német igazságszolgáltatás története” (Böll). Igen, a törvényesség annak is kijár, aki „hadat üzent a társadalomnak”.

Ulrike Meinhof és csoportja odaveszett (ki a híres-hírhedt Stuttgart-Stammheimi börtönben ölte meg magát rafinált módon, kit akció, kit bujkálás, másokat pedig az NDK Stasinak becézett biztonsági szolgálata felszámolásakor fogtak el), de a jogrendet nem vitték magukkal.

Mihelyst Ulrike Meinhof megfogalmazta „a zsaruk disznók, és természetesen szabad rájuk lőni” jelszót, kilépett a morál és a demokratikusjogrend világából, majd társaival a „lélektanilag veszedelmesen frusztrált rendőrtisztviselőket” (Böll kifejezése) hosszú évek kitartó öldöklésével sikerült rávennie hasonló törvénysértésre – mert ugyan mi más volt a kollektív stammheimi öngyilkosság?

A Heinrich Böll, Margarethe von Trotta, Reinhard Hauff, Rainer Werner Fassbinder módján gondolkodókat csak megdöbbenthette Stammheimr a törvénytelenségre válaszul adott törvénytelenség. Az elfogadhatatlan leszámolás elleni tiltakozás az Ólomidő, a Kés a fejben és a Harmadik nemzedék morális háttere. Ezt az egészséges lelki indulatot aligha veheti el az NDK kispolgárává átvedlett Susanne Albrecht s a többi tucatnyi idemenekült városi gerilla. Bárki megbízásából üzentek is hadat a (nyugat)német társadalomnak, bármilyen kiválóan sajátították is el a gyilkolás szakmáját: végrehajtók voltak csupán. Gyújtogatók, hídrobbantgatók, jégcsákányos gyilkosok kései harcostársai. Mégis akadt, aki törvényes eljárást követelt nekik.

S ha most Susanne Albrecht némi elégtétellel, netán csekély kárörömmel tette meg a kényszerutazást a Demokratikus Németországból az Egyesített Németországba, Böll, Trotta, Hauff és Fassbinder művészi becsületét a tizenöt esztendei védettség, bujkálás sem rendíthette meg. Milyen bíróság ítélkezne most felette, ha a hisztéria úrrá lett volna a törvényességen?

Ez is a rohadt demokrácia és az elpuhult liberálisok műve.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/09 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4711