KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Két apának mennyi a fele?

Vidovszky György

 

Alain Delon utolsónak beharangozott filmje nem is egy, hanem legalább két film, mint ahogy Alice-nak sem egy apja van, hanem legalább kettő. Pontosabban egy sem. Mostoha körülményei vezették le a helyes útról (néhány lopott kocsival) a börtönig. E kapkodó lélektani bevezető már sejteti, ennek valójában semmi jelentősége nem lesz a film során. Csak egy dologra jó, hogy egy misztikus hangfelvételből kiderüljön, Alice nemrég elhunyt édesanyja nem tudta, két egykori szerelme közül melyik az igazi apa: Delon vagy Belmondo. Már ez a hangfelvétel is kimódoltnak tűnik, de az, ahogy egy húszéves lány megrendezi a két korosodó apajelölt találkozását, kifejezetten kínos. Mintha a rendező, Patrice Leconte nem tudna mit kezdeni ezzel a témával. Megközelítéséből, dialógusaiból, poénjaiból száműzi az őszinteséget, kiagyalt, hollywoodias jópofáskodással bíbelődik a jelenetek helyett. És akkor jön a második film, minduntalan előkerül valamilyen orosz maffia-sztori, ami banálisan belerobban ebbe a bájoskodó kamarajátékba, hogy Leconte kedvére végre elindulhasson egy igazi akciófilm. Még halványan reméli az ember, hogy előbb-utóbb lesz köze a sok dirr-durrnak az eredeti kérdéshez, mármint, hogy ki az igazi apa, de ez a várakozás hamar eloszlik néhány dinamit okozta füstfelhővel együtt. Bizonyára nem véletlen, hogy a hősök – mindent felégetve maguk mögött – Amerikában kötnek ki. Ez a film is inkább akar oda tartozni, mint az európai hagyományhoz. Habár kétlem, hogy nagy sikert aratna odaát e két, az amerikai filmpiacon jórészt „ismeretlen” francia öregúr kifulladásig tartó sármja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/08 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3767