KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Grazia szigete

Köves Gábor

 

Az író-rendező Emanuele Crialese a kívánt hatás elérése érdekében teper ezerrel. Kéretik szeretni az ő torzonborz szicíliai szigetlakóit, az egymást gyepáló mezítlábas gyerkőcöket, a cserzett arcú halászlegényeket, de legfőképp: Graziát, a falu imádott-megtűrt szent együgyűjét és a szomorúszemű középső fiút, aki a bajban – mert Graziát családja a szárazföldre akarja küldeni orvosi kezelésre – védelmébe veszi és elbújtatja édesanyját. Lampedusa szigetén az élet nehéz, de a napfény vakító, a szegénység nagy, de a hagyománytisztelet erős, a népek nem túl barátságosak, de ha kell, összefognak. Játékfilmes szempontból veszélyes ezeken a partokon kikötni, a lefegyverzően fotogén tájak és a helyi folklór könnyen magukba bolondíthatják az erre vetődő elővigyázatlan filmest. Hogy elkerülje a felkínálkozó sémát, Crialese egy másik sémához nyúlt és a kézikamera töredezett mozgásával kívánta rögzíteni az érdes valóságot, megerősíteni az „akkor és ott” érzést. Mindez egy olyan történet megtámogatása céljából történik, amely maga is kínosan kimódolt, miközben éppen egyszerűségével akar őszintének hatni. Mintha Tornatore Malénája kötött volna érdekházasságot Trier Hullámtörésével. A cannes-i zsűri nyilván valami egészen mást látott a rendező és főszereplője, a modell-szépségű Valeria Golino igyekezetében, hisz a filmnek ítélt díjjal igazolta, fontos műnek tartja Crialese munkáját (Kritikusok Hete – Nagydíj). Ha másban nem is, abban talán mindannyian egyetérthetünk, hogy az áttetsző tengervizet lassítva taposó lábak fényképezésében valóban nagyformátumú mű született.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2019