KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A rodeós

Pápai Zsolt

The Rider – amerikai, 2017. Rendezte: Chloé Zhao. Szereplők: Brady Jandreau, Tim Jandreau, Lane Scott. Forgalmazó: Gamma Home Entertainment. 102 perc.

 

Még valamikor a nyolcvanas évek derekán, a semmiből született és gyorsan elvirágzott – ám hatásában máig élő – filmműhely, a „kínai ötödik generáció” egyik jelese, Tian Zhuangzhuang leforgatta szolid mesterművét, A lótolvajt, minimalizálva cselekményt, akciót és dialógust, főszerepbe a tibeti táj nagytotáljait helyezve. A Pekingben született, az Egyesült Államokban tanult Chloé Zhao direktornő ugyan csupán négyéves volt A lótolvaj bemutatásakor, de biztosan ismeri azt, tavaly készült második nagyjátékfilmje erre utal: A rodeós a megmunkálását tekintve az „ötödik generációhoz” húz, miközben természetesen a hetvenes években felfutó amerikai „rodeófilmek” örököse is (Junior Bonner, J.W. Coop, Amikor a legendák meghalnak).

Utóbbiakkal nem csak a rodeótéma rokonítja, hanem az is, hogy a magány a főszólama. A szinkronidejű történet hőse a rodeó szerelmese, az apjával és Aspergeres húgával élő ifjú Brady (őt az egykori rodeós, a filmen itt debütáló Brady Jandreau alakítja, kiválóan, míg a rokonait a valódi rokonai játsszák), aki csaknem halálosan megsérül egy versenyen, és ez derékba töri bontakozó karrierjét. Jóllehet az újrakezdésnek már a gondolata is életveszélyes számára, visszavonulását átmenetinek tekinti csupán, és szívében váltig őrzi reményének maradékát. Hiszen, ha feladná a reményt, akkor saját magáról is lemondana, a rodeó ugyanis az önazonosság garanciája a számára.

Chloé Zhao filmje nem a rodeóról, hanem a tervek és álmok elveszéséről szól. Jellemzően a rodeóversenyek csak ritkán és szőrmentén, kép-a-képben – mobilon vagy tévén, azaz tágabb vizuális kontextusba belehelyezve – idéződnek meg, nem az akciók a fontosak ugyanis, hanem a hősökre tett hatásuk. Brady lesérülésének jelenetét is kép-a-képben látjuk, csakúgy, mint legjobb barátjának még ennél is súlyosabb balesetét. (Az egykor tündöklő tehetségűnek tartott, de kerekesszékbe nyomorodott Lane Scott számos más szereplőhöz hasonlóan önmaga alteregóját játssza a filmben: valóban rodeós volt és valóban megrokkant, igaz, nem rodeó-, hanem autóbalesetben.)

A rodeós még a független szcénában is kitűnik puritanizmusával, szikárságával. Talán egyetlen eleme van csupán – az identitáskrízis középpontba állítása –, amely egybevág a kurrens amerikai mozitrendekkel, minden másban viszont makacsul ellenáll azoknak. Nem a harsány akciók, hanem a beszédes csendek filmje, vizuális építkezését illetően már-már ortodox, és a dramaturgiájában is szembe megy a divatokkal, nem sokkoló fordulatokkal operál ugyanis, hanem búvópatakszerű folyamatokat, leheletfinom lelki változásokat mutat meg. Chloé Zhao mintha a génjeiben hordozná az „ötödik generáció” hagyatékát, és talán ezért is mer, vagy ami még fontosabb: tud banális lenni. A film végi monológ lóról és lovasról kellemetlenül didaktikusnak és túlcsordulónak hatna minden más kontextusban, itt viszont egyáltalán nem kínos, ellenkezőleg: megrázó, megrendítő. Nem csak a dialógusok, a jelenetek is sokértelműen és – furcsa ezt leírni – mélyen banálisak sokszor, mint például az, amelyikben a megnyomorodott, mozogni is alig képes Lane Scottot játékosan rodeóztatja Brady, vagy amelyben az apró lépésekben betört csodalovat, Apollót lovagolja meg totálképeken a naplementében. Chloé Zhao verbális, dramaturgiai és vizuális közhelyekből teremt mozimágiát, filmjének alig van olyan jelenete, amely önmagában nem tűnne végtelenül triviálisnak. És épp emiatt érdekfeszítő ez a film. A magány sohasem izgalmas, Chloé Zhao mégis azzá képes tenni.

Extrák: Kérdezz–felelek a főszereplő, Brady Jandreau közreműködésével és kimaradt jelenetek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/10 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13837